Nem titok, hogy több éve napirenden van a Kőbányai út újratervezése és a villamospálya áthelyezésése az úttest közepére. Budapesten erre pillanatnyilag két módszert alkalmazunk. Az egyik a középperonos megoldás füvesítéssel, míg a másik az oldalperonos megoldás, amely nem olyan helytakarékos, mint a középperon, de lehetővé teszi, hogy a megállót autóbuszok , trolibuszok és villamosok együttesen használják. Ez rendkívül sok előnyt hordoz magában, hiszen ugyanazt a felületet több járműtípus is használhatja egyszerre.
Nézzük mi a a mai állapot. A villamosok az úttest mellett közlekednek, zárt pályán. Az Eiffel Műhelyház és a Közlekedési múzeum, jelentől gyalogos és gépjárműforgalmat vonz. Mivel a villamosok közvetlenül a kerítés mellett haladnak, így a gyalogosok, kihajtó autók kerítés mögül, takarásból lépnek / hajtanak a villamospályára. Ez gyakran okoz balesetközeli helyzetet, amit meg kell előzni. Az Egészségház és a Könyves Kálmán körút közötti szakaszon , a közlekedési múzeum oldalán nincs járda, csak kerékpárút. Ez azért is érthetetlen , mert busz és villamosmegállók vannak ezen az oldalon.
Az „A” változat az oldalperonos megoldást modellezi Ebben az esetben megmaradt a 2×2 autós forgalmi sáv. Mindkét irányban létre jött egy növényszigettel teljesen leválasztott kerékpársáv. A járdán közlekedőknek fa biztosítja az árnyékot. Ebben a változatban senki érdeke nem sérül. A látható elemek ma is megtalálhatóak a Kőbányai úton, csak azok átszervezésre kerültek.
A következő kép a középeronos, füvesített villamospályás elképzelést mutatja be. Nem tagadon, nekem is szebbnek tűnik a füvesített villamospálya és én magam is jobban szeretem a fedett középperont, de hatalmas hiányossága, hogy egy középperonos megállóba nem tud beállni irányhelyesen autóbusz. Emiatt a buszok, trolik vagy az autók közé kerülnek át vagy külön buszsávon haladnak. A kerékpárosok ezen a változaton átkerültek a buszsávra. Az autók számára használható sávok száma csökkent
Elméletben létezik egy harmadik változat is, amely a jelenlegi kiosztáson alapszik, azzal a különbséggel, hogy a mai villamosvágányokat „leaszfaltozzuk” és ide kerül át a Busz és trolibusz is, teljesen leválasztva az közúti közlekedés többi szereplőjéről. Ezzel a megoldással nem szűnik meg a balesetveszély melyet az Eiffel Műhelyház és a Közlekedési Múzeum ki. és behajtó járművei illetva a takarásból a villamos elé lépő látogatói okozhatnak. Egyedüli előnye, hogy az autóbuszok közlekedése felgyorsulhat, mivel nem állnak a dugóban. Fontos kiemelni, hogy a menetrend összeállításánál kiemelten fontos, hogy a villamosok ne gátolják a 9-es busz haladását a zárt pályán.
Legyünk haladók és vegyük figyelembe főváros vezetése által kihirdetett klímavészhelyzetet. Íme egy teljesen zöld, környezetkímélő változat. A ” Z ” változatban megszűnt a környezetszennyező dízel üzem miatt az autóbusz közlekedés. Kizárólag villamosok szállítják az embereket, a füvesített pályán. Megjelentek a fák és az elektromos mikromobilitási eszközök is külön sávot kaptak, mivel azok nagyobb sebessége veszélyeztetheti a kerékpárosok testi épségét.
Kép: google map
Mint főként kerékpárral közlekedő, mindenképpen a B megoldásra tenném a voksot. A szeparált kerékpárút a biztonság látszatát adja, valójában nem az.
Cseya Kevesen ismerik fel, hogy az alig 1 méter széles kerékpársáv sokkal balesetveszélyesebb, mint a széles buszság amin 7-10 percenként halad el mellette egy busz. Ez változni fog, ha több troli közlekedik majd erre, de még így is kényelmesebb ez a megoldás.
Kerékpáros szempontból szerencsétlen nagyon a Kőbányai út kialakítása. Főként , hogy az azonos kerékpár/gyalogút két végén egymásnak ellentmondó közlekedési tábla található.
Nem derül ki a számomra, hogy melyik terv hogyan szándékozik kezelni az épülő uszoda és „Fradi város” tervezett forgalmát.
Rébiné S.Marianna– a Mázsa tér forgalomszervezése külön projekt, nem része a Kőbányai úti villamospálya középrehelyezésének. A legutóbbi polgármesteri fogadóóra c. műsorban a polgármester már felvetette, hogy a sportközpont esetleg nem épül meg és Kőbánya visszakapja a területet… Ezt nem érdemes öszevonni a Kőbányai út fejlesztésével.
A Fradiváros projekt szintén függőben van és a Népliget forgalma nem érinti a Kőbányai utat, hiszen kizárólag gyalogos útvonalakkal számol a Kőbányai út irányából.
Foprgalmi szempontból az épülő kínai lakópark és gasztronegyed a Mázsa téren, nagyobb gépkocsiforgalmat vonz majd, de szerencsére a javuló közösségi közlekedés jó alternatíva lehet az odalátogatóknak.
Itt még nem is beszéltünk a vasútállomás teljes átépítéséről és 4 vágányossá bővítéséről, illetve a Mázsa téri körforgalomról amely a felüljáró kiszélesítésével jár, tehát egy időben célszerű elvégezni a vasút szélesítésével.
A Kőbányai úton így is folyamatos a dugó! Az 1×1 sáv az ezt fokozná, nem beszélve arról, hogy a tervezett uszoda és a Közlekedési múzeum is nagyobb forgalmat fog generálni és téves az az elképzelés, hogy mindezt a közösségi közlekedés fogja megoldani, mert sokan nem fognak felszállni az elhanyagolt villamosokra, buszokra. Az okokat mindenki ismeri. Talán, ha kultúráltak lennének a járművek meggondolnák az emberek hogy otthon hagyják az autót! Szóval minimum a A terv kell!
Koviani- a „z” változat csak poén volt. A Kőbányai úton az Eiffel és a Közlekedési múzeum nagyon jól megközelíthető közösségi közlekedésel. A nyári múzeumi nyitvatartás sikeres volt, pedig nem volt és nem is terveznek parkolóhelyet kialakítani.
A közösségi közlekedés javul a térségben. A 9-es trolisítása és más trolivonalak erre vezetése vonzóbbá teszik a közlekedést.
Abban teljesen igazad van,hogy a 28-as villamost meg kell tisztítani az oda nem való elemektől.
Örülnék a bicikli sávoknak, mert félek az autók között biciklizni.
Nekem a Z változat tetszik jobban, csak a parkolást is meg kellene oldani valahogy.
Az Operánál a gyalogosok járjanak a Kőbányai út felől a tömegközlekedés miatt, az autósoknak meg valami hátsó megközelítést kellene kialakítani, hogy ne keresztezzék a villamos síneket, a közlekedési lámpa is csak lassítaná a forgalmat a Kőbányai úton.
Na de akkor mi lesz a 9-es busz trolisításával? A szerző egyik tervével gázol át a másikon? Ezt a fővárosi közlekedéstervezők már sokkal régebben és sokkal „színvonalasabban” művelik 🙂
nyelv-ész Nincs ellentmondás. Hiszen a legfőbb kérdés a villamos/busz/troli közös sáv vagy a villamos füves pályán és mellette egy busz/troli sáv.