A Korponai – Albertirsai úti átvezetés

Mindig nagy vitát vált ki ha Kőbánya bezártságát csökkentendő felvetek egy új közúti kapcsolatot. Kőbánya polgármestere teljesen elutasította még  tíz éve a Gyömrői-Vaspálya-Korponai-Albertirsai tengely megépítésének felvetését is, de érdekes módon pár évvel később ugyanezt a vasút alatti átvezetést már támogatja kizárólag a kerékpárosak számára. 

A korponai utca, Kőbánya egy félreeső, elig használt közútja a vasút és pár ipari létesítmény mellett halad az Őrházig, ahol vége szakad a vasúti töltéz jelentette akdályba ütközve. A vasút alatt ma csak a 37-es villamos halad át a Blaha lujza tér felé, ami véleményem szerint nem a legjobb megoldás.  Kőbánya dugóit mindenki ismeri már az 1970-es évek óta. Egyszerűen túl kevés kijárat épült megy, de sok a bejövő országos fontosságú főút.

Az írás megszületésekor már zajlik a Ferihegyi út és a Gyömrői út tervezése. Az első szakaszban a Kőér utcáig újul meg ez a nagyon fontos útszakasz.  Miből gondolja bárki is, hogy  Ferihegy felől érkezők járművek a Gyömrői útról a Kőér utcán  át és a Határ úti csomóponton keresztül az Üllői úton folytatják majd az útjukat? Sokkal  ésszerűbb delegációk útvonalát követve a Gyömrői, Vaspálya, Liget tér, Pongrácz út irányt választani.  Itt a Liget téri csomópont és a Pongrácz út a szűk keresztmetszet. 

 

Ez a 151-es busz a Keleti pu M felé. Következő megálló : Kőbányai vásárváros.

Ez az útvonal lakott területet elkerülve sokkal kényelmesebben elvezethető a Korponai utca vasút alatti átvezetése után az Albertirsai úttal való összekötésével.  A Pongrácz út egy sűrűn lakott terület, míg a Korponai és Albertirsai út mellett alig laknak emberek. Ezzel az átkötéssel jelentősen javulna a Hungexpo megközelíthetősége és mivel létrejön egy  új közúti kapcsolat, így a 151-es busz végállomása áthelyezhető lenne a Keleti pályaudvarhoz ami a HUNGEXPO tíz perces közösségi közlekedéssel  történő kiszolgálását eredményezné. A 151-es busz kihasználtsága az új szakaszon biztosított, elég megnézni a 95-ös busz kihasználtságát a Stadionok felé.   A mai nehézkes és ritka 10-es buszt kiválthatná a 151-es busz amely  a Keleti pályaudvar mint vasútállomást és egyben metróállomást vaslmint a Puskás Ferenc Stadion metróállomást is érintené mindkét irányba.

Az Albertirsai – Korponai összekötésének  másik  jó kihasználása lehet a ma a Puskás Ferenc stadionnál végállomásozó trolik, a  Hungexpot érintő  vezetése és a Liget téren történő végállomásoztatása lhetne.  A Stadionok metróállomás  fölé építendő új irodaház miatt a végállomásnak nem marad hely, amit ésszerű lenne a Ligettérre áthelyezni, figyelembe véve a 9-es busz trolisítása kapcsán létrejövő felsővezetékek megépülte kapcsán. A Liget téren biztosízott a végállomási  töltés lehetősége.

A 75-ös viszonylat önmagában is érdekes lehet tőbb kőbányai számára, de a 77-es is gyorsjáratként szállíthatná a kőbányaiakat az M2- metróhoz, illetve mindenki számára könnyebb eljutást biztosítana a HUNGEXPO-ra a két a Liget téren végállomásozó új troli.

Pár éve már felvetettem a Stadionok  trolivégállomás Liget térre történő költöztetését, amely ésszerű döntés lehetne, de akkor a helyi önkormányzat értesülései szerint a közlekedési hatóság nem engedélyezne több viszonylatot közlekedtetni a szűk Pongrácz úton. Ezt megoldaná a Korponai-Albertirsai tengely.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük