Pár napja írtam arról, hogy Prága eljutott a saját reptéri vasútvonala elfogadott látványtervéig, ami Budapesttel összvetve hatalmas előrelépés. Prága , Václav Havel nemzetközi repölőterét egy új kétvágányú pálya köti majd össze a főváros központjával. Konkrétan Prága Masaryk elnökről elnevezett pályaudvarával. Ez a pályaudvar a cseh főváros legforgalmasabb pályaudvara, melynek mindössze hét vágánya van. Ezt a pályaudvart főként az elővárosi utasok használják Kolín, Kladno irányából.
Természetesen nem várható el senkitől a helyismeret, ezért a lenti képen bejelöltem a Főpályaudvar és a Masaryk pályaudvar elhelyezkedését. Mint látható a két pályaudvar hasonlóan helyezkedik el mint Budapesten a Keleti és a már bezárt Józsefvárosi pályaudvar. Szerepük is nagyon hasonló. A főpályaudvar főként a nemzetközi és a távolsági IC forgalmat bonyolítja le, míg a Masaryk pályaudvar az elővárosit.
Budapesthez hasonlóan, prágában is több alkalommal felmerült a főpályaudvar közeli kis pályaudvar , a Masaryk pályaudvar bezárása. Prága ezt nem tette meg és most úgy néz ki ebből előnye származik a reptéri vasút és a Kladno irányába történő vasútfejlesztés kapcsán. Szintén tudni kell, hogy Kladno 70 ezer lakóját a fővárossal egyvágányú vasóti pálya köti össze melyen gyakran a nálunk BZ motorvonatként ismert kis piros szerelvények közlekednek. Ezeket emeletes motorvonatok váltják majd fel tizenöt perces követéssel. Illetve a vele párhuzamosan induló reptéri motorvonatok 10 perces követéssel.
Ennek megfelelően a pályaudvart a mai 7 vágányról 9 vágányossá bővítik és befedik. Mivel Prága legrégebbi pályaudvaráról van szó így figyelembe kell venni a műemlékvédelmi előírásokat is. Budapesthez hasonlóan ez a pályaudvar is komoly kettévág lakott területeket. Gondoljunk csak a Keleti pu két oldalára vagy a Nyugati pu esetére. A belvárosban , nehezen áthatolható akadályt jelentenek.
Prága ezt egy a vágányok fölé építendő parkkal oldaná meg, amely lehetővé teszi a pályaudvar két oldalán elhelyzkedő területek kényelmes leküzdését a vágányok felett. Ez a megoldás hasonlít Budapest Nyugati pályaudvarnál felvázolt megoldásra. Prága Masaryk pályaudvarának fedett vágánycsarnoka már üres és már ma is kereskedelmi tevékenységre használják, ezzel javítva a 7 vágány megközelíthatőségét, nem kell kerülgetni a vágánycsarnokban lévő síneket, mint idehaza.
Prága Masaryk pályaudvarára ma naponta átlagban 350 vonat szállítja az utasokat. Ezzel a cseh főváros egyk legkihasználtabb vasútállomása. A fent említett fejlesztések következtében a vonat- és utaszsám nőni fog és ha minden sikeres lesz a fővárosba irányuló gépjárműforgalom ezzel egyidőben csökkenésnek indul.
Forrás: Sprava zeleznic, Wikipedia