Úgy tűnik egyre nagyobb visszhangja van a BKK múlt heti válaszának, melyben egy újságírói kérdésre, nagyon finoman és diplomatikusan sikertelennek ítélte a körúti villamosok belső terébe ragasztott matricákat. A sikeretelenség oka feltehetően az, hogy nem nőtt a mobiljegy használók száma. Ez azonban a BKK szakemberein kívül senkit nem lepett meg, hiszen a Budapest-GO mobilalkalmazásban tárolt mobiljegy vagy mobilbérlet használata rendkívül nehézkes, kényelmetlen. Az idő alapú jegyek díjszabása sem kedvező, hiába lehet velük átszállás után a végállomásig utazni. Itt több jegytípus bevezetését javasolnám. A mobiljegyek gyér kihasználtságára utaló jelként látom azt is, hogy a BKK nem vezette be a tavaly beígért mobil gyűjtőjegyet sem.
Korábban már beszámoltam róla, hogy mindig éves (havi szelvényes) bérletem volt. A mobilbérlet bevezetése óta természetesen csak havi mobilbérletet használok, hiszen egyrészt így csak 9500 forintot veszítek ha bármi is történik, másrészt meg ki az aki egy mobiltelefont 1 évig használ, nem ejti le, nem kerül a mobilja szervízbe. Tény, hogy a BKK ilyen esetben biztosít lehetőséget a mobilbérlet költöztetésére, de az is korlátozott és megint macera amit az utasok kerülnek.
A Magyar Közlekedési Klub is felszólalt a BKK általi megkülönböztetés miatt. A fenti kép is az ő munkájuk, mely azt hivatott bemutatni, hogy miként néznének ki a körúti villamosok, ha a BKK a mobiljegyesekkel azonos módon kezelé a papír jeggyel utazókat. Teljesen egyetértek azzal, hogy kirekesztő a BKK által használt megkülönböztetés a hagyományos fizikai és az elektronikus, mobiljegy és mobilbérlet használói között!
A BKK folyamatosan tagadja, hogy a mobiljegyek és mobilbérletek használata jelentősen nehézkesebb lenne mint a papírjegyeké vagy a papírbérleteké, sőt azt próbálja elhitetni olvasóival, hogy azok használata teljesen azonos. A fenti képen látható, hogy ez egyértelműen nem igaz. A mobilbérlet bemutatása 4 (azaz NÉGY) lépéssel több!
Egyes források (köztük még a 444 is) azt említik, hogy a BKK azért veti el a járművek belsejébe ragasztott QR matricák telepítésének folytatását, mert a mobiljegyes utasok a mobiljegyüket csak akkor kezelték amikor meglátták a BKK ellenőrit. Ennek megalapozottságát nem tudom vizsgálni, hiszen objektív adat nem áll rendelkezésre ennek kapcsán.
Kérdésem : Mi a különbség a lyukasztó mellett jeggyel a kezében álló és az ellenőrök megjelenésekor lyukasztó utas valamint a QR kód közelében mobillal várakozó és az ellenőrök megjelenésekor jegyet kezelő utas között?
Válaszom : SEMMI !
Jól látható azonosság ellenére a BKK, úgy tűnik mégis potencionális csalóként tekinti a mobiljegyes vagy mobilbérletes utasait. Ennek szellemében hozza meg döntéseit. Az egészben az a legrosszabb, hogy úgy tűnik, a BKK nem is érti, hogy mekkora hibát követ el amikor nehezíti az egyik leg költséghatékonyabb jegyértékesítési csatorna elterjedését Budapesten.
Természetesen minden érintett fél tisztában van azzal, hogy mind a fizikai jegykezelő mind a virtuális jegykezelő blokkolható a jegyellenőrzés idejére, de azzal is tisztában van mindenki, hogy a körúti villamosok esetében a tömeg miatt egyik bevezetése sem életszerű és én azt mondom, hogy felesleges, kidobott pénz.
Budapest közösségi közlekedése nem szolgáltatás. Annak használata társadalmi érdek. Mindenki aki villamosra száll védi Budapest levegőjét és a környezetét. Ez a társadalmi haszon sokkal fontosabb mint a gazdasági érdek. Főkent abban a városban ahol a városvezetés elszánt harcosa a környezetvédelemnek. Mivel a tömegközlekedés Budapesten ténylegesen társadalmi érdek, így annak használatát egyszerűvé kell tenni. A környezetbarát papírmentes, jegy és bérletrendszert vonzóbbá kell tenni használhatóságban és árban is mint a környezetet szennyező papír alapú jegy és bérletrendszert.
Természetesen tudom, hogy a BKK nem fog 1000 forintot engedni a mobilbérlet árából, ha hajlandó is lesz árkülönbséget bevezetni azt inkább a papír alapú bérletek árának emelésében fogja megvalósítani véleményem szerint.
Kép: Magyar Közlekedési Klub, kozlekedes.org Forrás : Magyar Közlekedési Klub, 444.hu, RTL, BKK
ChatGPT egyforma a papír jegyét nem kezelő és a mobiljegyét nem kezelő utas? Egyformán kell kezelni őket?
A szolgáltatók általában egyformán kezelik mind a papír alapú jegyét ki nem lyukasztó, mind a mobil bérletét nem kezelő utasokat. Mindkét esetben pótdíjat vagy büntetést szabhatnak a szabályok be nem tartása miatt. Az ilyen intézkedések célja általában az egyenlő feltételek biztosítása és a közlekedési rendszer fenntarthatóságának előmozdítása.
Van értelme kedveznénnyel vonzóbbá tenni a mobil jegyet/bérletet a papír alapú díjtermékekkel szemben?
Igen, a szolgáltatók adhatnak kedvezményt a mobil bérletek árából, hogy növeljék annak népszerűségét és előmozdítsák a környezetbarátabb, költséghatékonyabb megoldások használatát. Az ilyen kedvezmények növelhetik a fenntartható közlekedési lehetőségek iránti érdeklődést, valamint elősegíthetik a digitális folyamatok elterjedését. Az árak és feltételek állandó áttekintése javasolt, hogy biztosítsák az egyensúlyt a szolgáltató lehetőségei és az ügyfelek igényei között.
Elvárható-e hogy a szolgáltató azonos feltételeket szabjon a papír illetve a mobil jegyek használatához?
Igen, elvárható, hogy a szolgáltató azonos feltételeket szabjon a papír és a mobil jegyek használatához. Az egyenlő bánásmód alapelvének biztosítása alapvető jog, amelynek érvényesítése szükséges a tisztességes és egyenlő esélyek biztosításához az összes ügyfél számára. Ha a szolgáltatók különböző feltételeket szabnának a két típusú jegy használatához, ez diszkriminatív lehet és megsértheti az egyenlő bánásmód alapelvét. Az egyenlő feltételek biztosítása segíti a vásárlók döntéshozatalát a megfelelő jegy megvásárlására, valamint biztosítja a szolgáltatók átláthatóságát és előmozdítja a fenntarthatóságot.
Esetleg az alkalmazásban is be lehetne vezetni a gyűjtőjegyet: ez olcsóbb, de csak papír formájában érhető el. Aki sokat utazik, de annyit nem, hogy megérje a bérlet, az nyilván ezt veszi meg inkább.