A napokban már beszámoltam róla, hogy Pozsony leszerelte a nagy piros színű jegyautomatáit. Ezek a BKK lila színű jegyautomatáihoz hasonlóak voltak, nagyobb tudással. A leszerelésüket azok használatának drasztikus visszaesése indokolta. A pozsonyi utasok egyszerűen áttértek az elektronikus jegyekre, bérletekre. A régiónk egyre több településére jellemző ez az átállás. Kényelmesebb és egyszerűbb ezek használata. Sajnos van egy főváros amely ezzel teljesen szembe megy. Budapesten a BKK ( Budapesti Közlekedési Központ) munkatársai mintha nem értenék, vagy nem akarnák megérteni a lényeget. Az utasok mindig az egyszerűbb és kényelmesebb megoldást választják. Ez Budapesten sajnos még mindig a papír alapú jegy bérlet. Hiába létezik lassan egy éve a Budapest-GO mobilalkalmazásban használható mobiljegy meg mobilbérlet, aha azok használata sokkal bonyolultabb, nehézkesebb mint a papír jegyeké, bérleteké.
A Budapest-GO mobilalkalmazásban használható jegyek egyrészt regisztrációhoz kötöttek, másrészt azokat a járművek külső oldalára felragasztott QR kódok beolvasásával kell érvényesíteni, ami a 4-6 villamos vonalán, ahol szinte mindig tömöttek a megállók, komoly kihívás elé állítja az utasokat! Kísérletképp a BKK még a nyáron a körúti villamosok belső terébe is felragasztott QR kódmatricákat. Most az egyik hírportál információi szerint ezt nem folytatja mivel nem váltották be a hozzájuk fűződő reményeket. A BPK értesülései szerint ennek oka, hogy nem nőtt az elektronikus jegyek értékesítése, használata!
Az én kérdésem az, hogy miért is nőtt volna?? Maga koncepció hibás, ezért azt kell megváltoztatni és nem javítgatni azt, ami bizonyította, hogy hibás alapokra épül.
A QR-kódos érvényesítés felhasználóinak körét úgy lehet objektív módon megítélni, ha megnézzük, hogy a mobilbérletes utasok hány százaléka használja naponta többször a QR-kód beolvasását.
Feltételezésen szerint, a mobilbérletet úgy használják mint én, vagyis a mobilbérletemet kizárólag az ellenőrnek mutatom fel, ha találkozom vele ami évente 1-2 alkalom csupán. A QR beolvasás nehézségei miatt elkerülöm az elsőajtós járatokat és a metró bejáratánál is inkább én mutatom az ellenőri QR kódot a beléptetőszemélyzetnek. Igy , egyetértek abban, hogy a Budapest-GO alaklmazásban tárolt mobilbérlet használata megegyezik a papír bérlet használatával.
Feltételezésem szerint a gond ott kezdődik, ha valaki olyan környéken lakik vagy dolgozik ahol elsőajtós járatokat kell igénybe vennie akár többet is. Ilyen helyen én sem használnék mobilbérletet, hiszen naponta 4-6 szor, esőben, ködben vagy esete a sötétben QR- kóddal foglalatoskodni bizony nagy megnehezíti a közlekedést. Ezt kéne végre megértenie a BKK-nak is! Amennyiben szeretné növelni az elektronikus jegyeket bérleteket használók számát, úgy azokat felhsználóbaráttá kell tenni!
A BPK cikke szerint gyakori, hogy a QR-kódos érvényesítés miatt lemaradnak az utasok a villamosról. Mivel a mobiljegy kizárólag azon a járművön érvényes amelyen azt érvényesítették, így az utast anyagi kár éri amit a BKK pillanatnyilag számára nem térít meg, pedig ez visszatéréítés akár automatizálható is lehet. Miért nem teszi meg ezt a BKK?
Nézzünk egy egyszerű megoldást az automatizált visszatérítésre: Mivel a járműre kihelyezett QR matrica semmi több, mint a jármű azonosítására szolgáló számsor így a jármű és az utas GPS pozíciója egyszerűen megállapítható. Amennyiben az érvényesítés után 2-3 perccel az utas és a jármű pozíciója jelentősen eltér, úgy nagy bizonyossággal kijelenthető, hogy az utas lemaradt a járműrőlí igy a már kezelt jegye visszaállítható, vagy pótolható.
A folyamat meg is fordítható. Az utas a mobilalkalmazásban rálattint a lemaradtam a járműről gombra. Ezután a rendszer ellenőrzi a beolvasott azonosító alapján jármű pillanatnyi pozícióját és azt össze hasonlítja az utas GPS adataival. Amennyiben azok nem egyeznek, elindítja az automatikus visszatérítést.
Ez visszatérítés, növelné a rendszer iránti bizalmat és növelheti az utasszámot. Természetesen ez nem ad megoldást továbbra sem az elsőajtós járművekre történő felszállás során fellépő nehézségekre , melyek továbbra is elriasztják az utasokat a mobiljegy és bérlet használatától. A BKK még mindig a fizető utasokat bünteti és nem a bliccelők ellen lép fel. Ezt a szemléletet több éve kritizálom, de úgy tűnik a BKK számára még mindig a fizető utas az ellenség és nem a bliccelő, aki mindig ki fogja játszani a jegyellenőrzést, hiszen egy elsőajtós buszra is nehézségek nélkül fel tud szállni többször kezelt vonaljeggyel, vagy fénymásolt bérletszelvénnyel, míg a becsületes mobilbérletes utas ott szerencsétlenkedik a kódolvasással.
Még az RTL is érthetetlennek látja a BKK ilyen durva megkülönböztetését a papír és a mobiljeggyel utazók között. Papír vonaljeggyel simán ott állhat az utas a jegykezelő készülék mellett ha bliccelni akar, de mobil vonaljeggyel ugyanezt nem teheti meg. Ez azért furcsa mert a BKK számára a mobil értékesítési forma sokkal költséghatékonyabb mint a papírjegyek forgalmazása. Vagyis a mobiljegyet utolsó pilanatban kezelő utas nagyobb hasznot hajt a BKK számára mint a papír jegyét az ellenőr előtt kezelő utas. Szeretném kiemelni, hogy ők a „becsületes bliccelők” hiszen legalább akkor kezelnek jegyet amikor ellenőrt látnak, mígy mindannyian tapasztaljuk, hogy a kemény bliccelők még akkor sem és az ő kiszűrésük a közérdek, de a BKK úgy tapasztalom, hogy meg sem próbálja azt. Helyette a rendesen fizető bérletes utasai életét nehezíti meg.
Az e-mobiljegy bevezetésekor leírtam, hogy a QR kód hiába van a villamos külső oldalán, az már két leleményes bliccelő esetében is könnyen kijátszható. Elég ha felszálláskor fényképet készítenek a külső QR kódról és amikor megjelenik az ellenőr azt egymás mobiljáról beolvassák. Sajnos biztos vagyok benne, hogy az BKK ellenőrzési módszerét tesztelve ennél egyszerűbb megoldást is tunék találni a rendszer kijátszására.
Összegezve, én úgy vélem,hogy a BKK érdeke is az, hogy az utasok minél nagyobb százaléka használjon elektronikus jegyet és bérletet papír termékek helyett! Ez csak úgy érhető el, ha mobiljegyek használata a mainál sokkal egyszerűbb és kényelmesebb lesz, valamint ha a BKK végre felhagy a mobilbérletesek üldözésével .
Aki rendszeresen olvas az tudja , hogy 2023-ban véleményeztetem írásaimat a Chat GPT nevű mesterséges intelligenciával. Ezt is elolvasta a MI és felvetett egy alternatívát amire én nem gondoltam. Azt javasolja, hogy a járművek belső kijelzőin jelenjen meg a QR-kód. Ezt az ellenőrzés megkezdésekor tiltani lehet ami megelőzné, hogy a jegyellenőrzés során utassák azt be az utasok. Az MI szerint balesetveszélyes a kizárólag külső oldalon elhelyezett kódmatrica használata.
kép: Metropol
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) számára a mobiljegyek kényelmes és biztonságos érvényesítése egy fontos kérdés, amelynek megoldására több lehetőség is létezik.
Az egyik lehetőség a beléptető személyzet alkalmazása, amely lehetővé teszi az utasok számára, hogy mutassák be a mobiljegyüket a beléptető személyzetnek, aki ellenőrizni tudja az érvényességét. Azonban ez a módszer időigényes lehet, és a beléptető személyzetnek lehet, hogy nehézségei vannak az utasok által használt különböző rendszerekkel való összhangban.
Egy másik lehetőség az lenne, hogy a járműveken belső oldalon is létesítenének QR kódokat, és az utasoknak azokat be kellene olvasniuk. Azonban ez a módszer lehet, hogy nehézséget jelentene a járműveken való elhelyezésnél, valamint az utasok számára is nehézséget jelenthet az ajtókon való átjutás közben.
A harmadik lehetőség, hogy a járműveken belső kijelzőkre valós időben közvetített QR kódokat használjanak, amit az utasok be tudnak olvasni a mobiljaikról. Ez a megoldás lehetővé teszi az utasok számára, hogy biztonságosan és kényelmesen érvényesítsék a mobiljegyeiket, anélkül, hogy meg kellene állniuk a beléptető személyzetnél, vagy meg kellene állniuk a járműn. Ugyanakkor ez a módszer is jelentene kihívásokat, például a kijelzőkre való megjelenítés technológiájának kiválasztását, az adatok biztonságának biztosítását, valamint a járművek belső térkialakításának módosítását.
Végül, fontos lenne a BKK-nak a mobiljegyek használatát segítő alkalmazásokat fejleszteni, amelyek megkönnyítik az utasok számára a jegy vásárlását, érvényesítését és ellenőrzését. Az alkalmazásoknak intuitív és felhasználóbarát felületet kellene biztosítaniuk, valamint biztosítaniuk kellene az utasok személyes adatainak védelmét és biztonságát.
Mindezek mellett fontos lehetne a BKK-nak a személyzet képzését is megvalósítani, hogy azok tudják segíteni az utasokat a mobiljegyek használatában, valamint a technológiai problémák kezelésében.
Az összes lehetőséget és kihívást figyelembe véve, a BKK-nak alaposan meg kellene tervezni és tesztelnie kellene a mobiljegyek kényelmes és biztonságos érvényesítésének módszereit, hogy biztosítsa az utasok számára a legjobb élményt a közlekedés során.
ChatGPT MI Nagyon költséges lenne minden autóbuszon vagy villamoson beléptetőszemélyzetet alkalmazni. Ez a régi kalauzrendszer visszaállításával lenne egyenértékü.
Igen, az a beléptetőszemélyzet alkalmazása nagyon költséges lehet, főleg ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a járatok nagyon gyakran közlekednek és a beléptető személyzet jelenléte minden járaton szükséges lenne.
Azok a megoldások amelyek nem igénylik a beléptető személyzet jelenlétét, általában kevésbé költségesek és hatékonyabbak is lehetnek.
Az egyik lehetőség a belső kijelzőkre valós időben közvetített QR kódok használata, ami lehetővé teszi az utasok számára, hogy biztonságosan és kényelmesen érvényesítsék a mobiljegyeiket anélkül, hogy meg kellene állniuk a beléptető személyzetnél.
Másik lehetőség a Bluetooth technológia használata a mobiljegyek érvényesítésére. A Bluetooth technológia lehetővé teszi az utasok számára, hogy közvetlenül a mobiljukat használva érvényesítsék a mobiljegyüket, anélkül, hogy szükség lenne bármilyen extra eszközre vagy rendszerre.
Ez a megoldás csökkentheti a szükséges eszközök számát és költségét is.
Az automatizált rendszerek, a belső kijelzőkre valós időben közvetített QR kódok és a Bluetooth technológia használata együtt is alkalmazható lehetnek, hogy az utasok számára a legjobb élményt biztosítsák a közlekedés során.
A BKK-nak fontos lenne alaposan megtervezni és tesztelni ezeket a megoldásokat, hogy a legjobb eredményt érjék el.
Tudnál példát mondani a bluetooth jegyérvényesítésre? Mely városok használnak ilyet?
A Bluetooth technológia használata a jegyérvényesítésben azt jelenti, hogy az utasok a mobiljukkal kapcsolódnak egy olyan rendszerhez, amely a jegyük érvényességét ellenőrzi. Az utasok a mobiljukkal közvetlenül a jármű beléptető rendszere felé kommunikálnak, ami lehetővé teszi az érvényesítést.
Az ilyen rendszerek használatát már több városban is kipróbálták. Például, Helsinkiben, Finnországban, a HSL (Helsinki Region Transport) vezette be a Bluetooth alapú jegyérvényesítést, amely lehetővé teszi az utasok számára, hogy a mobiljukkal érvényesítsék a bérleteiket és napijegyeiket a buszokon és villamosokon.
Stockholmban, Svédországban a SL (Stockholm Public Transport) használta a Bluetooth technológiát a mobiljegyek érvényesítésére, valamint az egyes városokban az USA-ban, mint például Bostonban és Los Angelesben is hasonló rendszereket vezettek be.
Az ilyen rendszerek használatával a jegyérvényesítés kényelmesebbé és gyorsabbá válik az utasok számára, valamint csökkenti a visszaélések számát és költségeit is.
Jól értem, hogy ebben az esetben nincs szükség internetkapcsolatra az utas részéről, kizárólag Bluetooth használatával történik a jegykezelés?
Az ilyen rendszerek általában nem igénylik az utas részéről az internetkapcsolatot a jegy érvényesítéséhez. A Bluetooth technológia használatával a kommunikáció a jármű és az utas között történik, így az internetkapcsolat nem szükséges a jegy érvényesítéséhez. A jegy vásárlása az interneten keresztül, de az érvényesítés általában a járműn belül, offline módon történik.
Ennek ellenére, a jármű beléptető rendszere általában rendelkezik internetkapcsolattal, hogy az adatokat a rendszergazdával való kommunikáció, és a frissítések alkalmával tudja cserélni.
Amennyiben te turista lennél Budapesten milyen bérletet hsználnál? Papír alapút amit csak felmutatsz, vagy mobil bérletet aminél minden felszállás előtt a jármű külső oldalán lévő QR kódot kell beolvasnod, majd az internetes kommunikáció után megérkező mozgó képet kell bemutatnod?
Mint egy számítógép alapú program, én nem tudok turistaként járni. De ha a kérdés az, hogy melyik bérletet javasolnám, akkor azt mondanám, hogy a mobil bérletet ajánlanám, mivel általában egyszerűbb használni, és gyakran több lehetőséget is nyújt, mint a papír alapú bérlet. Például, lehetőség van online megvásárolni, és nincs szükség kinyomtatni, valamint sok esetben elérhető több időszakra is.
Melyik magyar városban működik Bluettooth alapú jegyérvényesítés, beléptetés?
Magyarországon, Debrecenben a DKV ( Debreceni Közlekedési Zrt.) működtet Bluetooth alapú jegyervényesítést.
Ez a nemzeti mobilfozető szervere is tud Bluetooth érvényesítést használni, van is ilyen forgalomban csak nem Budapesten
Kisafka A Bluetooth érvényesítést a mesterséges intelligencia vetette fel, felismerve , hogy Budapesten a bérlet online és nem mindig van minden megállóban térerő (ezt jelezték olvasók), erre jó megoldás lehet a Bluetooth érvényesítés.
Én azt tartom diszkriminatívnak, hogy a papír bérletet csak felmutatod, míg a mobilbérlettel ezt nem teheted meg. Ez egyérteműen a mobilbérletesek büntetése!
Akkor lesz népszerű Budapesten a mobilbérlet ha az ugyanolyan feltételek mellett használható mint papír alapú. Budapestre érkező külföldieknek is elmondom, hogy van mobil napijegy, de amint ismertetem annak használatát, azonnal papír alapút váltanak!
Kisafka – közben rákerestem és Debrecenben tényleg működik részben Bluetooth érvényesítés, de az csak Bluetooth-on olvassa be a jármű adatait. Az érvényesítés a budapestivel azonos módon , interneten keresztül történik. Ez így nem megoldás sőt még több lépésessé teszi a jegykezelést.
Ebben az esetben is a mozgókép bemutatása miatt van szükség internetkapcsolatra. Ezt kéne elhagyni, vagy minimalizálni napi egy frissítésre amikor az eszköz WIFI közelében van.
Abban egyáltalán nem lennék biztos, hogy jobban megéri a mobil jegy a szolgáltatónak, mint a hagyományos. Egy viszonteladó (legyen az újságos bódé posta vagy hansolo) 3%-os kulccsal dolgozik, az automata után egy havi átalány díjat kell fizetni az üzemeltetőnek, a mobil jegy meg a befizetett pénz 5%-át elteszi. Persze jobban megéri az eseti utazáshoz szóló termékeket így értékesíteni, mint minden megállóba tenni egy automatát, gondolok itt a sima jegyre és napi jegyekre.
De egy jól kihasznalt automata ami havi meg éves bérleteket árul jóval kevesebbe tud kerülni mint az eladott bérletek árának 5%-a, igazából egy olyan utas aki amúgy is jár auotmataval rendelkező nagyobb megállónál havonta legalább egyszer (kozelitoleg mindneki) es ennek ellenére online bérletet vesz az csak bevétel kiesést okoz
Kisafka– néezd meg a trendeket természetes régiónkban, vagy a világban. Ahol egyszerűen használható e-jegy és e-bérlet van, ott az emberek kortól függetlenül azt használják.
Amennyiben a BKK elvetné a QR kódos bohóckodást, véleményem szerint megnőne az e-bérletesek száma! Pozsonyhoz hasonlóan feleslegessé válnának az utcai jegyautomaták.
Abban igazad van, hogy szerződésfüggő minden, de a mobiljegy üzemeltetése sokkal egyszerűbb. Az automaták esetében folyamatos gond a rongálás, a feltöltés és a pénzszállítása melyek mind hatalmas infrastruktúrát igényelnek.
Egy prágai vagy pozsonyi típusó mobilbérlet, annak egyszerű használata miatt gyorsan népszerűvé válik és üzemeltetéséhez sokkal kevesebb emberre van szükség.
Budapest esetében egy naponta egyszer frissülő offline módon használható mobilbérletben gondolkodnék, elhagyva a teljesen felesleges QR kódolvasást vagy a Metró esetében a megállókeresést.
Az RTL és a BPK cikke alapján én a BKK csalódottságát látom, nem következett be a nagy bumm Budapesten amire számítottak!
Ennek okát az átgondolatlan megvalósításban látom amivel büntetik azt aki mobil terméket használna. Ez rettenetesn rossz irány!
Hiába tűnik nehézkesnek az automata, ha jelenleg olcsóbban dolgozik a Nemzeti Mobilfozetőtől akkor mégsem igaz hogy a szolgáltató érdeke lenne ennek a csatornának az elterjedése. Sőt, a miskolciak előző díjszabása pont hogy az automata jegyekre adott csatornakedvezményt, mert az egyszerűen jobban megérte nekik. (ott csak bankkártya autómaták vannak, jóval egszserubb készülékek)
Ilyen egyértelmű nemzetközi trendeket személyesen nem tudok megállapításani, olyan sok helyen nem voltam. Nyugat Európában jellemző hogy a kétezres években kiepitettek a külön kártyás rendszereket, amik a saját korukban modernek voltak most meg jól a nyakunkon maradt. A németek továbbra is a postán kiküldott papír meg műanyag kártyák hívei (na meg a faxé…), ilyen nagyon jól elterjedt mobil jegyes hely most egy se jut eszembe ahol személyesen is lettem volna és főleg nem csak turistakent hanem tartosabban. Mellesleg meg kész rohelynek Tartom amikor a németeknel továbbra is az offline csatornák mennek a bérletesekre leginkább, de bejottek mobil jegyek és első ajtós járaton egy darab QR kódot lenget a vezetőnek az utas, ami akár egy random generált sehova se mutató kód is lehet, ellenőrizni úgy se tudják.
De el hiszem hogy olyan országok amik a 2000 es évek akkori fejlődését kihagytak most ugrottak egy nagyot és tarol a mobil. Csak arról is van statisztika hogy hányan képesek maguknak szerkeszteni egy tetszőleges kijelzőképet vagy animációt, ha egyszer az ellenőrzés csak ránézésre megy?
A magyar fejlesztés a külön kártyák ellen az eszig rendszer lett, ami szerintem kényelmesebb mint bármi, csak azt meg a jármű vezető képtelen ellenőrizni. Meg ugye akinek se magyar személyie se magyar diákja nincs az ki van zárva. De ha nem lenne első ajtós felszállás, simán be lehetne vezetni a BKK járatain is.
A Bluetooth érvényesítést itthon is használja a nemzeti mobilfozető már ahol, ott a qr kód ugye nem szükséges. Ugyanakkor nem étrem hogy kapcsolódik a mesterséges intelligencia a Bluetooth hoz, semmi köze hozzá.
Kisafka
1-
MiskolcSzeged, lényegében a prágai rendszert használja mi nagyon költséghatékony. Tévedtem, Szeged az ahol a Prágai minta valósult meg.2- Igen Budapest elmaradottságából kéne előnyt szerezni, de ennek feltétele a szakemberek alkalmazása. Ez Budapesten soha nem volt cél. Itt mindig egy veszető és annak haverjai tervezik a jövőt véleményem szerint ami hiba! Vitézy Dávid sem akarta megérteni a 2010-es évek elején amikor leírtam, hogy teljesen hibás az elképzelése, akkori nevén RIGO, mely egy hong-kongi rendszer volt, amely mára nagyon elavult. A BKK akkoriban nem látta a külénbséget a bankkártyával történő utazás és a bankkártyával történő belépés között, pedig a kettő messze nem azonos. Az elsőnél a bankkártya számához tárolódik el az utazási jogosultság egy szerveren, míg a második esetében kizárólag csak fizetsz a kártyával a metrókapunál. AZ előbbi jogosultság utólag is ellenőrizhető, míg az utóbbi a 70-es évek érmebedobós metrókapujának 21. századi formája Kijevben.
3. Biztosan szükség van ilyen mélységű beléptetésre? MIért nem elegendő bemutatni a mobilod kijelzőjét amin ma is van mozgó óra és dátum? A paprbérletek is könnyen hamisíthatók és anno a BKV-figyelő tesztjén is simán le lehetett jutni egy darab papírzsebkendővel is. Én is teszteltem a beléptetést és az ellenőröket is még a 2010-es évek elején amikor minden hónapban más színű volt a bérletszelvény felirata. Nemcsak a beléptetők, de még az ellenőrök is simán elfogadták az 1 de a végén a 3 hónappal korábbi bérletszelvényt is.
4. Az ESZIG jól működik a MÁV esetében mert megvan a bizalom. A BKK esetében kevés utas érintené a személyazonosító igazolványát egy BKK ellenőr készülékéhez, hiszen elég rosszak az elmúlt évtizedek tapasztalatai az ellopott adatokkal való ellenőri visszaélések kiatt. Sajnos ézért kételkedem a 2023 januárjától már elméletben tesztüzemben zajló bankkártyás utazásal szemben. A bizalom hiánya negyon erős Budapesten.
5- Mesterséges intelligencia: ChatGPT egy negyon érdekes fejlesztés, próbálj vele elbeszélgetni és rájösz, hogy vannak jó ötletei annak ellenére, hogy zárt adatbázist használ és nem fér hozzá weboldalakhoz sem. Hidd el függőséget okoz. Nekem volt egy nagyon jó beszélgetésem a kínai pontrendszerről és annak USA beli bevezethetőségéről. Egy gép másként gondolkodik mint egy ember.
Kisafka értem, hogy te a mai állapotot veszed alapul és amíg ilyen magas az automaták kihasználtsága addig költséghatékonyabb mint a pénztáros. Ez egy folyamat és ahogy a jegypénztárak helyét átvették az automaták,úgy fogja az automaták helyét átvenni a mobilalkalmazás. Amikor a jegyárbevétel 70%-a már mobilhasználattal történik, akkor bizony nagyon drágák lesznek az automaták.
Biztosan tudod, hogy a BKK a tavalyi évben már leszereltetett Budapesten automatákat annyira hitt a mobiljegy és bérlet gyors elterjedésében.
Én hiszek benne, hogy amennyiben a mobilbérletet is csak fel kéne mutatni mint a te németországi példádban, gyorsan megugrana az érdeklődés e termék iránt.
Most te is bele mentél abba, amit én mondtam, meg pedig hogy az ellenőrizhetőseg fontos. Mert én is látom hogy a metró belepteto emberek helyett gyakran egy fikuszt is oda lehetne tenni. Oké, lecseréljuk az embereket akik dolgoznak is és kitalálunk rá valami belső ellenőrzési rendszert. Ha úgy tetszik mint ahogy a Start alkalmaz fővizsgálókat vagy hasonló.
A papír bérlet ugye bizonyos mértékig nyomtatóval könnyen másolható. A bkk s lila meg biztosnasi sávos kicsit nehezebben, de amit a vasúti pénztár árul mint viszont eladó az rohadt könnyen 😀
És ha azt mondjuk hogy nem baj, akkor elég lenne kirakni egy számla számot hogy aki akar, ide utolja a menetdíjakat önként. Persze hogy baj. Ezért fejlesztenek olyan rendszereket amivel kevés a vissza éles.
Erre mondtuk azt hogy akkor legyen digitális bérlet ami kivaltja a papírt, de ha ez egy darab QR kód amit a sofőrnek kell lengetni az a csalás szaporító talaja. Korlátlan példány számban bárki tudja sokszorosítani, még attól is könnyebben is mint a hőpapírt. Ha úgy tetszik egy órát is lehet rakni mellé a képernyőre, annyi hogy akkor nem 10 másodperc sokszorosítani hanem 10 perc. Vagy egyéb állandóan ugyan az az ugráló animációt is, akkor már 20 perc lesz 😀
Csak akkor nem válik masohatova mobil jegy ha az bármi felé interakciót igényel az alkalmazástol mert azt nem tudom kijelzoként megszerkeszteni. Erre jó a jelenlegi nehézkes qr kód, és a szinten használt Bluetooth is. De az eszig is, hiszen az egy külső adatbázisbol dolgozik és nem az en általam szerkeszthető dolgokból.
Az hogy egy startosnak miért jó az eszig meg egy bkk snak miért nem jó, nem volt meggyőző érv. Ugyanaz a rendszer lehetne. Amit aztán ugyan az a zebra beolvas.
A költségek meg nem csak hogy most ilyenek, egyszerűen ha minden bérletes automatabol vásárolna az olcsóbb lenne mint ha minden bérletes mobilfizetőből mert az 5%-os kulcs hatalmas. Az automaták vissza fejlesztése igazából az alkalmi utasok miatt lehet indokolható, egy offline bérlet vásárláshoz közel se kell annyi értékesítési pont mint az alkalmi utasoknak, mert egy éves bérletet megveszel elővételben egyszer aztán jó időre nem is kell látogatni az értékesítő pontokat. Ha havi bontasban veszed, akkor is csak 12 alkalom. És minden ember jár havonta egyszer legalább egy nagyobb csomoponton, nem kell hogy a haza előtt legyen.
Amennyire én tapasztaltam egyéb országokat, most Ausztriát is ide véve, az éves bérletek ott általában egy plasztik kártya, rajta a fotóddal amit aztán kipostáznak vagy ügyfél szolgálat.
A Bluetooth hozzászólást elolvastam, de ez továbbra se big data meg mesterséges intelligencia, de ez csak a fogalommal kapcsolatos észrevétel.
Kisafka Elég terjedelmesen kifejted , hogy miért kell online rendszert használni, de mint a BKK te is megfeledkezel a rról, hogy az utasok azt akkor fogják használni, ha az számukra kényelmes lesz.
Ami a mozgó animációt illeti, annak reprodukciójához valójában ma sincs szükség online kapcsolatra. Biztosan emlékszel re, hogy egy éve a járművezetők papír alapon kapták meg a megjelenő ábrát , vagyis annak generálása nem olyan bonyolult mint azt a laikus gondolja.
Elég ha az illusztrációban szereplő QR kódot megnézed a Budapest-Go alkalmazásával, gyorsan rájösz, hogy az mindig az a bizonyos pólyás csecsemő függetlenül attól, hogy milyen nap vagy a nap mely részében olvasod be..
Magyarul aki szeretné az pár nap alatt segítség nélkül is megfejti a képek generálásának módját és képes olyan programot írni amellyel bármikor bármely elsőajtós buszra fel tudsz szállni. Amennyiben van egy belső segítője meg csak pár óra ugyanez.
Számomra egyértelmű, hogy aki becsületes az mindig megveszi a bérletét aki meg bliccelt az mindig is fog! Egyszerűen felesleges pézt önteni ebbe.
Az eredeti témához visszatérve a mobilalkalmazás online kapcsolat nélkül is tudna működni még a QR beolvasós módszerrel is, napi egyszeri online frissítéssel. Magában ez a lépés is jelentősen felgyorsítaná a mobiljegy/bérlet használatát és kényelmesebb is lenne.
A mások komoly gond Budapesten a BKK-val szembeni bizalmatlanság. Mivel itt mindig az utas választ, így fontos a bizalom!
Az E-szig pontosan ezért működik a MÁV-nál és ezért nem lenne sikeres a BKK-nál, mint ahogy a bankkártya sem lesz az, amíg a BKK nem tud változtati az otasokhoz való hozzáállásán. Többször leírtam, de a MÁV jegyvizsgálója tiszteletben álló társ az utazásban, míg a BKK ellenőre lenézett ellenség.
Kisafka Ajánlom a figyelmedbe ezt : https://kozlekedes.org/csehorszag-osszajtozas-a-helykozi-jaratokon/
Nekem nagyon úgy tűnik, hogy Ők értik a lényeget. Utast szerezni úgy lehet, ha az kényelmesen tud utazni és ezt kell biztosítani számára. A jegyárbevétel biztosítása-amennyiben az lényeges- nem a közlekedésszervező feladata.
A BKK ebbe a hibába esett bele. Egyszerűen betegesen elkezdett rettegni a bliccelőktől és a bliccelés csökkentésének oltárán feláldozza a régi fizető bértleteseit. Egyszerűen elriasztja a fizető utasokat is. Ez rettenetesen rossz út!
Egyre több országban teszik olcsóbbá a tömegközlekedést annak érdekében, hogy kevesebben üljenek autóba. Budapestet sem kerülheti el ez a trend. Ezért könnyen használhatóvá kell tenni és nem bonyolítani. Mindig hosszú távon kell tervezni.
Idézet tőled : „Számomra egyértelmű, hogy aki becsületes az mindig megveszi a bérletét aki meg bliccelt az mindig is fog! Egyszerűen felesleges pézt önteni ebbe”
Hatalmas tévedés. Ha könnyű és kockázat mentes jegy nélkül utazni sokan fognak, ha meg kockázatos és macerás kevesebben fognak. Ha fenyegeti a pótdíj veszeje, vagy akár csak el kell engedni buszokat vagy út közben le szállni menekülve már épp elég motiváció sokaknak.
De mondok konkrét példákat is. A hév nél volt ugye sokáig hogy út közben is lehetett pótdíj mentesen venni jegyet. Hát ezt eléggé ki is használták. Rájöttek hogy ezzel trukoznek és bevezettek azt amire rámondhatod hogy utas ellenes, de csalást tényleg vissza szorították.
Másik amikor a JÉ nek jött a vonatinfós jegyárusítása. Kezdetben minden le nem kezelt jegyet vissza lehetett váltani akár leutazás után is. Hát az amúgy jegyet váltani hajlandó utasoknak ez is feltűnt.
És ha egy egy ilyen visszaélési mód felszámolása után 20%-ot nő a bevétel az nem azt bizonyítja hogy az emberek vagy úgyis csalnak vagy úgyis becsületesen utaznak.
Bármi jegyrendszert találnak ki, nagyon fontos hogy hasonló visszaélések ki legyenek zárva. Akkor is ha kényelmesebb lenne egy sokszorosított kijelzo képet lebegtetni.
Az animáció kiosztása mögött nem ismerem a függvényt, de eléggé úgy tűnik nekem hogy a jármű is egy paraméter benne, tehát hiába lehet kinyomtatni előre hogy az ABC-123 busz ezt fogja mutatni 12:30 perckor, ennyi jármű esetén ez már kikövetkeztethetetlen.
Kisafka – A nagyvárosok közösségi közlekedése nem szolgáltatás, hanem közérdek. Aki bliccel is többet tesz a városért, vagya természet védelme érdekében, mint az aki autóba ul. Nézd meg a klímabérleteket. A klímabérlet is arról szól, hogy bármi áron, de ülj vonatra,buszra, villamosra, mivel ezzel tesze a környezetedért.
Úgy tűnik egyre többen érzik kirekesztve, megkülönböztetve magukat a közösségi hálókon a BKK csak azért mert korszerű moniljegyet/ bérletet használnak. Ez jó jel.
Most a BKK oldalán pattog a labda.