Az átszállójegy

jegyÉrdekes utaspanaszt olvastam  a BKV-Figyelón. Egy átszállójeggyel utazót pótdíjaztak utazása végállomásán a BKK ellenőrei, mivel az út elején a pecsételős jegykezelő hibás dátumot nyomtatott a jegyre. Mint a budapestiek többsége, bevallom én sem használtam soha ezt a fajta jegytípust. Utána kellett néznem. Meglepődtem. A BKK honlapján a  jegytípusok ismertetőjét olvasva kicsit kezdtem magam úgy érezni mint a mesében.  Van ugyanis a BKK-nál egy jegytípus amely használatára olyan bonyolult szabályok vonatkoznak, amelyek pontos értelmezése és betartása nem is olyan egyszerű.  Ami még ennél is  bizarrabbá teszi a dolgot  ezeket a BKK fel sem tünteti a jegyen.  Ma 2014 július 20.-a van. Ez azt jelenti, hogy ha  ma oda mennék egy BKK ügyfélközpontba, vagy egy automatához és vennék egy átszállójegyet, akkor a pénztáros, vagy az automata egy új formátumú hőpapírra nyomtatott jegyet kapnék, sőt abból is 2 darabot !  Ennek a technológiának egyik jellegzetessége, hogy egyoldalas nyomtatást használ, tehát csak a papír egyik oldalára nyomtat. Megnézve a BKK által közzétett mintajegyet. Az ezen szereplő tájékoztatásból, kizárólag csak az derül ki, hogy a két darab jegy csak együtt érvényes !  Semmi több !  Most nézzük mit  tudunk meg a BKK honlapjáról az átszállójegy használatáról. ( Képernyőmentés 2014.06.20, 17 óra , BKK.hu )

atszallojegy

Először nézzük meg magát a jegyet.  Számomra  ismeretlen okból a BKK még mindig ragaszkodik a hagyományos számkockához, amely csak a mechanikus jegykezelők esetében használatos. Én úgy tudom, ezek már kisebbségben vannak és folyamatosan lecseréli őket a BKK, időbélyegzős jegyérvényesítő készülékekre. Nem értem, miért nem ezek használatára optimalizált jegyeket  értékesít a szolgáltató. A BKK ellenőrei a hagyományosan lyukasztott jegyek esetén sem a számokat, hanem az általuk kirajzolt mintázatot nézte. Ez, egy számkocka nélküli jegyen is jól kivehető a mintajeggyel összehasonlítható. Az átszállójegyen nem szerepel sem az utazás megszakításának tilalma, sem a visszautazás tiltása és az sem, hogy időbélyegzés esetén, alapesetben az csak 90 percig érvényes!  Morálisan helyes pótdíjazni azt az utast aki ezeket a jegyen nem szereplő feltételeket nem tartja be? Véleményem szerint nem!  A Szolgáltatótól elvárható a hatékony, érthető és hozzáférhető tájékoztatás. Ezt a BKK- véleményem szerint a jegyen nem tette meg !

Most nézzük mire jut az aki lelkiismeretes módon a BKK honlapján figyelmesen elolvassa a tájékoztatót. Az első ami azonnal felmerül az utasok két csoportra osztása. Szándékosan nem használom a diszkrimináció kifejezést. Miről van szó?  A fenti leírásból mindenki számára egyértelművé válik, hogy a jegyet 2 különböző módon lehet (szándékosan nem  szabad ) felhasználni.

VONALJEGYKÉNT – hagyományos lyukasztós jegykezelés esetén 2 darab vonaljegyünk van, amellyel 2 tetszőleges viszonylaton utazhatunk a vonalak teljes hosszában.

  • Bármikor felhasználható a két jegy, akár külön utazásra is
  • Bármennyi ideig tarthat az uticélunk elérése
  • Bármely irányba utazhatunk
  • Menettérti jegyként is használható

IDŐ ALAPÚ JEGYKÉNT – Időpontbélyegzős jegykezelés esetében 90 percünk van egy átszállással elérni úticélunkat . Ez még nem minden.

  • Kizárólag egy irányba utazhatunk
  • Utazásunk nem tarthat, alapesetben 90 percnél tovább
  • Nem használhatjuk oda-vissza utazásra.
  • Nem szakíthatjuk meg az utazásunkat pl.: egy bevásárlás erejéig

Az időalapú használat esetén van még egy érdekes mondat a felhasználási feltételekben. Ez a következő :  “Bélyegzős érvényesítés esetén az első kezeléstől számított 90 percig (éjszakai járaton 120 percig), ezen belül a második kezeléstől számítva 60 percig jogosít utazásra. Ha a második kezelés a metróhálózatba való belépéskor történt, az érvényesség minden esetben a belépés időpontjától számított 60 percig tart, még akkor is, ha ez az első kezeléstől számított 90 percet meghaladja…”  Ez azt jelenti, hogy  amennyiben buszról- buszra vagy  buszról-villamosra átszállva, az uticélunk elérésére az utazás megkezdésétől számított 90 perc áll rendelkezésre, addig ha buszról-metróra, vagy villamosról-metróra szállunk át, kizárólag csak a metróállomásra történő belépéstől számított 60 perces korlátot kell betartanunk, függetlenül a teljes utazásunk megkezdésének időpontjától.  Ez egy érdekes és meglepő fordulat!  Biztos vagyok benne, hogy a BKK ezt nem így gondolta , de  ez áll a hivatalos információnak tekintendő honlapjukon.

Most térjünk vissza a ma pótdíjazott utashoz. A BKK által közzétett, az átszállójegy használatát leíró hivatalosnak tekinthető tájékoztatás értelmében hibázott a BKK ellenőre, aki figyelmen kívül hagyva a fent kiemelt mondatot,  érvénytelennek ítélte a panaszos átszállójegyét. A BKK honlapján elérhető és hivatalosnak tekinthető leírás alapján a metró esetén kizárólag  a metró területére történő belépés időpontját kell csak vizsgálni és nem a teljes utazás megkezdésének időpontját és annak idejét!

Tisztelt  BKK ! Szeretném felhívni figyelmüket arra, hogy csak az olyan termék piacképes amely egyszerűen használható és amely előnnyel jár a fogyasztó számára is.  Ezért kérem a gyakorlatban teljesen értelmetlen időkorlát eltörlését, amely ma is kizárólag csak bélyegzős érvényesítés esetén ellenőrizhető!  Az átszállójegy tekinthető egyszerűen mennyiségi kedvezménynek is, hiszen az utas egyszerre 2 darab jegyet vásárol ! 

6 hozzászólás érkezett ehhez : “Az átszállójegy

  1. A ma vett átszállójegyem használatáról 1: a Metrónál álló ellenőr(még annak kezelése előtt) azt mondta csak metróról -metróra használhatom 2: az Örs Vezér téri jegypénztáros szerint 1-1 jegyet használjak a metróra és buszra(1.2.szám szerint) 3:a buszon lévő ellenőr azt mondta,csak 1 jegyet kell használjak összesen, és annak a másik végét kell kilyukasztanom az átszállásnál!! sőt hozzátette,-miután mondtam ezt nem hiszem hogy 1 jeggyel 2 járműven utazhatok- most vizsgázott ebből.Mivel már az első információt sem értettem,inkább hagyományos jeggyel utaztam,így nagy szerencsémre elkerültem,hogy megbüntessenek!! Végül továbbra sem tudom hogyan használjam az átszálló jegyet?!

    1. ANNA – A régi tipusú átszállójegynek két vége volt. Az új-automatából vásárolt- jegy két darab jegy. Gondolom ez zavarhatta meg az ellenőrt.

  2. Miért nem tüntetnek a Magyarok, hogy minden jegy időalapú legyen, bármennyi átszállással pl 90 perces és slussz? Miért nem egyértelmű ez?
    Tehát kérdem én 10 különböző 5 perces utazás 10 járművel az miért nem ugyanaz mint 1 db 50 perces utazás 1 járművel?

    1. BOBA- Egyrészt kevesen utaznak vonaljeggyel. másrészt a BKK-nak ez így jó. Az időalapú jegyek bevezetésével nőni fog azok ára is jelentősen. Ez egy jó magyar szokás.

      Egy járművön váltott vonaljegy 450 ft. Prágában a napi jegy kb. 1100 ft. Tehát 3 budapesti vonaljegy árán egy teljes napig utazhatunk Prágában.

      Még egy összehasonlítás:

      90 perces jegy Prágában kb 330 Ft.
      Vonaljegy Budapest 350 vagy helyben váltva 450 ft

    2. Az idő alapú jegy Budapesten több problémát is okozna.

      • A 90 perc Debrecenben reális lenne, de Budapesten nem. 90 perc alatt nem lehet átutazni a városon. Ha pedig valaki 91 percig utazik, akkor mit csináljon? Újabb 90 perces jegyet vesz?
      • A megadott idő mihez legyen viszonyítva? A tényleges utazási időhöz? Elég, ha dugóba kerülsz és már is vehetsz több menetjegyet. Vagy esetleg legyen a papír menetidő szerint mérve? Azzal az lenne a baj, hogy a jegykezelő csak a pecsételés dátumát nyomja rá jegyre, azt nem, hogy melyik megállónál. Vagyis ellenőrzéskor nem tudod bizonyítani, hogy te hol szálltál fel.
      • Mi legyen kerekesszékesekkel? Ők nem tudják használni a 3-as metrót, tehát kénytételnek a környező buszokkal kénytelenek menni, melynek jóval nagyobb a menetideje. Az is elég nagy kitolás, hogy nem tudnak metrózni, de az még nagyobb lenne, hogy még többet is kellene fizetniük.
      • Nem ritka, hogy elromlik egy jegykezelő. De ha az ellenőr már nem azon a buszon ellenőriz, ahol kezelted a jegyet, akkor nem tehetsz semmit. (Mondjuk ez az átszállójegynél is így van)

      1. egy Debreceni- pozsonyban a menetrendi menetifőt kell kifizetni. Budapesten, ez biztosan nem így lesz..

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..