2014. novemberében készítette el a pilzeni Skoda gyár tizennégyezredik trolibuszát. A troligyártás a múltszázad harmincas éveiben kezdődött el. Az első megrendelések Prágából és Pilzenből érkeztek 1936 és 1938 között. Azóta a Skoda trolibuszai eljutottak Európa számos városába, Ázsiába és a tengeren túlra is. A jubileumi tizennégyezredik jármű a lettországi Rigába indul, hogy segítse a helyiek közlekedését. Az első trolibusz a Skoda 1 TR volt. Skoda 553-as tehergépjármű alvázra épült fa karosszériáját a Mladá Boleslav-i Skoda gyárban készítették. A fa szerkezet lemezborítást is kapott. Hossza 10,33 méter volt, míg súlya több mint 10 tonna. Az utasoknak 29 ülő és 44 állóhelyet biztosított. Maximális sebessége 46 km/óra volt. Ebből a típusból összesen egy darab készül, amely egészen 1955-ig megbízhatóan szolgálta az utasokat. 1961-ben sajnos bezúzták. Pályaszáma 301-es volt.

A gyár következő járműtípusa a Skoda 2 TR volt. Az előző modell továbbfejlesztett változata volt. Külsejében nagyon hasonlónak tűnt, de padlómagassága 20 centiméterrel alacsonyabb volt. Eredetileg a trolibusz bal oldalán két harmonikaajtó helyezkedett el, de ezt 1939-ben áthelyezték a jármű jobb oldalára. Összesen 5 darab készült ebből a változatból. Ezek pályaszáma 315-319 volt és 1960-ig voltak forgalomban Pilzenben. A 2 TR utódja a Skoda 3 TR lett, amelyből ma is látható egy fennmaradt példány. Elődjétől főként rugózása tér el. Ez a modell már teljesen fém karosszériával épült 2 vagy 3 harmonika ajtóval a jobb oldalán. Erőforrása 2 db 45KW-os Skoda motor volt. 1941 és 1948 között összesen 34 darab készült. A forgalomból az utolsó kocsit 1970-ben vonták ki. Csodálatos módon sikerült megmenteni és teljesen felújítani egy eredeti Skoda 3 TR kocsit. A hiányzó ajtókra egy kertvárosi részen bukkantak rá. A felújítást az Európai Unió támogatta.

Már az 1940-es évek elejétől foglalkoztatta a Skoda szakembereit egy új egymotoros, kéttengelyes trolibusz elkészítésének gondolata. 1949-re teljesült az álom és Brünn város megrendelésére átadtak a 15 darab, forradalmian új Skoda 6 TR trolibuszt. A jármű most először készült önhordó karosszériával. Ennél a típusnál jelentek meg először a menetirányra merőlegesen elhelyezett üléssorok. A jármű maximális sebessége 47 km/ óra volt. A szállítható utasok száma 79 fő. Ennél a típusnál a Skoda már saját fejlesztésű áramszedőket épített be. Ezeket az elemeket korábban a prágai CKD szállította. Az utolsó járművet 1971-ben vonták ki a forgalomból. Felújítva nosztalgiajáratként találkozhatunk vele Brünn városában.

Igazán nagy lendületet az 1950-es években vett a Skoda, amikor piacra dobta Skoda 7 TR típusát. Ebből, 5 év leforgása alatt 173 darab készült el és most első ízben külföldre, Lengyelországba is szállított a Skoda. A jármű lényeges paraméterei nem változtak, inkább csak kényelmesebb városiasabb lett. A három harmonikaajtó elektro-pneumatikus üzemű volt. Szerencsére ebből a típusból is maradt fent üzemképes jármű amely a brünni közlekedési vállalat állományát gazdagítja. Ez a modell Csehország minden városában segítette az utazást, köszönhetően megbízhatóságának. Összesen 82 utast tudott egyidejűleg szállítani.
Ha valami egyszer lendületet vesz akkor nehéz megállni. A gyár következő típusa a SKODA 8 TR öt év alatt 742 darabos szériában készült és Kelet-Európa több országába is eljutott. A jármű prototípusa 1956-ban készült és egészen 1978-ig utasokat szállított. Sajnos 2000-ben bezúzták. Több működőképes darab szállít nosztalgiajáratként ma is utasokat például az észak-csehországi Ostraván. Maximális utazósebessége 50 Km/óra és egyszerre 78 utast tudott szállítani. Pótkocsis változatban is találkozhatunk vele. A Kairóba készült változat emelt szintű hőszigeteléssel készült.
A Skoda 9 Tr már rendelkezett szinte mindennel ami a 20. század vége felé elvárható volt. Az első jármű már 1962-ben hidropneumatikus felfüggesztéssel biztosította az állandó beszállómagasságot és a kényelmet. A 70-es évektől kezdve már minden jármű rendelkezett a kormányzást segítő szervóval. Párnázott ülések és nagyméretű ablakok tették kényelmessé az utazást. A járműből 1958-tól kezdődően, összesen 7372 darab került legyártásra. Ezzel a szovjet ZIU-9 után a második legnagyobb darabszámban gyártott trolibusztípus a világon.

A 70-es években eljött az olcsó olaj ideje amikor a troliüzem túl drágának bizonyult és világszerte felhagytak a trolivonalak fejlesztésével. Ebben az időszakban jelent meg a Skoda 11 TR, amely szakított a saját jármű koncepcióval és inkább a ma is ismert formában egy meglévő autóbusz hajtásrendszerét alakítja át elektromos hajtásúvá. Az első ilyen próbálkozás a Karosa gyár SM11 modelljével nem hozta a várt sikert. Prága mellett több cseh város is végleg szakított a troliüzemmel,így mindösszesen 8 darab jármű talált gazdára. Nem feledjük, hogy az első ilyen trolibusz 1965-ben készült el. Abban az időben formabontó és szerintem nagyon szép trolibusz volt. Egyidejűleg 100 utast tudott szállítani és maximális sebessége 65 km/óra volt. Az utolsó járművet 1980-ban vonták ki a forgalomból.
Kissé kilóg a sorból a Skoda-Karosa 11 trolibusz. Az 1960-as években összeált az akkori Csehszlovákia legnagyobb autóbusz gyártójával és létrejött 2 darab prototípus majd 1967-ben 6 darab. Mivel még az olajválság előtt járunk, így nem volt esélye elterjedni a szerintem nagyon tetszetős járműnek. Ne feledjétek az 1960-as években járunk.

A Skoda15Tr volt az első csehszlovák gyártmányú csuklós trolibusz (a szintén csuklósnak tervezett 10Tr sosem készült el, a Škoda-Sanos S200Tr pedig csehszlovák-jugoszláv együttműködés eredménye volt). A trolibusz négyajtós, háromtengelyes jármű, ahol a középső és hátsó tengely van hajtással ellátva. A menet és fékvezérlés elektronikus kivitelű. Gyartását 1988-ban kezdték el. Szeged is vásárolt belőle.

2003-ban állt forgalomba a Skoda első alacsonypadlós csuklós járműve a SKODA 22 TR, amelyből egy Szegedre is került. Ebből a tipusból összesen 8 darab talált gazdára. Sikeresebb volt ennek a típusnak a szóló változata, amelyből 132 darabot sikerült értékesíteni, főként Csehországban. A trolibusz maximális sebessége már elérte a 70km/órát. Egyszerre összesen 116 utast képes szállítani.Készült dízelgenerátoros változat is a vezeték nélküli szakaszok könnyebb áthidalására.

2003-ban a Skoda Electric az Irisbus-szal összefogva piacra dobta a SKODA 24 TR és 25 TR Típusokat. Ezek már teljes hosszukban alacsonypadlós trolibuszok voltak, szóló (24TR) és csuklós (25TR) változatban. Megjelent a fedélzeti utastájékoztatás és ez az első jármű amely a megállóban a járda felé dőlve segíti az akadálymentes felszállást. Vannak dízelgenerátoros és akkumulátoros változatai is a vezeték nélküli vonalszakaszok áthidalására. A csuklós trolibusz egyszerre 150 utast tud szállítani a klimatizált utastérben. A két járműtípusból összesen 330 darabot adtak el.

A Solaris-szal történt együttműködés terméke lett a Skoda 26 TR szóló, a Skoda 27 TR csuklós és a Skoda 28 TR háromtengelyes szóló trolibusz. Teljes hosszában alacsonypadlós, klimatizált és utastájékoztató rendszerrel felszerelt. Akkumulátoros és dízelgenerátoros segédhajtással is rendelhető.

Végül eljutottunk az utóbbi idők legnépszerűbb Skoda együttműködéssel készülő típusaihoz a cseh SOR vállalat autóbuszaira épülő Skoda 30 TR négy ajtós szóló és a Skoda 31 Tr öt ajtós csuklós autóbuszokhoz. Ezek a járművek teljesen akadálymentesek, széles ajtók biztosítják a gyors utascserét, klimatizáltak, modern utastájékoztató-rendszerrel és segédgenerátorral is felszereltek. A csuklós változat hossza 18 méter és egyidejűleg 164 utast tud szállítani. Erőforrása 250 kW teljesítményű. Fékezéskor képes az energia hálózatba történő visszatáplálására.
Egy kis érdekesség. Mint a kezdőképen is látható Kijevben több éven át közlekedtek csatolt cseh trolibuszok. Eről itt olvashattok bővebben : Csatolt trolik
Forrás: Skoda, Wikipedia
Ez photoshop vagy tényleg közlekedtek csatolva trolik?
TROLIS – tényleg közlekedtek így trolibuszok. Ott a lap alján a link.