Gyakran kapom azt a kritikát, hogy nem kedvelem a BKK-t. Ez nem igaz. Én megpróbálom politikamentesen látni Budapest tömegközlekedését és ugyanígy a közlekedésszervező tevékenységét. Nézzük most együtt mi a legtöbb utast építő gond Budapest tömegközlekedésében.
Először tisztázzuk, miért használom a tömegközlekedést és miért nem a közösségit. Elsőre rokon értelmű kifejezésnek tűnhet a két hasonló szó. Van azonban egy hatalmas különbség. A tömegközlekedés megoldást keres arra ami Budapesten a minden napjaink része. Ez a nagy tömegek, esetünkben két millió ember mozgatása a városban.
A köszösségi közlekedés egy település önszerveződésén alapuló kényelmi vagy segítő szolgáltatása. Közösségi közlekedés működik kisvárosainkban, ahol a település az idősek és a diákok iskolába járását segítendő üzemeltet veszteséggel, sok esetben az utas számára díjmentes közösségi közlekedést.
A tömegközlekedés azonban nem egy szolgáltatás, hanem létkérdés, közösségi érdek. Egy két milliós város, melynek történelmi várossszerkezete szűk utcákból áll és a tömegközlekedés leállása esetén képtelen lenne lakói mindennapi mozgását autóval, kerékpárral, rollerel biztosítani. Gondoljuk csak végig, hogy mi lenne ha a 4-6 villamos 350.000 utasa rollerrel indulna munkába.
Az Andrássy út alatt naponta 40.000 utas száguld célpontja felé. Gondoljuk végig mindezt kerékpárral. Hatalmas káosz lenne és szándékosan nem 40 ezer autósról beszéltem.
Bízom benne, hogy így már mindenki érti, hogy mi a különbség a fővárosi tömegközlekedés és egy vidéki, tőkeerős német kisváros, pár utassal közlekedő közösségi közlekedése között.
Mi a legfőbb gond Budapest tömegközlekedésével:
- Lassúság
- Kosz
- Büdös
- Áttekinthetetlenség
- Kényelmetlen használat
- Csatlakozások összehangolatlansága
- Menekülő járművezetők
- Utasszám visszaesése
- Biztonság
Vegyük sorra a létező problémákat. Sajnos Budapest tömegközlekedése az én életemben láthatóan lassult. Gyerekként egy dinamikus tömegközlekedést használtam, ahol imádtam a még meg nem állt , de már ajtót nyitó buszról leugrani. Volt benne lendület, dinamika. Ez már mind a múlt. Ma villamos sőt a metró is megáll a megállóban/állomáson és másodpercekig gondolkodik… majd ajtót nyit. Az M3 ma már be van kamerázva, jól látható, hogy megállás után az utasok egy része nem érti miért nem nyílik még az ajtó és elkezdi nyomkodni az ajtónyitó gombot. Ez mind plusz idő. Ma a budapesti metró egy alvó kisváros lassúságának képzetét kelti. Ugyanez a helyzet az EU előírására lelassitott mozdólépcsővel is. Lelassult a világ Budapesten.
A BKK ezt még tovább lassitja a kisvárosi minta alapján bevezetett előajtózással. Tudom, a BKK tagadja, hogy ez így volna, de érdemes megnézni egy összajtós és egy elsőajtós busz haladását, mozgásdinamikáját. Szerencsére a ” Hogy van Kati néni?” még nem honosodott meg az elsőajtós járatokon, hogy tovább lassítsa a haladást.
Új tömegközlekedőket úgy tudunk bevonni az autózók közül, ha naponta látják, ahogy elsuhan melletük a busz, villamos a troli. A jelenlegi tendencia sajnos ezzel ellentétes. Én magam a Hungária kürúton autóban ülve gyakran figyelem a mellettem elhúzó villamosok pályaszámát, mert megtévesztő a látvány. Aki nem jegyzi meg a villamos pályaszámát az azt gondolhatja, hogy a villamos gyorsabb mint ő az autóval. Viszont aki feljegyezte a pályaszámokat az azonnal észreveszi, hogy gyakran ugyanaz a pályaszámú villamos előzi őt meg. A villamosok nagyon gyakran állnak meg és a lámpák is nehezítik a haladásukat.
A másik nagy és sokakat érintő, riasztó gond a kosz és a folyamatos bűz egyes járatokon. Én naponta utazom a 9-es bsuzon és ritka az az alkalom amikor nincs a buszon hajléktalan, vagy nem szállít a kukából újrahasznosítási szándékkal kigyűjtött alumínium dobozokat. Gyakran bor folyik a padlón, ritkábban vizelet, de nem egyszer utaztam már széklettel szenyezett padlójú járművön is.
Ez rendszeres a 9-es buszon vagy a 28-as villamoson. A BKK úgy tűnik nem akar vagy alkalmatlan arra, hogy rendet tegyen. Tudom ilyenkor jön az a valóságtól távol eső mondat, hogy az elsőajtózás ezt előzi meg. Aki utazott már a 95 vagy 99-es buszon az pontosan tudja, hogy az nem igaz. A 95-ös megtisztításaában nem az elsőajtó, hanem a Hős utcai tömbök kiürítése hoz megoldást. Jól láthatóan a kilakoltatások , lakáslefalazások hatására csökken a 95-ös buszon az alkalmazkodni nem tudók száma. Az első ajtó azért nem megoldás mert például a Hős utcaiak jelentős része is MÁK kártyás utas volt, sőt mozgásában korlátozott segítővel.
A rendbontást és az alaklamazkodni nem akarók kizárásat ennél hatékonyabb módszerekkel kell kiszűrni. Már tíz évvel ezelőtt is felvetettem , akkor a 4-6 os villamos kapcsán a járművön folyamatosan jelen lévő támogató személytetet. Az akkori BKK ezt az éjszakai buszokon az ülésen alvó biztonsági emberek formájában valósította meg, miközben én képzett, csinos egyenruhában cirkáló utaskísérőkre gondoltam,
Egy gerincvonal mint a 9-es busz esetében nem dinamizmus elvesztésével járó elsőajtózzás a megoldás, hanem a kedves, de határozott utaskísérők alkalmazása aki ellenőrizhetnek jegyet, és ügyelhetnek a rendre és bizonságra utazás közben.
Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy nehéz lehet olyan embert találni aki nap mint nap vállalná a konfliktusokat munkája során. Ilyenkor jut eszembe , hogy voltak kalauzok már Budapesten és azokat megbecsülték, nem voltak lenézettek mint a BKK ellenőrei. Tehát van megoldás. Az egykori kalauzrendszer jól működött és ennek egy modern változatát be lehetne vezetni az utasok és a járművezetők érdekében. Egy ideges járművezető akit megfenyegettek , nem tud ugyanolyan biztonságosan vezetni mint az aki nyugodtan kel fel, mert nem kell majd aznap konfliktusokat kezelnie.
Hibás válasz erre az, hogy aki rátámad a járművezetőre azt a hatóság felelősségre fogja vonni. Napi hány támadást viselnek el a járművezetők és ezek hány ezreléke jut el a feljelentésig… Nem, ez nem megoldás! A járművezető feladata a vezetés, az utasok biztonságos és gyors eljuttatása úticéljukhoz. Ezt kiegyensúlyozottság hiányában nem lehet biztonságosan megtenni. Itt fontos szerepe lehet az utaskísérők foglalkoztatásának.
Tisztelt BKK próbáljuk ki akárcsak egy hét erejéig, hogy a 9-es buszon, a 28-as villmoson legyen utaskísérő egész nap. Nézzük meg milyen hatása lesz az utasok összetételére a BKK megítélésére.
Megpróbáltam olyan kalauz képet találni akit elfogadhatónak találnék Budapesten, de sajnos nem találtam. Ez alátámasztja azt a tapasztalatomat, hogy nagyon nehéz megfelelő személyzetet találni az utasokkal történő mindennapi kapcsolattartásra. Vagy az alacsony munkabér vagy az utasok és a társadalom részéről tapasztalható általános ellenszenv miatt kevesen választják önként ezt a munkát.
A kalauz azonban teljesen más munkakör, mint a jegyellenőr. A kalauz az utas segítője, aki tájékoztat, ellenőriz és értékesít egy személyben. Sajnos még egy elfogadható egyenruhát sem találtam, tehát azon is el kell gondolkodni. Az azonos vonalon dolgozó utatskísérők a rendszeres utasokat felismerik és a nehezen beilleszkedő polgártársaink is gyorsan belátnák, hogy nem fognak tudni felszállni az érkező járműre.
Szeretném aláhúzni,hogy a kép és a video nem az elvárásaimat tükrözi, de működő kalauzrendszer tekintetében nem találtam európában más megosztható képet.
képek : Bloknod, Szivodnya, The Korea Times
A kalauz nem is olyan rossz ötlet, főleg ha saját „trónja” is lesz.
Simorka Zoltán Kizarólag mozgókalauz jöhet szóba akinek tilos leülni.
Biztosan emlékszel a BKK biztonsági embereire aki bevackoltak magukat az éjszakai buszokon és aludtak. Erre nincs szükség.
Sajnos nem emlékszem, mert sosem utaztam éjszaka.