Víruskerékpársáv

Igen, így egybe írva “víruskerékpássáv” jött létre Budapest belvárosában, ott ahol ezt senki nem hitte volna még pár hónapja sem. A tervek régiek, de eddig még egy felelős vezető sem merte meglépni . Sajnos ma  minden a politikáról szól és számomra ismeretlen okból az autós  számít a megbízható szavaszónak aki érdekei nem sérülhet, mert akkor az  szavazatvesztéssel jár.  Ennek mekkora a valóságtartalma azt nem tudom, de statisztikailag ma Budapesten  még mindig többen tömegközlekednek, mint ahányan egyéni közlekedési módokat használnak.   Furcsa, hogy azon a  nagykörúton ahol villamossal többen utaznak egy adott időszakban mint  autóval, sokáig nem a villamos  folyamatos haladásának biztosítása volt a cél, hanem az autóké.

Sokan kerékpárellenesnek  tartanak, aminek egy félreértés az oka.  Én az élhető várost mint célt követem, amelynek része a gyors közösségi közlekedés, az autó és a kerékpár is, de mindennek megvan a maga helye.
Igen ellenzem és rossz elképzelésnek tartom, azt a tendenciát ami Budepesten egy időben zajlott, vagyis azt, hogy fogunk egy vödör sárga fesstéket és az egyébként is szűk járdákat megfelezzük, létesítve egy használhatatlan és konfliktusokat teremtő kerékpársávot.

A nagykötúti kerékpársáv esetében az autósok azzal érvelnek, hogy  a járda terhére kellett volna kijelölni a kerékpársávot.  Sajnos szinte biztos vagyok benne, hogy ez meg is fog történni, mivel a város és kerületvezetés nem meri meglépni azokat a lépéseket amelyek élhetőbbé tennék a belvárost. Biztosan nem szüntet meg parkolósávot és nem vezet be dugódíjat!

Nézzük, mi az amit a nagykörúti autós, aki soha nem száll ki a kocsijából nem  lát.  A járda szélessége ugyan túlméretezettnek tűnik, de egyrészt sok a korzózó,  lődördő fiatal és turista, másrészt szinte végig tereszok vannak a járdán. Sok helyen alig 1-2 méter van egy vendéglátóhely és az előtte lévő terasz között ahol figyelni kell, nehogy a pincér kezéből kiüsd a tálcát, miközben ételt szolgál fel. 

A nagykörút ma egy belvárosi korzó amit még inkább azzá kéne tenni, hogy a családok bátran ki tudjanak menni gyerekekkel sétálni, beülni egy kávéra vagy megebédelni.  Erre csak úgy van lehetőség, ha a járda kizárólag a gyalogosoké és ott el lehet engedni a gyerek kezét. 

Fegyelem: sajnos minden ellenkező állítás ellenére a városlakók azt tapasztalják, hogy a kerékpárosok nem tartják be a szabályokat. A járdán a sárga csíkot figyelmen kívül hagyják, de akörúti kerékpársáv fegyelemre kényszeríti őket, hiszen ha jobbra térne le akkor a parkoló autóknak csapódnak, ha balra akkor meg az autók között találják magukat. 

Tehát nagyon jó megoldás ez a megfelelő szélességű kerékpársáv a parkoló autók és az autóközlekedési sáv között.  Biztonságos és fegyelmező.

Rákóczi út :  Lassan 30 éve sírunk amiatt, hogy  kihalt a Rákóczi út , bezártak az üzletek, kávézók, éttermek. Ennek oka egyrészt valóban  a plazák megjelenése, de a hatalmas, zajos  forgalom is jelentősen hozzájárult a boltbezárásokhoz.  Őszintén ki az aki szívesen kiülne kávézni az Urániánál, hiszen sem a levegő minősége sem az autók zaja miatt nem értenék meg egymást.  

Összegezve:  A kerékpársáv kialakítása forgalmi sávok terhére helyes  irány, de nem hiszem, hogy ez hosszabb távon is így maradna.  A belváros élhetővé tételének feltétele az autóforgalom csökkentése és a gyalogos terek növelése. Itt azonban  nem lehet kikerülni  a parkolás kérdését, ami pillanatnyilag tabu.

Kép: Vitézy Dávid, BKK

8 hozzászólás érkezett ehhez : “Víruskerékpársáv

  1. Szerintem az önvezető autók elterjedése RADIKÁLISAN meg fogja változtatni a parkolást is! Tudniillik az önvezető autók egyszerűen kiteszik az utast és elmennek parkolót keresni, közben kommunikálnak a parkolóhelyekkel és a többi autóval. Sőt ha ehhez még az autómegosztást is hozzászámoljuk, tehát csak akkor van ott az autó amikor kell, akkor beláthatjuk, hogy egyszerűen nem lesz szükség a jelenlegi körúti parkolóhelyekre. Nem lesznek órákig várakozó autók a belvárosokban.

    1. Ez így van, illetve az önvezető autók főként a mai taxik szerepét veszik majd át, akár bérletes (általánydíjas) konstrukcióban. Ezért fontos a dugódíjat bevezetni, hogy mondjuk a Hungária körgyűrűn belül ne érje meg bejönni autóval. Az önvezető autó a metróig legyen olcsó, onnan a belváros felé, viszont drága.

  2. Most kihasználatlannak tűnnek az új kerékpársávok de,

    1. Rengetegen vannak még home office-ban, tehát nem járnak arra napi szinten,
    2. Nincs iskola, tehát a tökösebb, rátermettebb gyerekek sem járnak arra, sem bringával, sem rollerrel.
    3. Kivonultak a e-rollercégek (amúgy nem kár értük, mert főleg lusta turisták használták zömmel járdákon)
    3. MÉG nem terjedtek el a pedelec-ek, de pár éven belül, még a válság ellenére is nagy ugrás várható a számukban. Most még sokan azt sem tudják, hogy mi az.

    A pedelec-nek még frappáns magyar neve sincs. Nem e-bike, mert az az elektromos kerékpár amivel a vidéki nénik szerencsétlenkednek, na nem ez fog Budapesten elterjedni! 🙂

    A pedelec egy hétmérföldes balettcipő!

    Kerékpár, tekerni kell, de a RÁSEGÍTÉS miatt összehasonlíthatatlanul más a felhasználói élmény! Ezért aki szeretett valamikor bringázni, van valami pozitív élménye a kerékpározással kapcsolatban az menthetetlenül rá fog kattanni.

    Sajnos sokan vannak akik tényleg teljesen bénák bringán, azokon a pedelec sem segít. 🙁 , de még ők is használhatják majd e-rollerosként az új kerékpársávokat, ha majd mindennapossá, tömegessé válik a használatuk, ez azért idő kérdése, de ha ehhez egy fiatalos, divatos fíling társul akkor szerintem rá fognak kapni.

    Az optimális állapot az lenne ha egy 12 éves kislány akár egyedül is el tudna menni kerékpárral, rollerrel az iskolába. Egy olyan város tényleg kerékpárbarát volna.

    A jelenlegi (Kovid előtti) helyzetben a budapesti kerékpározáshoz azért kellettek plusz képességek, sajnos nem volt akárkinek való!

    1. Kőbányai Exkerékpáros- Mivel neved alapján kőbányai vagy, ajánlom figyelmedbe a Kőbányai úti kerékpárutat, aki rosszul tervezett és hibásan kivitelezett. Az Orczy tér felé haladva a Mázsa tér felől a kerékpáros többször keresztezi a gyalogosokat buszmegállónál ami veszélyes (Mázsa tér) .

      Amennyiben gyalog haladsz a belváros felé az Egészségház előtt a vasúti felüljáró alatt, átkelve a villamossínen gyalogosan nem dudsz máshová menni csak a kerékpárútra. Ez a kerékpár út azért vicces, mert a Könyves Kálmán körót felől végig kerékpár út tábla van kint, míg a Mázsa tér felől a vasúti felüljáró alatt Gyalogos-kerékpáros útként van jelezve 🙂 🙂 Nem mindegy honna nézed a táblát.

      A Kerékpár út végig a Kőbányai út azon oldalán vezet ahol Már üzemel az Operaház próbaközpontja, napi több 100 ember jár oda dolgozni, de az Egészségház megálló felől nincs is járda… Ide épül a Közlekedési Múzeum is, jelentős gyalogos forgalom várható.

      Természetesen tervben van a Kőbányai út teljes teljes, faltól-falig átépítése és ennek lehet része a biztonságos kerékpárút, de tényleg tervezzük meg rendesen azt!

      Nézd meg a Liget téri Buszvég előtt a járdát, ahol Találkozik ” V” alakban a Kőrösi Csoma út és a Kőrösi Csoma Sándor sétány kerékpárútja a gyalogosok között… Arról nem is beszélve, hogy a buszvégállomás gyalogosan, szabályosan meg sem közelíthető..

      Megerősítem most is, hogy támogatom a teljesen elkülönített kerékpárutak megépítését, de ellenzem az egy vödör sárga festékkel történő kijelölésüket.

  3. “ajánlom figyelmedbe a Kőbányai úti kerékpárutat”

    Megkerülhetetlen! A Kőbányai út teremt közvetlen kapcsolatot a Belváros és Kőbánya között, sőt a Kőbányától keletre eső, névleg budapesti városrészek (Rákosborzasztók) között. Ha valakinek az az elvetemült ötlete támadna, hogy onnan tekerjen be a Belvárosba, annak is a Kőbányai úton a legrövidebb.

    Ha a Belváros északi része az úticél, akkor a Kerepesi út, ha a Belváros déli része, akkor az Üllői út is szóba jöhet. Kerékpáros szempontból egyik sem Eldorádó.

    A nagyon elszántak még a Salgótarjáni úton is közlekedhetnek, de a 37-es villamos felüljárója a Pongrác út felett nem túl felhasználóbarát.

    “rosszul tervezett és hibásan kivitelezett”

    Akkor anno,nagy előre lépés volt!
    Emlékszem még azokra az időkre, amikor a Kőbányai út macskaköves volt!
    Sőt, pár éve még a kínai piac is azon az oldalon üzemelt, nappal szinte csak lépésben lehetett haladni a kézikocsisoktól és a tömegtől, éjjel meg a sok szétszórt csomagoló anyagtól. A semminél mégis jobb volt!

    “támogatom a teljesen elkülönített kerékpárutak megépítését, de ellenzem az egy vödör sárga festékkel történő kijelölésüket”

    Költséghatékonyság.

    Legolcsóbb a 0 kerékpárút, legdrágább gondolom a légihíd 🙂 a metró, az M0-as autópálya. (Az autósok végső érve a belvárosi autósforgalom csökkentés ellen, hogy nem ér össze az M0.)

    Az elkülönített, irányhelyes, megfelelően széles, gyalogos átkelős kerékpárút sem olcsó mulatság. A sok fránya szabvány, minden túl van biztosítva. Nem életszerű a szabályozás, de be kell tartani. Ez lelassítja és megdrágítja a dolgokat.

    Sajnos ezért nincs összefüggő hálózat, mert ahol a “vödör sárga festék” módszerrel ki tudtak alakítani kerékpárutat, azt zömmel már meglépték (azért ott is vannak még tartalékok!), de ezek kerülőmentes! összekötése, nem egyszerű a fenti okok miatt.

    Mik vannak a nyomvonalak útjában?
    – parkolók
    – oszlopok
    – fák
    – épületek, épületrészek
    – vasútvonalak
    – gyalogosok által sűrűn használt területek

    Ezeknél részben lehet ésszerű kompromisszumokat kötni, részben költséges bontás/átépítés szükséges.

    Szívem szerint sokkal több pénz fordíttatnék kerékpáros infrára, de nem árt a realitásoknál maradni. Kevés pénzből, költséghatékonyan kell kihozni a legtöbbet.

    “Nézd meg a Liget téri Buszvég előtt a járdát, ahol Találkozik ” V” alakban a Kőrösi Csoma út és a Kőrösi Csoma Sándor sétány kerékpárútja a gyalogosok között… Arról nem is beszélve, hogy a buszvégállomás gyalogosan, szabályosan meg sem közelíthető..”

    Most a Mázsa tér egy tölcsér szűk keresztmetszete, ha több átjáró lenne a vasútvonal alatt pl. a Román utcánál, akkor eloszlana a terhelés. Meg a másik vasútvonal alatt a sportpályáknál. Onnan a Népligetben lévő úthálózat felújításával/összekötésével lehetne még valami alternatív kerékpáros útvonalat kiépíteni. (A Tisztviselő-telep és az Orczy park is bevonható lenne!)

    “Természetesen tervben van a Kőbányai út teljes teljes, faltól-falig átépítése és ennek lehet része a biztonságos kerékpárút, de tényleg tervezzük meg rendesen azt!”

    – széles gyalogos járda (igény szerint széles, ahol ácsoroghatnak a gyalogosok – megállók, átkelők)
    – fasor, bokrok, zöldsáv
    – roller, e-roller, kerékpár, e-bike, pedelec sáv, irányhelyesen! Ahol nincs sok gyalogos, ott legyen még szélesebb az előzés miatt!
    – fasor, bokrok, zöldsáv
    – közúti sáv, észszerű sebesség határokkal 50-70 km/h
    _ tömegközlekedési sáv: villamos + busz egy sávban,de inkább CNG + akkus hibrid járművek esetenkénti felsővezetékes töltéssel! 🙂 (Még mindig olcsóbb, mint kéregvasút az út alatt, de az lenne az igazi!)

    De amíg ez megépül, addig legalább irányhelyes kerékpárút és elkülönített gyalogos járda kellene a Kőbányai út másik oldalára is, akár a Tara Liget lakópark előtti parkoló helyek rovására.

    Az Orczy tér átépítésével kerékpársávokat (nem ideiglenest!) ígértek a Baross utcába is. A Népszínház utcán is el kellene gondolkodni, jelenleg csak tapasztaltabb bringásoknak ajánlott.

    1. kŐBÁNYAI eXKERÉKPÁROS A vödör festékkel az a baj, hogy nem teljesíti az általad leírtakat. Két kerékpáros nehezen fér el egymás mellett, a gyakogosokat nem kerüli el a kerékpárút…

      A Kőbányai úton ugyan ésszerű lenne a villamos+busz közös sáv, de a középperonos villamosmegállók sokkal kevesebb helyet foglalnak és a füvesített pálya is környezetbarátnak számít..

      Egy faltól falig felújításnál már van lehetőség elkülönített kerékpársávra.

      Februárban kelt a Kőbányai úti troli engedélyezési kérelme, tehát villamos+busz az alap erre a 217E csak időszakos járat.

      Népszínház utca – egy szakasza sétány lett volna, de a választások után minden leállt a Józsefvárosban.

      1. “minden leállt a Józsefvárosban”

        Sajnos, ja. 🙁

        “de a középperonos villamosmegállók sokkal kevesebb helyet foglalnak és a füvesített pálya is környezetbarátnak számít..”

        A füvesített pálya nekem is tetszik, de ott a villamoson kívül más nem tud haladni (na jó, a muki vonat), tehát még a mentő sem. Tehát legalább két normál sáv kell, hogy a mentő a lehúzódó járművek között el tudjon haladni.

        “a gyalogosokat nem kerüli el a kerékpárút…”

        Sajnos alacsony a közlekedési kultúra (ez az autósokra, gyalogosokra és a kerékpárosokra is igaz!)

        Vannak kerékpárosok, aki úgy gondolják, hogy a kerékpársáv/kerékpárút kijelölése arról szól, hogy ott ők ész nélkül “száguldjanak”. 🙁

        Az agyatlan gyorsbringások, akik zömmel országúti bringával közlekednek, azt gondolják, hogy a bringa az autó alternatívája!

        Hát nem! A bringa a városban (Belvárosban + sűrűbben lakott területeken), a gyaloglásnak, sétálásnak és a tömegközlekedésnek az alternatívája.

        Kb. ez az alap ebből kellene kiindulni.

        Mondjuk ezek az idióták a meglévő kerékpárutakat sem veszik igénybe, inkább az autók között cikáznak, mert autósoknak képzelik magukat. 🙂

        A másik véglet a másik állatfaj, a gyáva kerékpáros, gyalogosnak képzeli magát, járdán megy, lábbal fékez!

        Vannak a reális önismerettel rendelkező kerékpárosok, akik az autók között óvatosan, a gyalogosok között (pl. Szabadság-híd járdáján) előzékenyen közlekednek.

        Sajnos a közlekedésben általában mindenki siet, a gyalogosok el szeretnék érni a csatlakozást, netán ülőhelyhez szeretnének jutni.
        A kerékpárosoknál a fékezés energiaveszteséget jelent, ezért kerülni szeretnék. Ezért fontos, hogy reális átlagsebességet célozzunk be magunknak, így kevesebb energiát vesztünk fékezésnél, amit nem is sajnálunk annyira! (Itt nagyon sokat fog segíteni a pedelec!)

        Sajnos játszik a tömegpszichózis, ha néhány résztvevő pörög, akkor ez a pörgés átcsap mindenkire. Én is fogócskáztam a Baross utcában a 9-es busszal és a 83-as trolival (Utolérni a megállóban, leelőzni, majd leelőz, de megint utolérni.) Stresszes.

        1. Kőbányai Exkerékpáros Abban teljesen igazad van, hogy a közlekedési kultúrával gond van. Ez a legfőbb oka a vödőr sárga festékjel kijelölt kerékpárutak elutasításának is.

          A közös kerékpáros és gyalogos szakaszokon a kerekezők életveszélyesen cikáznak a gyalogosok között mert általában nincs elég hely két gyalogos és két kerékpáros számára.

          A Kőbányai út esetében vőven van van hely 4 autós sáv 2 kerékpár sáv és két járda megépítésére is.

          A villamos esetében hasznos volna a közös villamos, busz, troli sáv,de a népliget közelsége és már megkezdett füves pálya miatt erre kevés esélyt látok. Az Ónodi utcai megálló is hatalmas helyet foglal el összehasonlítva a Szent László térivel. Utazási szempontból is kényelmesebb megoldás a közös megálló. Az azonos irányba tartó járművek esetében nem kell futkosni a korábban érkező meállójához.

          Az Eiffel műhelyház környékén több kerékpártároló is létesült. A parkolás viszont fizetős-sorompóval mint a várban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .