Prága: jöhet a körmetró

Prága nagyot  gondolt és úgy döntött hogy a fővárosnak szüksége lenne egy a meglévő és a hamarosan megépülő metróvonalakat összekötő körmetróra.  Első lépésben csak  egy megvalósíthatósági vizsgálatot indítanak, de bíznak benne, hogy az elképzeléseiket a szakemberek alá fogják támasztani.

Prága rakétatempóban növekszik.  Észrevétlenül nőnek ki barnamezős beruházásban lakóövezetek több százezer a fővárosba költözni készülő számára. Itt szeretném megemlíteni, hogy Vitézy Dávid, Budapest esetében szintén  felvetette ennek lehetőségét, főként a jó közösségi közlekedéssel rendelkező területeken. Több alkalommal említve meg a 28-as és a 37-es villamosvonal közötti egykori Józsefvárosi pályaudvart. 

Prága, Budapesthez hasonlóan küzd az agglomerációból naponta ingázó százezrekkel, akik száma minden előrejelzés szerint nőni fog. Ezt támasztja alá a cseh gyorsvasútfejlesztési program, melynek köszönhetően, a távolabbi városok lakói is naponta ingáznak majd a cseh fővárosba.  Az ő városon belüli  gyors  mozgatásukra a legjobb megoldás  a metró. 

Prágában pillanatnyilag három  ( A,B C ) metróvonal üzemel. Elkezdték a negyedik (D) metróvonal építését.  Ezt a  négy vonalat szeretnék egy körjárattal összekötni, melyet pillanatnyilag „O” betűvel jelölnének.

A körmetró vonalvezetését a jövőbeli lakóövezetekhez igazítanák.  A közeljövőben 270 ezer ember számára épül lakás Žižkov teherpályaudvar, vagy Smíchov területén. Ezért a legfontosabb Dejvice – Smíchov – Pankrác – Slatiny – Žižkov – Vysočany bevonása a gyors városi közlekedésbe.

A modellezési adatok alátámasztják, hogy adéli városrészben már ma is napi 150.000 utas venné igénybe a metrót-ha lenne. Prága remek közösségi közlekedése sugár irányú. Az ameberek gyorsan eljutnak a belvárosba és a peremkerületek felé, de komoly gondot okoz a szomszédos városrészek közötti közvetlen kapcsolat.  Nem ismerős ez Budapesten?

A felső képen látható összehasonlítás magáért beszél. Prága  két-két városrészének elérhetőségét hasonlítja össze, ami minden esetben az autózás javára billanti a mérleget.

  • Bejvice >>> Brumlovka  ma tömegközlekedéssel 43 perc , míg autóval csak 20 perc. Ez a körmetróval 18 percre csökkenne.
  • Smíchov >>> Pankrác ma tömegközlekedéssel 26 perc, míg autóval csak 10 perc. Ez a körmetróval 9 percre csökkenne.

Amennyiben megvalósul a prágai körmetró, úgy a cseh főváros metróvonalának hossza 114 km lenne 101 állomással. Ez ma 63 km és 61 állomást foglal magában.
Budapest lemaradása már ma is jól látszik, hiszen mi a 40 km-t sem érjük el és 52 állomást érintenek metróvonalaink.

Forrás, kép: PID

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük