Országbérlet – integrálható-e a helyi járat?

A tegnapi vármegye- és országbérlet kapcsán azonnal felmerült, hogy integrálható-e a helyi közlekedés az országos rendszerbe.  Az én meggyőződésem, hogy a központi régió és pár régióközpont kivételével ez könnyen megoldható.  Mire alapozom ezt? Rengeteg fontos vasútvonal mellet fekvő településnek nagyon gyér a helyi jellegű járattal történő kiszolgálása. Ezek a települések biztosan szívesen csatlakoznának az országbérlethez. Sok vidéki településen a  helyi járatokat főként idősek használják akik számára ez díjmentes illetve diákok aki számára több telelpülés díjmentes bérletet biztosít. Ebből következik, hogy a helyijáratok jegyárbevétele szinte elhanyagolható.  

Az országbérlet a tegnap megjelent közlemányek alapján a VOLÁN helyközi viszonylatain érvényes , de azok városi szakaszain is használható. Rengeteg hosszú település van Magyarországon, melyek egy főútvonal köré épültek és így sok a főútvonalon közlekedő helyközi járat lényegében helyi forgalmat bonyolít le. Nézzünk egy konkrét példát.  A fővárosi agglomerásiós S10 járat végállomása Komárom városa volt. Ez időközben kitolódott Győrig. Nézzük meg ezt a települést.  A lenti képen láthatjátok a város összes helyi járatának hétköznapi indulásait. Az egyszerűség kedvéért mondjuk, hogy óránként van egy járatindulás.

Már a MENETREND mobilalkalmazás alján mgjelenő útvonaltérképen is látszik, hogy egy hosszú településről van szó. Sőt lényegében három  az egyes úton fekvő település együtteséről beszélünk . Maga a város három település Koppánymonostor, Komárom és Szőny települések közössége, de a gyakorlatban ez a sor folytatódik még Almásfüzitő felő és Almásfüzitő telpülésekkel is, melyek az 1 es útra vannak felfűzve. Gyorsan rákerestem az országbérletbe beleeső VOLÁN helyközi járataira Komárom autóbuszállomás és Almásfüzitő vasútállomás között. Meglepetésemre a helyijáratok többszöröse közlekedik a két megálló között. Magyarul az országbérletet váltók a VOLÁN járatain plusz jegy váltása nélkül tudnak utazni a városban reggel 4:20 és este 22:10 között egy irányba 50 alkalommal. 

A fenti képre rátekintve felmerül a kérdés hogy valójában szükséges-e a helyi járat integrálása az országbérletbe? A másik kérdés ami felmerül, hogy a település amely lényegében alig kihasznált buszokat közlekedtet, nem vállalná-e be hogy akár a ma kifizetett üzemeltetési költségeik 5-10% fejében elfogadja helyi járatain az országbérletet?  Hány utassal lenne több, ha az országbérlet része lenne? Én biztos vagyok benne, hogy az önkormányzat jól járna a +5% támogatással, mint ahogy abban is , hogy nem lesz szüksége többletjármű beállítására.

Mivel integrált rendszerről beszélünk ezért beillesztettem a MÁV 1-es vonalán közlekedő és Komáromban megálló vonatok listáját is. A buszvégállomás a vasútállomás mellet található, tehát a MÁV-VOLÁN átszállás biztosított és a helyközi menetrend is  támogatja az országbérlet jó kihasználhatóságát még akkoris, ha a helyi járatok nem részei.

Maradjunk még mindig Komáromban, de most lépjük át az államhatárt és nézzük meg mi a helyzet a Duna északi partján.  Ott már  két éve teljesen díjmentes a helyi közösségi közlekedés. Ennek oka nagyon egyszerű. Olyan alacsony volt a jegyárbevétel, hogy egyszerűen nem érte meg fenntartani a jegyértékesítő rendszert. Az ingyenes helyi közlekedés olcsóbb mint a jegyértékesítési rendszer üzemeltetése és jegyellenőrök alkalmazása. Erről ide kattintva olvashattok

Egy hozzászólás ehhez : “Országbérlet – integrálható-e a helyi járat?

Hozzászólás a(z) Simorka Zoltán bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük