Miért nincs indításjelzés ?

Többször találkoztam azzal a jelenséggel, hogy a körúti  villamosok feltorlódnak, mert a megállóban álló jármű nem tud időben elindulni. Ennek a jelenségnek az okát vizsgálta rájöttem, hogy  mint már annyi esetben most is az  emberekről, az utasokról  feledkezett meg a szolgáltató. Miről is van szó? A legtöbb utasban már gyermekkorában rögzült, hogy az indításjelző megszólalása után tilos a járműre felszállni. Megszoktuk, elfogadtuk. Természetesen páran futnak még ilyenkor is a záródó ajtók felé, de a többség a hangot hallva, lassít és megvárja a következő járművet. A körúti villamosok esetében ez a jól ismert figyelmeztető hang azonban teljes mértékben hiányzik. Mikor szűnt meg? Bizony megszűnt! Az egykori vezetés amely beszerezte a járműveket még az ajtózáródást jelző hangot tervezte használni indításjelzésre. Az energiatakarékossági szempontokat alapul véve bevezetésre került a szelektív nyitás-zárás. Ezzel egy időben az indításjelző hang „átminősült” automatikus ajtózáródást jelző hanggá. Ezzel még nem is lenne gond, de valaki megfeledkezett az indításjelzésről.  Ez könnyen pótolható lett volna, hiszen hasonló módon működinek a hannoveri villamosok is, amelyeken  két különböző hang jelzi az ajtó záródását, illetve a jármű indulását.

Sajnálatos módon a körúti villamosoknál maradt a járművezetők káromkodása, az ajtók feszegetése. Mi a megoldás? Több járművezető az említett vonalon  egyes megállókban használja a metróról ismert indításjelző hangok  (Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak). Ez megtalálható az összes hangos utastájékoztatással rendelkező jármű rendszerében, csak használni kéne. Hallottam már ezt a hangot a 7-es buszon is a Keleti Pályaudvar megállóban.

A jármű visszatartása az indításjelzés elhangzása után, tudomásom szerint szabálysértés. Ha nincs indításjelzés a járművet tudatosan visszatartani lehetetlen. Ugyanebből az okból a  körúti villamos záródó ajtaját visszatartani sem tilos, hiszen az utas nem tudhatja miért záródik a villamos ajtaja. A csipogó hang csak azt jelzi, hogy az ajtó záródik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük