Miért hiba a 9-es kettévágása

Vitézy Dávid egyik legnépszerűbb döntése volt anno, hogy létrehozta Budapest észak-déli, a várost teljesen átszelő viszonylatát, először  csak a hétvégeken 109-es számmal.  A döntés helyessége  gyorsan beigazolódott  2013. május 1-jétől a 9-es, 109-es és 206-os buszokat összevonták; az új 9-es egész nap a 109-es vonalán közlekedik Kőbánya alsó vasútállomás és Óbuda, Bogdáni út között. 

Ez a döntés nagyon sikeres lett. Főként az óbudaika számára hozott jelentős fejlesztést, hiszen megszűnt a Nyugati téri átszállási kényszert. Az új  9-es viszonylat mindkét , az Óbuda- Deák Ferenc tér és  Deák Ferenc tér- Kőbyánya alsó közötti szakasza nagyon jó kihasználtsággal közlekedik. Az eredeti követési idő az évek alatt  csökkent.  Pillanatnyilag a csúcsidei  járműkövetés 6-7 perc. Amennyiben a viszonylat végig buszsávon közlekedne, még több utast vonzana. 

A viszonylat jelenlegi legfőbb hibája a kiszámíthatatlan menetidő és járműkövetés. Szinte nincs olyan nap, hogy a BKK info ne külde értesítést emiatt.
Karácsony Gergely főpolgármester a napokban fejlesztésként említette a 9-es busz ismételt kettévágását. Bevallom Óbuda felé én is inkább vonattal megyek el a Nyugati pályaudvarig és ott szállok fel a 9-es buszra, mert így gyorsabban érek Óbudára, mintha a dugóban araszolnék a Baross utca/Üllői út kerszteződésénél. Erre a megoldás a busz sáv.

A 9-es egy nagyon jó és hasznos viszonylat, melyet végig, azaz Óbudáig kell trolisítani és nem kettévágni majd összekötni egy kis forgalmú troliviszonylattal. 

A 9-es és a 72-es troli összevonása után mi lesz az óbudaiakkal?  A 9-es trolisítása környezeti előnnyel jár , hiszen ezzel kizárólag elektromos járművek közlekednének majd a Kőbányai – Baross – Múzeum krt- Károly krt- Bajcsy Zs. folyosón.  Abban viszont biztos vagyok, hogy az óbudaiak nem fogadnák  örömmel, ha a 9-es végállomása ismét a Nyugati tér lenne, így feltételezem, hogy a  zsúfolt Deák Ferenc téren fordítaná a buszt a BKK. Ez azonban azt jelentené, hogy a 9-es ismét füstöt pöfögve közlekedne a belvárosban. 

A legésszerűbb megoldás valóban az lenne, ha a mai 9-es vonalat teljes egészében trolisítanák Kőbányától Óbudáig, és ezáltal továbbra is megőrizné népszerűségét, főként ha végig buszsávon haladna. Attól tartok, hogy a BKK az egyszerűbb megoldást fogja választani, és kettévágja Vitézy Dávid egyik jelentős fejlesztését.

Már lehet hallani, hogy a 72-es trolit tervezik kivinni Kőbányáig. Nem csak én látom problémásnak, hogy egy kisforgalmú, a Városligetben kanyargó trolit akarnak összevonni egy sűrűn lakott területen, lakótelepekkel teli, belvárosi vonallal. A BKK-nak érdemes lenne átgondolni a döntését, és olyan megoldást választani, amely jobban szolgálja a lakosság igényeit és hozzájárul a közlekedés hatékonyságának növeléséhez.

Amennyiben a BKK ragaszkodik ehhez a kevésbé előnyös megoldáshoz, fontos lenne átgondolni a vonal módosítását az utasszám növelése érdekében. A trolibusz felsővezeték építése a jelenlegi tervek szerint a Kőbányai út hiányzó szakaszán és a Pongrácz úton valósulna meg, hogy egyszerűbben elérhető legyen a troligarázs. Ez remek lehetőséget teremtene egy olyan 9-es trolibusz-vonal indítására, amely Kőbányától Kőbányáig közlekedne két irányban.

Ez a 90-es trolibusz, a Deák Ferenc téren át , Kőbánya alsó vasútállomásig. A következő megálló: Hősök tere metróállomás

Az egyik irányban a 9-es jelenlegi útvonalán haladna a Podmaniczky utcáig. Onnan célszerűbb lenne a Városligeti kör helyett a Dózsa György úton vezetni a Puskás Ferenc Stadionig, majd a 95-ös vonalán vissza a Kőbányai alsó vasútállomásig. Ez segítene a Pongrácz úti lakótelep kiszolgálásában, és a vonal nem érne véget a Stadionoknál, ahol úgyis mindenki átszáll valamire.

Kőbányaiként nem értek egyet a kerületi vezetéssel abban, hogy ott, ahol már 100 éve villamos közlekedik, a trolibusz felsővezetéke rontana a városképen. Ez teljesen érthetetlen, mivel a Liget-Mázsa téren három irányban is megtalálható villamos felsővezeték, és ez senkit sem zavar. A Szent László téren is, ahol a templom előtt 100 éve jár a villamos. A trolibusz útvonala 10 emeletes panelházak között halad. Valóban a trolibusz felsővezetéke lenne a zavaró tényező?

A másik érdekes kérdés számomra, hogy a BKK milyen számmal fogja közlekedtetni ezt az új viszonylatot. Kíváncsi leszek, hogy az orosz ellenes városvezetés által tulajdonolt BKK ragaszkodik-e majd Sztálin emlékéhez és ezért elveszi a 9-es számot a viszonylattól, hiszen a budapesti trolikat Sztálin 70. születésnapja miatt számozzák 70-től felfelé.A napokban , úgy hallani a hagyomány miatt lett a 2M-ből 23-as villamos azon az útvonalon, amelyen összekeverhető 28-as villamossal. Ha itt ennyire fontos a hagyomány, akkor Kőbánya autóbusza is hagyományosan a 9-es számot viseli 1944 óta! Tisztelt BKK, Karácsony Gergely főpolgármester úr. Lehet dönteni, hogy Sztálin vagy a 79 éves budapesti hagyomány a fontosabb! Amennyiben Sztálin győzne, javasolnám a ma még szabad 90-es számot.

Az egyre népszerűbb nyári kőbányai éjszakai kínai ételpiac  miatt a tursta időszakban  érdemes lenne akár az alábbi hangbemondást is használni. Biztosan mindenki felkapná a fejét!

Ez a 90-es trolibusz Kőbánya alsó felé. A következő megálló : Kínai negyed. 這是90號無軌電車 Kőbánya alsó . 下一站:中國城!

Ne maradjanak ki az angol turisták sem. Próbáltam több változatot is, de a „to” és a „two” kiejtésben nagyon közeli egymáshoz és megtévesztő lesz a bemondott szöveg , mivel  a 90 es troli/busz/villamos ha a számnevet a „to” (felé) szó követi , könnyen 92-nek érthető egy angol számára, ezért a „This is the bus line number 90 to Kőbánya alsó…” kilőve.  Csak margóra: Mennyivel kellemesebb ez a hang mint Rachel teljesen érthetetlen mondatai, pedig mindketten anyanyelvi beszélők. Itt az idő lecserélni Rachelt.

This is the bus line number 90, in direction to: Kőbánya alsó vasútállomás! The next stop is Chinatown.

Természetesen a kiegyensúlyozottság érdekében az orosz nyelv sem maradhat el. Még mindig gondolkodom azon, hogy magát a megálló nevét érdemes-es idegen nyelvi beszélővel rögzíteni.  Érdemes összehasonlítani a különböző nyelveken bemondott Kőbánya alsó vasútállomás kiejtését.

Это троллейбус №90, в направлении , Kőbánya alsó vasútállomás. Следующая остановка: Китайский квартал

7 hozzászólás a következőhöz: “Miért hiba a 9-es kettévágása

    1. Simorka Zoltán – melyik részére gondolsz?
      1- hiba a 9 es kettévágása
      2- értelmetlen a városligetben kanyargó nyugdíjas viszonylattal összevonni
      3- útvonal
      4- a számozás

    1. Simorka Zoltán – értelmes útvonalat keresek, ami nem feltétlenül az Állatkert és a városligeti irány. A jó megoldás a 9-es Óbudásig trolisítása.

  1. A 9-es/90-es élménynek továbbra is része maradna az Üllői úti kitérő + a turista-utaztatás a Bazilika környékén? (Utóbbi reggel még nem vészes, de katasztrófa du. 4-kor, amikor a Deák környékén a jogászok, a Bank center környékén meg a pénzügyes irodisták mind egyszerre fölkerekednek, hogy indulnak azonnal haza, a turisták meg, ugye akkor ébrednek fel, hogy felfedezzék a környéket.) Ezek miatt teljesen kiszámíthatatlan a menetrend: a turistáknak adhatnának a Deáktól a Vásárcsarnokig alacsonypadlós viliket, hátha akkor inkább azokra kapaszkodnának, ahelyett, hogy a 9-esen hazaigyekvő kőbányai jómunkásembereket zaklatnák…

    1. Petrán Zita Szerintem sokkal zavaróbb, hogy a turistabusz beáll a Bazilika megállóba, vagy a 28-as villamos vágányain pakolják ki a bőröndöket a Népszínház utcán.
      A kiskörúti villamos pályája nem alaklmas CAF villamosok általi használatra. A pályát is át kell előbb építeni.

Hozzászólás a(z) KÖZLEKEDÉS bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük