Mi lesz az éves bérlettel?

bkk_berlet_1A  BKK  által bevezetett hőpapírra nyomtatott jegyek és bérletek megjelenését követő  pár napban már felmerült a kérdés, hogy ezek mennyire tartósak. Az idő előrehaladtával ez már probléma ként jelentkezett. Nem csak a  bérletszelvények, de a vonaljegyekről is eltűnik a felirat. Ezzel a kérdéssel több sajtótermék is foglalkozott, de megoldás nem született.  Hamarosan itt az idő amikor több ezer budapesti munkavállaló számára munkáltatója megrendeli majd az éves bérletet. Mivel nem lehet előre tudni, hogy a dolgozó egy teljes évet végigdolgoz-e jelenlegi munkahelyén, ezért általánosan bevett módszer, hogy 12 lapos éves bérletet kapnak a munkavállalók. Amennyibe valaki kilép, úgy a maradék bérletszelvényeket egy másik, új belépő dolgozó kapja meg.  Csak az én munkahelyemen évente  több mint 600 dolgozó kap éves , 12 lapos bérletet. Ennek beszerzése eddig nem okozott problémát, hiszen csak a bérlettömböket kellett megvenni és szétosztani. A tömbök nem névre szólóak voltak, tehát egyszerűen csak szét kellett osztani ezeket. Körülbelül  két hónapja már megkérdeztem a BKK-t arról, hogy miként szeretné kivitelezni az éves 12 lapos bérletek értékesítését és miként biztosítja majd azok tartósságát. A mai napig nem érkezett erre válasz annak ellenére sem, hogy az ügyben közbenjárt  Dr.György István kormánymegbízott úr is.

Kérdéseim:

  • Miként tervezi a BKK megoldani a céges , nagy tételű vásárlások lebonyolítását ?
  • Miként tervezi a BKK megoldani a nagy tételben vásárlók esetében a bérletigazolvány számának feltüntetését?
  • Miként tervezi a BKK megoldani az év közben kilépő dolgozók megmaradt bérletszelvényeinek átruházhatóságát az új belépő dolgozóra?
  • Miként tervezi biztosítani a BKK a bérletszelvények 13 hónapon keresztüli olvashatóságát?

A BKK honlapján csak egy klasszikus megrendelőlapot találtam. Lehet, hogy az éves  12 lapos bérlet esetében  a 2015-ös évben is megmarad a hagyományos bérlettömb? Ez volna a legjobb megoldás !

megrendelo

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .