Köszönet a járművezetőknek!

Gyakran kapom azt a kritikát, hogy csak a rossz dolgokat a negatívumot látom Budapest közösségi közlekedésében. El kell ismerni, a posztokat olvasva tényleg erre a következtetésre jutnék én magam is.  Szeretném ha kicsit ti is belátnátok a kulisszák mögé. Tudni kell, hogy az internet létrehoz egy  véleménybuborékot, amelyben mindenki azt látja amit látni akar. A Facebook, a Google úgy szerkeszti a számodra bemutatandó tartalmakat, hogy azok a te véleményeddel azonosak legyenek. Sajnos ezt az emberek is kezdik átvenni, ami nagyon-nagyon rossz irányba mutat.
Fontos leszögezni, hogy nagyon sok dicsérendő járművezetőt látok a városban, sokak előre is köszönnek és én is barátként kezelem őket!  Miért nem jelennek meg ők a posztokban?  Sajnos ennek komoly oka van!  Kollégáik, sőt az elmondásuk alapján saját közvetlen főnökeik is kirekesztik azokat akik szakmailag jobbak az átlagnál. Nehéz kimondani, de sajnos a munkáltató sem szereti az utasbarát járművezetőket és a BKK is inkább büntet mint dicsér! Amíg a táblavonalat tekintik szentnek addig ez nem fog változni.
Sokan hiányoltátok, hogy rólam nem tudtok semmit. Ennek is oka van. Az objektivitás alapja a semlegesség. Ha valaki felismerne felszállás közben egy buszra, villamosra már nem viselkedne természetesen.  Nem tudnám megítélni a viselkedését objektíven. Természetesen az elmúlt 10 évben engem is  megkeresett a BKK és a MÁV is együttműködést ajánlva, de nekem ez nem célom. Az én véleményem nem eladó még mindig. Amit látok, tapasztalok azt megírom és látom , hogy az illetékesek azt el is olvassák, mégha tagadják is . Mindig nevetek amikor egy kommentelő BKK szerverén keresztül ír álnév alatt, de ez 2019.  Szóval amíg az arcképem nincs kiragasztva az irodák falán, addig tudok utasként objektíven értékelni.
Gyakran hallom, hogy nem értek hozzá. Ezt nem nekem kell megítélnem. Vettem már részt menetrend szerkesztésben és a saját két kezemmel is szedtem  már szét autóbuszt és ehhez még végzettségem is van.

A közlekedéssel kapcsolatos portálokon túlsúlyban vannak jelen a járművezetők, ezért a vita soha nem lesz kiegyensúlyozott. Viszont vannak járművezetők akik  nyilvánosan támadnak, majd privát üzenetben kiöntik a lelküket és kiderül, csak nem mernek kilógni a sorból!  Színház az egész világ? 

Meglepetések:  Van egy járművezető akivel ránézésre senki nem szeretne összefutni az utcán sötétedés után.  Több alkalommal láttam mennyire erős az önfegyelme és milyen jól tudja kezelni a konfliktusokat. Többször gondoltam, hogy írok róla, de nem tettem, mert a helyes konfliktuskezelése közben BKK előírásokat sértett meg az utasok nyugalma érdekében. Helyesen cselekszik, gyorsan de mégsem  tudom megdicsérni nyilvánosan, mert a BKK cserébe levonatna a munkabéréből.

Tényleg nem szeretném ha bárki is felismerhető lenne, mert privát üzenetben mindig leírják, hogy ez számukra hátrányt, akár anyagi veszteséget is okozhat.    Sajnos így működik a Budapest közösségi közlekedése.

Köszönet:

  • annak a járművezetőnek aki le tudja rakni a drogost a buszról
  •  annak a járművezetőnek aki kérés nélkül kiszáll és segít a kerekesszékesnek.
  •  annak a járművezetőnek aki ha babakocsist lát úgy áll meg, hogy az ajtó nem egy fához/oszlophoz nyíljon
  • annak a járművezetőnek aki bemondja a villamoson, hogy az ajtó a másik oldalon fog nyílni
  • annak a járművezetőnek aki tud várni 3 másodpercet, ha látja, hogy valaki fut a buszra.
  • annak a járművezetőnek aki ha esik ez eső és nincs fedett buszváró akkor korábban áll be a végállomáson , hogy az utasai ne ázzanak bőrré.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..