Ha jól emlékszem minimum 5 év csúszással de végre megérkezik az első trolibusz a Népliget metróállomás megállóhoz, a Könyves Kálmán körút és az Üllői út kereszteződésébe. Az eddigi 83-as troli útvonala változik meg, illetve bővül ki a Tisztviselő telepen keresztül a Népligetig 83M jelzéssel. Mivel a BKK még nem adott ki közleményt erről a fejlesztésről, így a Menetrend nevű mobilalkalmazásra tudok csak támaszkodni. Ez alapján az utolsó sima 83-as troli az Orczy térre szeptember 18.-án indul. Másnap szeptember 19.-én reggel viszont már a 83M indul átlagosan 10 perces követéssel a Népliget metróállomás felé.
Új felsővezetéket kiépítve nem láttam a hétvégén , ezért feltételezem, hogy a tisztviselőtelepi vonalszakaszt akkumulátoros üzemben teszi majd meg a jármű.
Az útvonal a Kálvária tér után a következő módon változik:
Kőris utca (Korányi Sándor utca) >> Ludovika Aréna >> Elnök utca >>> Szenes Iván tér >> Népliget M
Az ellenkező irányba az Üllúi úton haladva fordul vissza :
A mentrend adatai szerint feltételezhetően hibrid felszállási rendben közlekedik majd. Feltehetően hétközben összajtós, míg hétvégenként elsőajtós járatként, amit a BKK által kiadott adatbázis még mindig nem jelöl, ami rendszeres konfliktusok forrása a járműveken. Érdemes lenne ezen is változtatni!
Akkor ezek szerint nem csak dilettánsok vannak a BKK-nál…
Simorka Zoltán – a terv nagyon régi. A megvalósítás viszont csak részleges, mivel önjárásra épül az egész, tehát a vonalon ma közlekedő Ikarus trolik eltűnnek.
Most már értem.
Simorka Zoltán– pontosítok, nem tűnnek el az Ikarusok, csak átvandorolnak olyan vonalra ahol van végig felsővezeték.
Pont nem a 83 as trolit kellett volna kivenni,hanem a 72 est,az ugyan ott megy 80 % ban mint a 9 busz.nem sok értelme van igy.Ha meg már igy alakult akkor be kellet volna tenni egy megállót a Diószegi Csobánc sarokhoz.Nincs ez jol átgondolva!!
Balogh András– a logika egyszerű, a 83-as hosszabbodik meg csak kap egy M betűt.
A 72M egy sűrítő járat, míg a 83M hosszabbítás. A 72M már a belvárosban is önjáró ,így nem feltétlenul tudná bejárni a Tisztviselő telepet is akkus üzemben.
Nem tudom,hogy a zuglóiak mennyire használják a 72M-et a belvárosba való eljutását, de az Orczy tér felől ez jó sűrítés.
A gondom csak az, hogy a Baross utcán már jó a jármű követés, de a Kőbányai úton nem. A 72M-et tovább kéne vinni a Liget térig, ezzel végig sűrítve a 9-est. Itt ugye gond a már említett felsővezeték részbeni hiánya.