Gyorsabb-e a hármas villamos?

Nagy hírveréssel helyezte üzembe a félkész 3-as villamost a BKK vasárnap hajnalban. A pálya általában kész, a megállók egy része kész, de nagyon sok a pótolandó dolog. Lépjünk túl ezeken a kellemetlen apróságokon és nézzük azt, amit a BKK kiemel. Ez a 3-as villamos sebessége. Kíváncsi emberként kipróbáltam. Igaz ez nem volt olyan egyszerű, mint ahogy azt terveztem, mivel 7 utazásból 5 alkalommal épp pótlóbuszok közlekedtek a villamos helyett. A maradék két időeredményem: 10 perc 12 másodperc és 12 perc 04 másodperc volt az Örs vezér tere kőbányai oldal és a Liget tér között. A stopper nem az ajtózáráskor, hanem a villamos indulásakor  startolt. Az utazás vége  pedig a villamos Liget téri ajtónyitása volt.  Mindkét  mért adat jelentősen rosszabb mint a BKK hivatalos menetrendi adata. Ez a két megálló között pontosan  8 (nyolc) perc. Ennek mi az oka? Ezt majd a BKK biztosan nagyon szakszerűen elmagyarázza.  Az én tapasztalatom az, hogy a sokat hangoztatott közlekedési lámpa hangolással a villamos közlekedés előnyben részesítése szerintem nem történt meg, vagy ha mégis akkor nem túl nagy sikerrel. Lássuk  részletesen mit is tapasztaltam.

A villamosunk az Örs vezér teréről indulva gyorsítás után azonnal fékezésbe kezd a Finommechanikai zrt felé közeledve. Ebben a megállóban nincs jelentősebb utasforgalom, de van piros lámpa. Kis várakozás után hatalmas gyorsításba kezdünk, majd ismét jön a fékezés, mert a Gyógyszergyári  útnál ismét a villamos útvonalát keresztező járműveknek biztosít a közlekedési lámpa szabad utat. Ismét gyorsítás, majd a pálya íve miatt a kanyarban lassítunk. A Terebesi utcánál  indulnánk, de a piros-sárga (fedező)  jelzőlámpa nem túl feltűnő, vagy az arra autózók, már elszoktak tőle, nem tudom, de tény a villamos türelmesen megvárja amíg elfogynak a kanyarodó járművek. Ebben a kereszteződésben mindenféle képen át kéne gondolni. Pár méternyi haladás után ismét megállunk, újabb piros lámpa. Most a Fehér útról kanyarodóknak van elsőbbségük a villamosunkkal szemben. Húsz méter zötyögés után vár ránk a következő közlekedési lámpa, amelynél meg kell állnunk az Élessarok előtt a vasúti felüljáró alatt.  Itt ismét nem a villamosnak van elsőbbsége. Felérve az Élessarokra ismét egy lámpa a 37 és a 28 -as villamossal való találkozási pontunknál. Az Élessarok megállóból egy következő közlekedési lámpa jelére tudunk tovább indulni, de túl nagy sebességre itt sem érdemes kapcsolni, mert  még az Ónodi utcai megálló előtt ismét nem az egyenesen haladó villamosnak van elsőbbsége. Ismét várakozunk. Az Ónodi utcát elhagyva ismét megállunk a Kőrösi Csoma út újonnan kiépített gyalogátkelőhelyénél a tévé székház mellett. A Szent László téri  megálló előtti lámpa – nagy meglepetésemre- szabad jelzést biztosított villamosunknak. Az utascsere után, megvártuk amíg a megállói lámpa szabad utat biztosít villamosunknak és elindultunk végcélunk felé. A liget téren, mivel minden jelzőlámpát leszereltek, lépésben haladunk. Kicsit megállunk, amíg a célállomásunknál a megállót elhagyja az előttünk oda érkező villamos. Csak ezután haladunk át a Kápolna utcai kereszteződésen, hogy elérjük végcélunkat a Liget téri megállót -Kőbánya alsó vasútállomást.

Természetesen tudom, hogy nem lehet mindig minden kereszteződésben elsőbbsége a villamosnak, de ugye a BKK szakemberei is soknak találják a villamost ennyi helyen megállítani, úgy hogy sokszor nincs is kereszt irányú forgalom.  A terebesi utcai megállónál én javasolnám egy piros -sárga (fedező jelző) lámpa elhelyezését az úttest fölé is egy vigyázz villamos kiegészítő táblával!

Összegezve, tény, hogy a villamospálya felújítás után nagyobb elméleti sebességet biztosít, de a gyakorlatban a sok közlekedési lámpa miatt én  lényeges gyorsulást, vagy időbeli megtakarítást nem tapasztaltam az említett szakaszon.

26 hozzászólás a következőhöz: “Gyorsabb-e a hármas villamos?

  1. Nem igazán sikerült megválaszolni a címben feltett kérdést. Két mintavétel alapján vontad le a következtetést, és semmi infó arról, hogy ez a két mintavétel mikor történt (mármint napon belül mikor). Csúcsidőben ugyanis nincs az a felszíni járat, akár busz, akár villamos, amely teljesítené a menetrendben jelzett menetidőt. 10 perc 12 másodperc a 8 perc helyett nem „jelentősen” rosszabb, ez két rosszul kifogott jelzőlámpa vagy egy-egy utascserebeli akadály is megdobhatja két perccel a menetidőt.
    A Finommechanika egyébként szerintem is egy felesleges megálló, mert az ott dolgozóknak igazán nem lehet megterhelő gyalog megtenni azt a 3-400 métert az Örsig, akinek pedig mégis, az megvárhatja a 85-ös vagy a 161-es buszt.

    1. Softer nagyobb gond a kiszámíthatatlansága. Ma az ötödik email érkezett leállásról. Ez eddig nem volt. Lassú volt de megbízható. Én és még sokan más útvonalat választunk inkább .

    2. A Finommechanikára igenis szükség van. Csak esténként nincs ott utascsere.
      Gondolom Te sem örülnél, ha megszüntetnék a megállót, amit használsz, és gyalogolhatnál 4-500 métert.
      Csúcsidőben igenis van, hogy 20-30 fős utascsere is történik ott. Napközben meg az idősek mennek a Cédrusba vásárolni.
      Amúgy most lenne értelme megnézni mennyit gyorsult.

      1. Gábor – Lassult a sebessége. A villamosok állnak a Gyógyszergyári útnál és a Terebesi utcánál is… Nem igazán értem, miért kellett ekkora költséggel megépíteni a Terebesi utcai megállót, amikor pár éven belül a villamos vonalát kiegyenesítik és a Fehér út vonalát követve jut el a Kőrösi Csoma úthoz az új vasútállomás alatt átvezetve. A megálló mindenképp megszűnik pár éven belül.

  2. Nekem úgy tűnik, hogy a felújítás végéig a helyzet nem fog változni. Most épp a Nagykőrösi út és a Gubacsi között tart a felújítás:
    http://www.bkk.hu/2014/10/pentektol-a-nagykorosi-ut-es-a-gubacsi-ut-kozott-is-megkezdodik-a-3-as-villamosvonal-felujitasa/
    Azt hiszem, ha azzal is végeztek, akkor fogják elővenni a lámpaprogramokat. Mindenestre érdemes addig is bombázni őket mélekkel, hogy lenne értelme átprogramozni a lámpákat 😉 Én is azt fogom tenni.

    1. Ezzel egyidejűleg, ezen a héten karbantartást végeznek az új pályán. Pótolják a 28/62/3 villamosokat. Még át sem adták és már pótolják.

    2. Felújítás után a villamos sebessége nem nőtt. Egy megálló 3 és fél perc a rossz lámpahangolás miatt.

  3. Azt hiszem, félreértettél. Arra gondoltam, hogy ha már a teljes 3-as vonalat felújították, csak akkor nyúlnak hozzá a lámpaprogramokhoz.
    Nekem se tetszik, de ha egyszer a vágányok felújítása leköt minden energiát… No jó, ez irónia volt, majd meglátjuk, hogy lép-e a BKK. Remélem igen, mert a lámpák átprogramozásával gyakorlatilag nulla befektetés mellett szép sikert érhetne el.

    1. MIG8 -igen, a programozással lényegében látványos eredményt lehet elérni.
      Tegnap felfigyeltem egy jelenségre (hibára). A Liget téren az új megálló 2 darab szerelvény egyidejű befogadására alkalmas. Két peronfedés, hosszúság. A gond az, hogy a megállóba csak egy villamos állhat be. A mögötte álló másiknak meg kell várnia a míg az első kihalad a megállóból, és átmegy a váltón, csak ezután gurul a megállóba. Ha jársz arra , láthatod, ezért áll a második villamos mindig a zebrán!

  4. A Liget tér egy megálló, önmagában nem sokat jelent. Én inkább arra gyanakszom, hogy a 3-as vili kocsijait cserélni fogják hosszabbakra. Volt is nemrég egy közbeszerzés, a spanyolok nyertek rajta. Abból a készletből fog jutni ide is. Na annak a hossza az érdekes. De nemcsak itt, hanem végig a vonal mentén.
    A lámpaprogramokat meg remélem, hogy minél előbb állítják.

    1. MIG8 A Liget térre érkező villamos (Örs felől) vár a Kápolna utca kereszteződésében a szabad jelzésre. Átgurul a kereszteződésen és a zebra közepén megáll. Addig áll ott amíg az előtte haladó kanyarodó villamos át nem halad a váltón. Ezután beáll a megállóba. Utascsere után megvárja amíg szabad jelzést kap. gurul 10 métert és ismét lámpánál áll..
      Ugye ez szerinted is túlzás?
      A Liget téri és az Élessaroknál lévő megállók kettős megállók, nem az új villamosok érkezése miatt olyan hosszúak

  5. Mondtam már, hogy szerintem is gázos a lámpaprogram. És azt is, hogy szerintem ezzel akkor akarnak foglalkozni, ha már a teljes vonal felújítása végetért. Remélem, hogy minél hamarább lesz ez, mert tényleg idegesítő. Az is, amit leírtál, meg sok más apróság is.
    Hm, akkor te jobban tudod. Azt hittem, az új vilik hosszabbak lesznek, mint a mostaniak…

    1. Mig8- A váltóállítás nem fog változni a Liget téri villamosmegállóban. Ez jelentősen lassítja a villamosok közlekedését.

      1. Ezt szomorúan hallom. De abban bízom, hogy ha át lehet hangolni a lámpákat is, akkor át lehet hangolni a villamosok találkozóját is. Hogy a kanyarodó villamos ne pont előtte akarjon kanyarodni.

        1. MIG8 itt nem a kitérő a gond, hanem annak vezérlése.Egy 2 villamos befogadására épített megállóba aváltóállítás miatt egyszerre csak egy villamos állhat be. Az egész kettős megálló elgondolás értelmét veszíti így…

  6. Értem. Akkor ez olyasmi probléma, mint a lámpahangolás. Meg lehetne csinálni, de még senki nem csinálta meg. Kár.

    1. Mig8 – igen hasonló, de ebben nem vagyok biztos. Nem ismerem a váltó vezérlését.

    1. Nagy P – Kipróbáltam tegnap előtt a Mexikói út- Liget tér szakaszt. Az átlagsebesség nem érte el a 10 km/órát és a maximális sebesség a 30 km/órát

  7. No, most hirdette ki a BKK, hogy végzett a 3-as vili felújításával, már ami a pályát illeti. Leírják azt is, hogy a pálya állapota miatti lassújeleket feloldották.
    http://www.bkk.hu/2014/11/vasarnaptol-ujra-teljes-vonalan-jar-a-3-as-villamos/
    Mostantól teljesen jogos nekikmenni olyan kérdésekkel, hogy a lámpaprogramot tervezik-e felülvizsgálni? Illetve, hogy az egyes érintett kereszteződések programjait nem-e akarják átírni úgy, hogy az a villamos haladását segítse.

    1. MIG8– a projekt része volt a lámpák programozása. Ha követed az eseményeket, akkor tudod, hogy a BKK magát a menetrendet is megváltoztatta, mert a járművek nem tudták tartani a betervezett menetidőket…
      Nagyobb baj, hogy nagyon kiszámíthatatlan a közlekedés. A felújítás óta naponta legalább 1 üzemzavar van. Így nem lehet munkábajárást tervezni. Sokan elkerülik a villamost. Számomra komikus,hogy a rossz pályán nem volt annyi üzemzavar, mint a felújítotton..

    2. A lámpaprogram nagyon hasonlít a debrecenire.
      Itt is mindenki szidta a villamost, hogy minden lámpánál több percet áll az előnyben részesített jármű. A csúcs az volt, amikor negyed óráig (pontosabban 12 percig) álltunk a lámpa előtt, majd a sofőr elunta magát és átment a tiloson.
      A probléma egyik hétről a másikra eltűnt, úgy az utasforgalmi próbaüzem kezdetétől számított kb. 1 hónap múlva.
      Úgyhogy csak várjatok, hátha Pesten is megcsinálják rövidesen. Azt azonban nem értem, hogy erre miért kell várni.
      Nekem inkább csak az a furcsa, hogy a pálya elkészült és még azon a héten terelik rá az utasokat… Ennek nem kéne így lenni!

      1. Egy Debreceni – Szeptember óta nem változott a lámpaprogram. Ma már december 1. van! A BKK állítólag díjat nyert a lámpabefolyásoló rendszerével. Épp most olvastam a Facebookján…

  8. KÖZLEKEDÉS. Követni követem a felújításokat, de annyira nem részletesen, hogy átolvassam a pályázati anyagot, vagy a szerződést – szeretek közlekedési kérdésekkel foglalkozni, főleg, ha hatással tudok lenni bizonyos kérdések megoldására, de nem vagyok mazochista 🙂
    A napi egy üzemzavart én is problémának látom. De amíg tartott a felújítás, arra mindig lehetett hivatkozni. mostantól nem lehet, mostantól teljesen jogos az az érv, hogy ha végeztek vele, de még mindig lehetne – és tudnának is – rajta javítani, akkor mit csináltak?

    1. Kötöttpályás – a Nagy Lajost már rég át kellett volna építeni rendes 2×2 sávos úttá. Erre remek alkalom lett volna a villamospálya-felújítás…

Hozzászólás a(z) Közlekedés bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük