Ez várható a 100a vasútvonalon az idén.

Rengeteg cikk jelent meg a 100a vasútvonallal kapcsolatban az elmúlt hónapokban, sőt még demonstrációra is sor került a vonali késések miatt, ezért megkerestem a kérdésben a legilletékesebbetmagát a MÁV-ot, azzal kapcsolatban, hogy milyen fejlesztések várhatóak 2020-ban ezen a vasútvonalon, illetve főként annak budapesti szakaszán.  Mielőtt a konkrét kérdésekre rátérnénk, érdemes megemlíteni pár dolgot.  Az érintett vasútvonal fejlesztési irányával kapcsolatban az elmúlt években rengeteg ötlet merült fel. Ezt a vonalat érinti a körvasúti közlekedés, a Nyugati pályaudvart  Kelenfölddel összekötő vasúti alagút, a Nyugati pályaudvar funkcióváltása, befedése, vagy a repülőtéri vasút. Ezek csak az elmúlt pár év felvetései .  A napokban valaki nagyon jól megfogalmazta, hogy ahhoz, hogy hosszú távon tudjunk tervezi, előbb ki kell tüzni a célt és tartani az irányt.  A MÁV esetében csak a 100a vonalat érintő rengeteg ötlet miatt nehéz volt megtalálni ezt a célt.

A vonalon tapasztalható gyakori késések okozzák a legtöbb utaspanaszt, elégedetlenséget. Ennek legfőbb oka a vasúti pálya és biztosítóberendezés elöregedett állapota. A pályasebesség növelése elveszíti jelentőségét, ha Nyugati pályaudvarra érkező vonat a pályaudvari bejáratnál akárcsak egy percet is várakozik. Ebből logikusan következik, hogy  elsőrendű célként ezt a szakaszt kell felújítani.  Mi várható ezzel kapcsolatban 2020-ban ?

Az idei évre tervezett felújítás a Nyugati Pályaudvar- Városliget elágazás közötti szakaszt érinti. A mintegy 4 milliárdos beruházásnak köszönhetően a felépítmény és az érintett kitérők cseréjét, valamint az ezekhez kapcsolódó biztosítóberendezési és felsővezetéki munkákat végzik el tervezetten 2020 június és szeptember között. A munkálatok ütemezésének tervezésekor figyelembe vették a vonalat használók közlekedési szokásait, és az elővárosi vonalakon is forgalomnövekedéssel járó nagy nemzetközi események időpontjait. A karbantartás ideje alatt csak egyvágányú kizárás lesz, így a másik vágányon a közlekedés folyamatosan biztosított lesz. A MÁV Zrt. saját forrásból megvalósított projektjének célja a jelenlegi eljutási idők, a hiba- és zavarérzékenység csökkentése. A felújítást követően a szakaszon megszűnnek a sebességkorlátozások, javul a vonatok menetrendszerűsége.MÁV

A pálya felújítása  után az utasok kényelmét és magát az utazási élményt lenginkább a vonatok és az állomások utasforgalmi tereinek milyensége határozza meg.  Ezen a területen több évtizedes, súlyos lemaradásban van a főváros. Aki egy éve járt Kőbánya alsó vízben tocsogó pénztárcsarnokában, vagy Zugló megállóhelyen, esetleg Kőbánya-Kispesten kellett átszállnia, az akár egy horrorfilmben is érezhette magát. A MÁV 2019 év folyamán , az eddig tapasztalt állapotokhoz képest jelentős komfort javító beruházásokat hasjtott végre Zuglóban és folynak ilyen munkálatok Kőbánya alsón, valamint Kőbánya-Kispesten is. Sajnos sokan félreértették ezeket a munkálatokat és ezért csalódottak voltak az eredménnyel. Az azonban biztos, hogy a naponta vonattal ezekről, a vagy ezekre az állomásokra és megállóhelyekre ingázók örömmel fogadták a “ráncfelvarrást”. Mint említettem, sokan többet vártak ettől a gyors beavatkozástól  és számonkérték a adálymentesítés elmaradását, amiben igazuk van, de Zugló megállóhely esetében egy lift beépítése komoly mérnöki munka és egy újabb aluljáró megépítését teszi szükségesse. Ezért kíváncsi voltam, mi erről a MÁV véleménye.

Zugló megállóhelyen a tavalyi évben a vasúttársaság csupán komfortjavító karbantartást végzett. A perontető alatti peronrész teljes hosszában új burkolatot kapott. A vállalkozó elvégezte a perontetők karbantartási munkálatait, a tisztítás, a korrózióvédelem és a festés mellett megszüntette a beázást, megszépült a felvételi épület homlokzata is. Lecserélték a tájékoztató táblákat, új padokat és hulladékgyűjtő edényeket helyeztek el. A burkolat javítása az erre alkalmas időjárási körülmények mellett folytatódik. A munkálatokat a MÁV FKG Zrt. végzi, nettó 293,6 millió forint értékben.

Zuglóban a komplex rekonstrukciós tervekben szerepel a meglévő peronépület elbontása, az új acélszerkezetű perontetők kialakítása, a peronburkolat teljes felújítása, utasbeállók elhelyezése, a teljes körű hangos és vizuális utastájékoztatás kiépítése is. A jelenlegi peronépület Kőbánya felőli végével egyvonalban egy új keresztaluljárót létesítünk, itt lift teszi majd lehetővé a peron akadálymentes megközelítését. A jelenlegi peronfeljárat mellett egy új felvételi épület létesül jegypénztárakkal, bérleményi területekkel és utasforgalmi illemhelyekkel. A vasúttársaság Zugló megállóhely tervezési munkái során kiemelt figyelmet fordított a fogyatékkal élők szempontjaira, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségével (MVGYOSZ) is egyeztetést folytattunk. A tervezés során rendszeresen egyeztetünk a zuglói önkormányzattal. A tervezett komplex rekonstrukció kiviteli terveinek véglegesítése folyamatban van, a tervezés 2020 tavaszán lezárulhat. A kivitelezés forrás rendelkezésre állásától függően a következő években megvalósulhat. MÁV

Egy éve  még tele voltak a közösségi portálok és a sajtó, Kőbánya alsó szétázott pénztártermével, ahol hullott a mennyezetről a vakolat. Azóta sikerült meggátolni a további  beázást és kijavítani a lépcsőfokok hibáit. Újdonságként a megállóhely digitális kijelzőket kapott, így a peronon a vágányok mellett és a pénztárteremben is online adatokat láthatnak az utasok. A vágányok mellett végre van elegendő és tiszta ülőhely és ami fontos változás nagyméretű szemétgyűjtőket is elhelyeztek a peronon. Hátra van az épület kölső burkolása és a nyílászárók cseréje. Bízom benne, hogy a peron rozsdás ” Kőbánya alsó ” feliratú táblái is mihamarabb lecserélsre kerülnek.
Sokan várták a felvonó beüzemelését, hiszen ezen a megállóhelyen volt teherfelvonó, így a liftakna adott.

Kőbánya alsón a mostani karbantartási projekt keretében a felvételi épület, a perontető, a peronburkolat és a lépcső karbantartása, továbbá az épület homlokzatának a felülettisztítása, a perontető tartópilléreinek megerősítése és az utastájékoztatási piktogramok megújítása 2019 végéig befejeződött, a nyílászárók és a kőburkolat cseréje 2020 elején várható. Zuglóhoz hasonlóan a tervezett komplex rekonstrukció kiviteli terveinek véglegesítése folyamatban van, a tervezés 2020 tavaszán lezárulhat. A kivitelezés forrás rendelkezésre állásától függően a következő években megvalósulhat.MÁV

Kőbánya alsó az a ritka vasúti megállóhely a fővárosban, ahol a vonatok közvetlenül a sűrűn lakott részen (lakótelepen) állnak meg , egy közösségi közlekedési  csomópontban, ahol három villamosvonal és több autóbuszvonal is érinti a megállóhelyet. Ennek ellenére a vasúti közlekedés nagyon egyenetlen. Én úgy vélem, hogy Kőbánya alsó megállóhely utasforgalma, egyenletesebb vonatkövetéssel jelentősen növelhető lenne, hiszen a belváros vonattal 10 perc alatt elérhető, míg ugyanez autóbusszal általában 40 perc. A gondot ma az jelenti, hogy az óránkénti 4 vonatból három 15 percen belül indul ( óra 10,30,40,45 perc) A környék sikeresen mobilizálható lenne egy célzott, a Kiss motorvonatok érkezését bemutató reklámmal összekötött hirdetéssel, akár együttműködésben a BKK-val. Itt megállóhelyi hirdetésekre és a megállóhelyet érintő elővárosi viszonylatok indulási idejének feltüntetésére gondolok, a BKK FUTÁR kijelzőin.  Jogosan tettem fel a kérdést, hogy tervezi-e a MÁV sűríteni, vagy egyenletesebbé tenni a vonatközlekedést. 

A vasúti menetrendet elsősorban az elővárosi és távolsági utasok igényeinek, egyenletes kiszolgálásának megfelelően alakították ki. A leírt óránkénti 4 vonat csak Kőbánya alsó megállóhelyre, a napközbeni és délutáni időszakra vonatkozik. Reggeli csúcsórában 7 Budapest-Nyugati pályaudvarra közlekedő vonat áll meg a megállóhelyen. Kőbánya-Kispest és a Nyugati pályaudvar között napközben óránként 5 – az M3-as metró felújítása miatt ideiglenesen pedig óránként további 1-2 – Budapest bérlettel, felár nélkül igénybe vehető járat közlekedik.MÁV

Elértünk  Kőbánya-Kispestre. A KÖKI-n évente több mint 3,1 millió utas fordul meg, az állomás elővárosi viszonylatban is kiemelt jelentőségű, de nagyon rossz állapotban van. Minden ide és átutazót érdekel, hogy mikora alakul át  európai színvonalú vasútállomásá. Egy ideje nagy a sürgés-forgás az állomás utasforgalmi tereiben, gyakran lehet az utasforgalom elől elzárt területekbe botlani. Kíváncsi voltam arra is, hogy a későbbi komplex rekonstrukció során , nem tervez-e a vasúttársaság vágánybővítést végrehajtani. . Kérdésemre a vasúttársaság elég szűkszavúan válaszolt.

Kőbánya-Kispest állomás karbantartása a MÁV Zrt. 50 megújuló állomás projektjének keretén belül valósul meg, a munkálatok előreláthatólag 2020 első negyedében fejeződnek be. Ennek köszönhetően az utasforgalmi területek színvonala jelentősen javul: megújul a térvilágítás, a váró és a mosdó, új padokat helyeznek ki, és kamerákat is felszerelnek. A gyalogos felüljárón kijavítják a burkolatot, és a rendbe teszik a világítótesteket is. Ezen a projekten túl az állomásépület és a gyalogos felüljáró teljes körű és komplex rekonstrukciójára, egy új akadálymentes gyalogos felüljáró tervezésére pályázatot hirdetett a vasúttársaság. A tervezésre irányuló közbeszerzési eljárás sikeresen lezárult, a tervezési munkák 2020. januárban elkezdődtek. A tervekhez kapcsolódó kivitelezési munkák legkorábban 2021-ben kezdődhetnek el. Újabb peron és vágányok építése jelenleg nem tervezett.MÁV

A közelmúltban Kelenföld vasútállomás neve Budapest-Kelenföld vasútállomásra változott. Ezzel a MÁV azt az európai trendeket követi, amely városok területén lévő állomások és megállóhelyek nevében minden esetben feltünteti a város nevét. Ezt a mintát követi többek között a régiónkban Prága is. Milyen előnnyel jár ez a névalkotási gyakorlat? Az utazni vágyó, a megálló neve alapján azonnal tudja, hogy az még a közigazgatási határon belül, vagy kívül van. Ez több félreértést megelőzne, ezért megkérdeztem, hogy tervben van-e a többi budapesti vasútállomás átnevezése ? 

A 2019/2020. évi menetrend kezdetétől Kelenföld állomás hivatalos neve (ismét) Budapest-Kelenföld. Itt elsősorban a nemzetközi, helyismerettel nem rendelkező utasok számára nyújtottunk segítséget Budapesttel történő azonosításhoz, a kezdeményezést a Földrajzinév-bizottság is támogatta. További állomásnevek Budapest előtaggal való kiegészítése jelenleg nincs tervben. Kőbánya-Kispest és Kőbánya alsó állomás átnevezése nincsen napirenden. E két állomás esetében az átnevezés azért sem célszerű, mert a környéken található BKK megállók neve is Kőbánya alsó és Kőbánya-Kispest vasútállomás.MÁV

A Magyar Nemzet értesülései szerint az új emeletes KISS motorvonatok először , március 15.-én  állnak forgalomba a 100a vasútvonalom! A Stadler késői szállítása miatt márciusban, áprilisban és májusban havonta egy, júniusban további hét, végül augusztusban áll forgalomba a tizenegyedik motorvonat. Az első KISS motorvonat Budapest-Nyugati–Cegléd–Szolnok (100a), a második a Budapest-Nyugati–Vác–Szob (70 sz.) vasútvonalon fog közlekedni.

Forrás: MÁV, Képek: MÁV, Kozlekedes.org

9 hozzászólás érkezett ehhez : “Ez várható a 100a vasútvonalon az idén.

  1. Vajon mi az oka, hogy a zuglói állomás nem a Thököly út felett van? Nem lenne észszerűbb?

    Kőbánya-alsón, ha már a Kőbányai út felett van az állomás, miért nem lehet megközelíteni a másik oldalról is?

    1. Winter is coming Kőbánya alsó esetében ezt a kérdést már én is felvetettem párszor. Ez annál is érdekesebb kérdés, mivel a KÖKI felé közlekedő vonatok gyakran a fedett peron KÖKI felőli végénállnak meg ami komoly gyaloglási távolság. Gyakori, hogy a felvételi épületből érkező utasok a lépcsőnél az utastájékoztató táblánál várják a lajosmizsei vonatot, amely néha egyár egy Desiro is onnan távol a peron Köki oldali végénél állnak meg és kezdődik a rohanás a vonathoz. A MÁV szerint ez így rendben van…. szerintem meg nincs. Idősek csomagokkal futnak több tíz métert.

  2. “Kőbánya alsó megállóhely utasforgalma, egyenletesebb vonatkövetéssel jelentősen növelhető lenne,”

    Plusz P+R parkolók kialakítási is szükséges lenne. Pl. a Korponai utcában halszálkás kialakítással plusz helyek lennének, Talán a Vaspálya utcában is megoldható lenne a töltés mellett. Ezért is lenne jó az az oldali megközelítési lehetőség is.

    Sajnos a KöKi-nél lévő parkolót most szűkítették. 🙁
    TÉRKÉP
    Pedig az teljesen jó helyen van, elkerülhető volt a Sibrik felüljáró dugója.

    1. Winter is coming Kőbánya nem szeretne több autót. Ezzel ellentétben Zuglóban most számolják fel a vasút melletti garázsokat ahol fizetőparkolót létesít majd a kerület.
      Én sem a KÖKI, sem Kőbánya alsó esetében nem látom indokoltnak a parkolóépítést. Ezeket az elővárosban az ottani vasútállomások mellett volna szükség, hogy autóval a vonatig jussanak el a kisebb településk lakói.
      Budapesten belül elég jó a KÖKI vagy Kőbánya alsó tömegközlekedésssel való megközelíthetősége.
      Zugló esetében sem látom jó lépésnek a parkolóépítést.

  3. “Kőbánya nem szeretne több autót.”

    Ki szeretne? De ez egy adottság jelenleg.
    Igény van parkolásra. Ha nem találnak közvetlenül a vasútállomás mellett, akkor beparkolnak a lakótelepekre. Az még rosszabb. Az autók kitiltása meg nem igazán járható, ha nincs alternatíva.
    Amúgy a KöKi szerintem simán előváros, de még Kőbánya-alsó is! (Zugló már nem, kb. nálam a Hungária-gyűrű a határ.)

    Őrzött, bekamerázott kerékpártárolók? Ha már BKV-val nehezen* lehet megközelíteni a vasútállomást?
    A KöKin van valami próbálkozás elöl is, hátul is. (bár szerintem nem őrzött), Kőbánya-alsóra is kellene.

    *Nagy követési távolság a busznál, zsúfoltság, viszonylag hosszú menetidő a kerülők és a sűrű megállók miatt.

    Pl. Próbálj a KöKire, a Határ úti metróhoz vagy Kőbánya-alsóhoz eljutni Óhegyről autóval, kerékpárral vagy BKV-val!
    Nagyon különböző utazási élmények! 🙂

    1. Winter is comming– Kőbánya alsó egyre jobban kapcsolódik a belvároshoz. A lakótelepen parkolók általában a 28/62 villamoshoz jönnek, mivel a KŐbányai úton befelé az autók dugóban állnak. Monor felől érdemesebb az autót egy biztonságosabb vidéki állomás mellett hagyni, mint bearaszolni a városba és ott átszállni a vonatra. A rákoskeresztúriak problémáját a keleti felé közlekedő vonatokkal kéne megoldani. Korábban leírtam, hogy az új kőbányai egészségházzal szemben a villamos túloldalán épül nagyobb parkoló, szerintem azt többen használják majd P+R-ként.

      Határ út- érdekes kérdés, hogy miért nincs közösségi közlekedés ebbe az irányba. Szerintem a sorompó miatt vetették el teljesen ezt az utasirányt. Az ottani bevásárlókozpont csak autóval érhető el kényelmesen. A metró Köki vagy Ecseri út is macerás a rágyaloglás miatt.
      Érdeklődtem az önkormányzatnál , hogy tervezik-e a 151-es útvonalát úgy módosítani, hogy az KÖKI kőbányai oldali kijáratát is érintse. Maga a vasútállomás Kőbányán terül el, kényelmesen de megközelíteni lényegében csak Kispest felől lehet.

  4. “az új kőbányai egészségházzal szemben a villamos túloldalán épül nagyobb parkoló, szerintem azt többen használják majd P+R-ként.”

    Hacsak nem lesz sorompós, mint pl. a XIII. ker-i Szegedi úti Szakrendelőé.

    “Határ út- érdekes kérdés, hogy miért nincs közösségi közlekedés ebbe az irányba. Szerintem a sorompó miatt vetették el teljesen ezt az utasirányt.”

    Igen! Egy példa a vasútvonal elválasztó hatására, pedig részben átjárható! Nagyon zavarérzékeny pont.

    “hogy az KÖKI kőbányai oldali kijáratát is érintse.”

    Egy “Óhegy busz” lenne talán a legjobb, a 85/85E bemegy Újhegyre is. Amúgy a metróhoz, de főleg a vasúthoz érdemesebb a Sibriken a “Felüljáró” megállónál leszállni, onnan csak egy kis séta. Az újhegyi kitérő és a Kispest oldali végállomás előtti tökölés nyújtja meg nagyon a menetidőt. 🙁

    1. Winter is comming Igen egy sorompó sok mindent meg tud akadályozni. Ez a felüljárótól lesétálni veszélyesebb mint a túloldali megállótól a plázán keresztül megközelíteni a vonatot. A kőbányai kijárat akkor jó, ha kocsival vársz valakit.
      A Határ úthoz érdemes lenne közlekedtetni valamit.

  5. “a felüljárótól lesétálni veszélyesebb”

    Hm. nekem ez még nem jutott az eszembe, persze csak a reggeli órákban jártam arra, sötétedés után soha.
    Az ottani kerékpártároló (fedetté tétele és) bekamerázása az egész környék biztonságát növelné.

    “A Határ úthoz érdemes lenne közlekedtetni valamit.”

    Akkor már a Jászberényi úttól a Gitár/Kőér utcán át József Attila lakótelepig.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..