Elsőajtós káosz- keressük a megoldást

Már több írásom is foglalkozott a BKK elsőajtós felszállási rendjével illetve annak hibáival. Úgy tűnik, hogy a BKK, bárki is vezeti azt nem érti, hogy mi a gond az elsőajtózással Budapesten.
Az első írásom még Vitézy Dávid idejében látott napvilágot, de a gond azóta sem oldódott meg.  Annak idején Vitézy Dávid a bevételnövelést kívánta elérni az elsőajtózással, de mivel az egybeesett az új  jegyautomaták telepítésével és  a járműfedélzeti jegyértékesítéssel, így kérdéses, hogy az elsőajtózás vagy a jegyértékesítés kiterjesztése hozott-e több pénzt a közlekedésszervezőnek.
Ami biztos, saját tapasztalatom alapján nem csökkent jelentősen a járműveken élő hajléktalanok száma, hiszen  nagyrészük rendelkezik MÁK kártyával,  betegsége, egészségkárosodása miatt. Az első ilyen elsőajtós viszonylat amit akkoriban naponta használtam a 95-ös volt. Tapasztalatom szerint nem csökkent  az elsőajtózás bevezetése után a Hős utcai megállóban felszálló -néha kábult- utasok száma. Azóta az érintett két lakótömb kiürítésével ez a gond megoldódott, de ebben az elsőajtózás nem játszott szerepet.

Sajnos  a BKK élén már a negyedik vezető van, de még mindig nem sikerült megoldani a legalapvetőbb dolgot, az utasok tájéloztatását az előajtós viszonylatokról. A kezdetek óta a helyzet csak romlott, hiszen  már nem csak állandóan elsőajtós járatok és időszakosan elsőajtós járatok vannak, de megjelentek az időszakosan elsőajtós viszonylatok is amelyek sok gondot okznak az utasoknak és a járművezetőknek is. 

Talán 10 évvel ezelőtt vetettem fel, hogy JELÖLNI kell az elsőajtós viszonylatokat. Akkoriban még nem voltak szakaszosan elsőajtós járatok és bízom benne, hogy ezek meg is fognak szűnni.  Ezért egyszerűbb volt a dolog. Kézenfekvő lenne, hogy az elsőajtós viszonylatokat Ebetüvel jelöljük, de az  „E” betű már foglalt a gyorsjáratok számára, melyek akkoriban úgy tűntek, meg fognak szűnni de legalábbis az „E” elmarad majd a szám mellől. 

Próbáltam biztosra menni, ezért akkor az „E” mint elsőajtós helyett az „F” mint front door jelölést javasoltam amit a turisták is könnyebben megértenének.  A gond akkoriban és ma is a karakterszám volt, amely a járművek oldalkijelzőin megjeleníthtő. A három szám + 1 betűvel nincs gond, de sajnos több viszonylat (296A,284E,280B…) esetében a plusz karakter nem férne el az oldalkijelzőkön, amit a megállóban álló utasok látnak. A másik gond  a sok betű és szám nehéz megjegyezhetősége. A 296A megszokott, de az F296A már inkább egy rendszámra hasonlít. Természetesen jó tagolással ez is megoldhatópl F 296A.

Mint látható az alapszámozással nincs gond. A probléma a betétjáratok és a gyorsjáratoknál kezdődik ahol megnő a karakterszám és a sok betű meg szám már zavaró lehet. A gyorsjáratok esetében a gond  általában megoldható az „E” elhagyásával, hiszen többségében már nincs  „E” betű nélküli alapjárat ami miatt meg kéne különböztetni a gyors és az alapjáratot. A megállási rendet meg a menetrend tartalmazza.

Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy az „E” betű a legtöbb ember számára azt a többletinformációt hordozza, hogy a busz az útvonalon nem áll meg minden megállóban.

A feladat megoldását kezdjük az elvárásokkal:

  • Első látásra egyértelmű legyen – ne lehessen félreérteni
  • A buszt hátulról megközelítve pl.: egy átszállóhelyen egyértelmű legyen, hogy csak az első ajtón tudok majd felszállni
  • A megállóba már beállt járművön amelynek az utas csak az oldalát látja egyértelmű legyen, hogy elsőajtós
  • Ne legyen költségvonzata

A fenti táblázatból jól látható, hogy a bennem felmerült esetleges jelölési módok közül  egyértelműen a viszonylatszámhoz kapcsolódó jelölés lehetne a leghatékonyabb, melynek nincs költségvonzata.

Én úgy gondolom, hogy az elsőajtózás jelölésére a város teljes területére kiterjedő egységes jelölést kéne alkalmazni, olyan módon, hogy azt az M+M megállóban a hátsó járműről érkező utas is jól lássa, ami általában azt jelenti, hogy a hátsó néha csak 4 számot megjeleníteni tudó kijelzőn is meg kell tenni.

Ti mit gondoltok erről?

Kép: BKK

7 hozzászólás a következőhöz: “Elsőajtós káosz- keressük a megoldást

  1. Ha megtartják a szakaszos elsőajtózást, akkor az érintett szakaszon kéne ezt a jelölést alkalmazni. Például a 9-es busz ilyenkor F9-es jelzéssel kellene, hogy közlekedjen.

  2. Ráadásul, a budapesti és helyközi kék buszok kijelzőjén más-más időközönként váltakozik a két felirat, így akinek csak pár másodperce van rápillantani a kijelzőre, nem biztos, hogy észreveszi az 1. Ajtós felszállást, ha más váltakozási időhöz szokott hozzá. Az F-es jelölés, vagy a háttérszín-betűszín jelölés ezt is megoldaná.

    1. Egy budapesti – A háttérszín, mivel egyszínű LED kijelzőkről van szó nem jó megoldás. Az inverz jelölés nagyon hasonlít az egykori „piros” jelöléshez amit , kb 10 évvel ezelőtt az egységesítés kapcsán már a BKK elvetett.

      Tartottam a betétjáratok esetében a sok betű meg szám nehéz megfejthetőségétől pl F217E és még mindig nem vagyok biztos abban, hogy ezt azonnali mindenki tudja értelmezni. Engem is megzavar a metrópótlás M3A ma is használt jelzése.

Hozzászólás a(z) Simorka Zoltán bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük