Megjelent:: 2013, Már 6, szerda

Bécs már tudja amit Budapest még nem

Oszd meg !

ulf_2Úgy néz ki, hogy amiről én már régóta beszélek azzal mégsem vagyok egyedül. A szomszédos fővárosban Bécsben, is gondot okoz a nehézkes utascsere és az emiatt kialakuló késés. Míg Budapesten csak az utasokat okolják amiért az ajtók környékén megállnak és ezzel gátolják az utasáramlást, addig a sógorék alaposan felmérték a helyzetet és felismerték, hogy ennek egyik oka a rossz belső elrendezés. Tették ezt az új villamosokon. Először szeptember 6.-án indult útjára az első olyan villamos Bécs utcáin amelyből eltávolítottak több üléssort, ezzel növelve az ajtók közelében az állóhelyek számát. Feltehetően nem volt sikertelen a kezdeményezés, mivel december  9.-től újabb átalakított villamos állt forgalomba. Én továbbra is  izgatottan váron a teszt fejleményeit.  A belső tér kialakításán kívül érdemes  összehasonlítani a bécsi ULF villamosok ajtószámát és azok elhelyezkedését is amely segíti a gyors utascserét, a budapesti Combino ajtókiosztásával.

ulf1A bécsi teszt most Budapest szempontjából  is aktuális, hiszen hamarosan megkezdődik az 1-es és a 3-as villamosvonal felújítása és meghosszabbítása, amelynek része lesz az új járművek beszerzése is. Itt már fontos volna az utasok természetes, ösztönös viselkedését is szem előtt tartani .  A több ajtó és a tágas belsőtér meggyorsítja az utascserét, segítve a menetrend betartását. Szintén fontos a a határozott és egyértelmű indításjelzés. Megfigyeltem hogy nagyon sok utas a teljesen üres járművön sem ül le, mert vagy nem utazik messzire, vagy nincs gusztusa leülni kétes tisztaságú ülésekre. Az ő igényeiket is figyelembe lehet  venni támaszkodó felületekkel. Mindenki ismeri a csuklóban utazókat. Sokan nem gondolnak rá, de a hannoveri villamosok csuklós részén elhelyezett függőleges kapaszkodó 100%-kal megnöveli az ott támaszkodva utazók számát azzal, hogy ketté osztja a teret, amelyet egyébként csak egy utas foglalna el. Ennek az apró kapaszkodónak az elhelyezése befolyásolja az utasok viselkedését és a tudatukban azonnal másként jelenik meg az adott tér. Ez a példa is jól mutatja, hogy milyen apróságok befolyásolják az utasok viselkedését és ezzel együtt az utasáramlást. Rengeteg ilyen apróság van!

moskvaBécsben és Moszkvában is tesztelni kezdték a metrószerelvények utasajtainak peronon  történő jelölését. Ezt jól ismerjük a körúti (4/6) villamosoknál. A peron egy részét más színűre festve jelzik, hogy megállás után hol lehet majd felszállni. Ennek legfőbb szerepe az utas tájékoztatása, aminek következtében a metró érkezte után nem tölt  felesleges időt az ajtókereséssel. Ez csak pár másodperc, de a sok másodperc már járműkésést is eredményezhet. Szintén érdekes megoldás a moszkvai , amely nem csak az ajtó helyét, hanem a várakozási pontokat is  jelzi a peronon. Amennyiben ezeket a jelöléseket betartják az utasok, úgy nem akadályozzák egymást a ki és beszállásban. A metró kiszálló utasait gyakran azok a várakozók akadályozzák, akik a megállást követően a mögöttük állók miatt sajnos már nem tudnak hátrább lépni. Ezt a leszálló utasok úgy szokták értékelni, mintha egy tolakodó utas lenne, aki nem tudja megvárni amíg ők leszállnak. Fontos , hogy egy helyzetet ne csak egy szemszögből közelítsünk meg. A tolakodó utas, gyakran valójában nem is az, csak csapdába került . A metróért Egyesület  felvetette egy ilyen jelölés tesztelését a Deák téren. Itt javasolnám figyelembe venni a mozgólépcsők elhelyezkedését is. Az utasok a lépcsők közelében  nem merőlegesen hagyják el a járművet, hanem szögben a lépcső irányában.

Kép: regiolnalbahn.hu, Metróért Egyesület

Látható 1 hozzászólás
Ezt írtad
  1. A földre felfestett jelölésen nincs mit tesztelni, nyilvánvalóan működik, Szingapúrban már évek óta így van minden metróvonalon:

    Szingapúr-metró

Hagyj Üzenetet!

Jogszabály-módosítás és az alkotmánybíróság döntése miatt a facebook hozzászólás lehetősége átmenetileg szünetel. Anonim módon továbbra is hozzá tudsz szólni minden bejegyzésemhez. Nincs szükség regisztrációra, csak egy tetszőleges név és villámposta cím megadására. A hozzászólások csak engedélyezésük után jelennek meg. Harmadik felet sértő tartalom nem tehető közzé. Megértésedet köszönöm!