Az X429-es ellenőr

bkv_151Mielőtt még rám sütné valaki a bélyeget, hogy utálom az összes ellenőrt, leírok egy érdekes pozitív tapasztalatot. Tegnap a belváros felé indulva kimentem a buszvégállomásra. Mivel hőség volt és dél körül járt az idő, tapasztalat utasként nem az egyszerűbb 9-es buszt (Citaro), hanem a kényelmesebb és főként hűsebb megoldást választottam és a megállóban várakozó 151-es busz (Volvo) felé indultam. A kijelző szerint az indulásig még volt hátra 5 perc.  A jármű leghátsó ajtaján felszállt egy fiatal hölgy és az ajtóval szemben található jegykezelővel megpróbálta érvényesíteni a jegyét. Bedugta, a készülék pecsételt-ez hallatszott- de többé nem engedte el a jegyet. A lány próbálgatta a jegyét kiszabadítani a fogságból, sikertelenül. Előre ment a járművezetőhöz segítséget kérni. Az úr gyorsan lerázta azzal, hogy őt nem érdekli a dolog, semmi köze hozzá. Az utasunk hangos véleménynyilvánítás mellett hátrament, hogy ismét megpróbálja kirángatni a jegyét . Ez láthatóan nem volt egyszerű. A jegyből egy darab a készülékben maradt, de ami kijött, az sem maradt egy darabban. A busz zárta ajtajait és elindult.

 A Gyógyszergyár megállóban a  második ajtónál felszállt egy ellenőr. Érdeklődéssel figyeltem – több utastárssal együtt-  mi fog történni. Az első meglepetés az ellenőr megjelenése és ruházata volt. Bevallom őszintén, én még soha nem találkoztam vasalt hófehér ingben és vasalt sötétkék nadrágban dolgozó ellenőrrel. Az ellenőr hangosan köszönt-ami szintén nem jellemző. A vasalt és tiszta ruházatán kívül az is meglepett, hogy a lila karszalagját a BKK/BKV szabályzatának megfelelően viselte a bal felső karján. Ha jól visszaemlékszem, eddig ilyennel sem találkoztam még túl gyakran. Nem kitűzőt, hanem az új nyakba akasztós fényképes azonosítót viselt, ami szintén tiszta, jól olvasható volt !

Ellenőrünk oda érkezett az elszakadt jegyű utashoz. A hölgy  mutatja az ellenőrnek, a tömbjében a jegykezelő készülékből kiszakadt jegy egy részét és mondja, hogy a hiányzó darabot a jegykezelőben megtalálja. Ellenőrünk aki az X429-es azonosítót viselte, mondta, hogy semmi gond és elment hátra megnézni a jegykezelőt. Alaposan bele is nézett a nyíláson keresztül, majd visszament és megköszönte az utasnak a bemutatott jegyet, valamint megjegyezte, hogy ez gyakran előfordul. Folytatta a jegyek ellenőrzését.  A járművön nem talált  jegy nélkül utazót  !!  Lehet, hogy mégsincs annyi bliccelő, mint amiről a szolgáltatók beszélnek?

Ellenőrünk a harmadik ajtónál jelezte leszállási szándékát. Ekkor a tömegből előkerült   két “megfigyelő” kollégája. Megbeszélték, hogy nem volt jegy nélküli utas és a következő megállóban leszálltak.

Nem tudom, hogy a BKK vagy az ellenőr  kezdeményezése-e ez az újfajta és az utasok bizalmát erősítő ellenőrzési módszer, de rám nagyon kedvező benyomást tett a tiszta , vasalt , egyenruhaszerű  ruházat és az intelligens, határozott fellépés. Ezt hiányolom évek óta! Bizonyára többe kerül egy magára és környezetére is adó ellenőr de ez a helyes irány!  A legtöbb utaspanasz -véleményem szerint – az ellenőrök és a beléptetőemberek nem megfelelő kiválasztásából fakad. Többször leírtam, hogy a metró bejáratánál uzsonnázó, iszogató és főként a csinos nők  után füttyögő  dolgozók csak rontják a társaság megítélését.

Természetesen  közöttük is vannak olyanok akik kiemelkedően végzik munkájukat, ilyenek például az Újpest városkapu metróállomás beléptetőemberei akik  (nekem) mindig köszönnek, mindig megköszönik a bérletem felmutatását és majdnem mindig  jó utat is kívánnak ! Több alkalommal láttam ahogy az utasnak segítenek a jegykiadó automata használatában. Őket kéne  jobban megbecsülni !

Észrevétel a BKK-felé. Tudom, hogy a munkaruha hatalmas költségeket jelent, de nagyban javítaná a dolgozók megítélését a kornak megfelelő, elegáns munkaruha. A világoskék kevés ember számára előnyös, de mondjuk a sötétkék  nadrág/szoknya és a fehér ing/blúz általában mindenkin jól áll. Természetesen a BKK színeinek megfelelő lila kendővel a hölgyek nyakában vagy lila nyakkendővel az uraknál.   Még egy apróság. Érdemes lenne módosítani mind a májusi BKK, mind pedig a júliustól hatályos BKV üzletszabályzatot az ellenőröket azonosító  kitűzőt és annak elhelyezését  szabályozó résznél. Az új és esztétikus nyakba akasztós azonosító és annak  használata nem felel  meg az üzemeltető saját üzletszabályzatban leírtaknak.

A jegyellenőr teljes azonosítóját az esetleges visszaélések miatt nem teszem közzé. Kollégái, főnökei gondolom azonnal felismerik így is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..