Megjelent:: 2013, Júl 19, péntek

Egy ötletes járművezető

Oszd meg !
Címkék

elsoMár többször emeltem szót a logikátlan és néha értelmetlen buszmatricázások miatt. Az elsőajtós viszonylatok jelölése teljesen koncepció nélküli . Szinte az összes szóló autóbuszra-tapasztalatom szerint- már több mint egy éve felkerültek a hátsó ajtón felszállni tilos matrica. A matricák felhelyezése után azonban több viszonylaton ezek a járművek összajtósként  üzemelnek. Ebből következően az ajtómatricák nem tekinthetőek megbízható utastájékoztatásnak. A helyzeten csak rontott az új Mercedes Citaro  autóbuszok megjelenése. Ezek a szóló járművek -tudomásom szerint- kizárólag elsőajtós viszonylatokon közlekednek, azonban ajtómatrica  nélkül. A kaotikus helyzet orvoslására a szolgáltató bevezette az első szélvédő mögé helyezett “Felszállás az első ajtón” feliratú táblát. Ennek egyik alapvető hiányossága, hogy csak elölről látható. Miután a busz a szabályoknak megfelelően a megállótábla vonalában köteles megállni, így az első ajtós felszállást jelölő tába a megállóban álló utasok számára észrevehetetlen. Külön gondot okoz, hogy a megállót sok esetben az utasok hátulról közelítik meg, tehát esélyük sincs az eső szélvédő mögötti táblát észlelni.

Feltételezem, hogy az ebből eredő konfliktusokat próbálta meg elkerülni a képen látható 204-es autóbusz vezetője amikor a szokásos szélvédő mögötti elhelyezés helyett úgy döntött, hogy sokkal jobban látható módon, a második ajtó melletti viszonylatjelző tábla helyére teszi azt. Ennek következtében a megálló teljes területéről látható a jelölés.  Véleményem szerint nagyon jól döntött a képen látható jármű vezetője. Sajnos én is hátulról közelítettem meg a buszt, és elég rossz minőségű lett a kép, de a lényeg  látszik!  A tábla tényleg nagyon jól látható!

elso_ajto

Hagyj Üzenetet!

Jogszabály-módosítás és az alkotmánybíróság döntése miatt a facebook hozzászólás lehetősége átmenetileg szünetel. Anonim módon továbbra is hozzá tudsz szólni minden bejegyzésemhez. Nincs szükség regisztrációra, csak egy tetszőleges név és villámposta cím megadására. A hozzászólások csak engedélyezésük után jelennek meg. Harmadik felet sértő tartalom nem tehető közzé. Megértésedet köszönöm!