Megjelent:: 2015, okt 25, vasárnap

Az ajtónyitó és a leszállásjelző

ajtonyitoAz egyik este figyeltem fel  egy apró, de annál zavaróbb ellentmondásra a buszon. Ami óta megjelentek a városban az első Mercedes Citaro buszok , nagyméretű FUTÁR monitorokkal, megszoktuk, hogy a leszállási szándék jelzése után, ezeken a monitorokon is tudtunkra adják, hogy a jármű meg fog állni a következő megállóban. Ez nagyon hasznos információ a tömött buszon, villamoson.  A rendszert nem ismerő utas ilyenkor  azt hiheti, hogy a következő megállóban, mivel a jármű meg fog állni, Ő  minden gond nélkül le fog tudni szállni. Sajtos ez nincs így. Az ajtó két oldalán ugyan a BKK elhelyezett egy-egy kétszárnyú ajtót ábrázoló gombot (képen),amely egyértelműen azt ábrázolja, hogy az ajtók nyitására szolgál, de ezek az ajtónyitó gombok, az ajtó kinyitására nem alkalmasak, kizárólag a leszállási szándék jelzésére szolgálnak. A Citaro buszok ezen hiányossága azok beszerzése óta ismert, ezért épp itt volna az ideje ezt kiküszöbölni, vagy legalább az ajtónyitó gombokon lévő ábrát lecserélni egy “STOP” feliratra. Természetesen az első megoldást támogatnám.

ajtoA régebbi járművek (Volvo 7700A) esetében az ajtó szárnyaira szereltek ajtónyitó gombokat és ezek használatára külön fel is hívták az utasok figyelmét, hangbemondással és az ajtóra ragasztott matricákkal is.  Nem támogatom az utólagos barkácsolást a Citaro esetén, bár érdekes, hogy a Volvok utólagos ajtónyitó gombbal történő felszerelését egy 2001-es EU direktíva 2003-tól kötelező használata indokolta. de elvárhatónak tartom a nyomógombok helyes jelölését , használatuk módjának bemutatását és mivel ezek a járművek be vannak kamerázva és a járművezető kötelessége minden esetben figyelemmel kísérni az utascserét, a félrevezető jelölés miatt csapdába esett utasok előtti ajtó utólagos kinyitását.

Budapestre sajnos jellemző, hogy a járműpark nem egységes és a járművek “honosítása” után sem válnak azonossá.  A metrón bevezetett  utasvezérelt ajtónyitás is inkább a rosszul megoldott kezdeményezésébe sorolható. Én úgy látom, hogy ha a BKK ragaszkodik ennek használatához, akkor célszerű lenne ezekenek a gomboknak a funkcióját leszállásjelző/ajtónyitóvá átalakítani, ez kényelmesebbé tenné használatukat és beilleszkednének az egységes arculatba, hiszen a stopBKK járművein a leszállásjelzést követő megállóban az ajtók, amelyeknél leszállási szándékot jeleztek önműködően kinyílnak. Ez az általános a BKK területén és ezt kéne egységes BKK szabványként továbbterjeszteni, azzal, hogy a nem jelzett ajtóknál, megállás után az ajtó nyitható legyen az ajtók 500 mm körzetében elhelyezett ajtónyitó gombbal (EU direktíva). Természetesen ezt egy nyomógombbal  tartom hasznosnak megoldani.   Ami most a metrók esetében bevezetésre került, azt én rossz megoldásnak tartom, amely nehezíti és lassítja az utascserét. Az általánosan használt módszer ennél sokkal hatékonyabb és kényelmesebb. A nemrég beszerzett CAF villamosok is ezt a jobb és kényelmesebb megoldást alkalmazzák. Ami magát az Alstom metrók nyomógombjait illeti, szintén jobb megoldás volna a mechanikus alkatrészeket is használó nyomógombok előnybehelyezése az érintőkapcsolókkal szemben. A metró esetében  és  Citaro autóbuszok esetében is tapasztaltam, hogy hiába érek a külső ajtónyitóhoz az nem reagál sem érintésre, sem nyomásra. A CAF villamos vagy a FLIRT motorvonat nyomógombjai sokkal jobban használhatóak.

képek : BKK

Látható 9 hozzászólás
Ezt írtad
  1. mig8 szerint:

    Bocs, ez itt most kicsit off, de egy fontos téma. Régebben a járműveken mindig jelölték a fontosabb átszállási kapcsolatokat. Igaz, a táblák teljesen statikusak voltak, így ha az ember nem tudta, hogy hol jár, vagy esetleg nem volt hangosbemondás, akkor nem ért semmit, de legalább volt. Most a járművek többsége már tudja, hogy hol jár és ki is jelzi azt és a következő megállót meg a végállomást. De az átszállási kapcsolatokat nem. Ez márpedig hasznos infó lenne.

    • Közlekedés szerint:

      Mig8- Én is nagyon szerettem a régi műanyag táblát, amelyen szerepelt a megállók mellett, hogy hová is lehet átszállni az adott megállóban. Nagyon hasznosak voltak még azok számára is akik ismerik a hálózatot. A rengeteg átszervezés, átnevezés miatt szerintem még a BKK-nál sincs ember aki ismeri a teljes város minden viszonylatának naprakész útvonalát.
      Legtöbbünk fejében megvannak a város fontosabb viszonylatainak útvonalai,megállói, de minden megállót és átszállópontot már senki nem ismer és ez csak rosszabb lesz. Ezek a táblák nagy segítséget nyújtottak sokaknak.

      A FUTÁR monitorok jók, de azokon maximum a következő megálló átszállási kapcsolatait lehet hatékonyan megjeleníteni. Arra alkalmatlanok, hogy mint a régi műanyag táblán végigböngészd az egész vonalat és utazás közben kiválaszd a legjobb átszállási pontot.

      Ha egy BKK-snak veted fel ezt a kérdést, azt válaszolja, hogy van internetes és mobil útvonaltervező az pontosan erre való. Ebből viszont csak az látszik, hogy ismét nem életszerű ahogy gondolkodnak. Igazuk van abban, hogy ha valahová, ismeretlen területre utazol, akkor előre ezek használatával jól megtervezhető az útvonalad, DE a való életben ez úgy zajlik, hogy felhív egy ismerős, rokon, főnök és utazás közben kell gyorsan döntést hoznod. Ilyenkor az sem segít, ha majd a következő megálló átszállási kapcsolatait látnád a FUTÁR monitoron, mivel azok csak egy részinformációt jelenítenek meg amely nem könnyít neked helyes döntést hozni. Ezek a fix táblák bizony hasznosak voltak.

      Nem emlékszem, hogy cseh vagy lengyel fedélzeti monitort láttam ahol a következő megállónál nem csak az átszállási kapcsolat, de az érkezés ideje is megjelent. Ez hasznos lehet itthon is és a FUTÁR rendelkezik ezekkel az adatokkal, csak meg kell jeleníteni azokat.

  2. mig8 szerint:

    @KÖZLEKEDÉS. Én nem a régi táblákat szeretném visszahozni. Azok használata soskzor nehézkes. De az újfajta monitoros buszokon bőven van hely, hogy kijelezze az átszállási lehetőségeket a következő megállónál.

    A lengyel megoldást nem ismerem, de a a csehet igen. Ott az egysoros kijelzőkön is átfutott az átszállási kapcsolatok listája. Ezt is meg lehetne csinálni idehaza, legalábbis a ledes kijelzőknél biztosan.

    Én nem akarom felvetni a BKK-nak, mert nem vagyok szakmabeli. Az én érveimet lesöprik az asztalról. Futár alkalmazása pedig nincs mindenkinek.

    • Közlekedés szerint:

      Mig8 A LED kijelzősöknél ez működik. A 28-as villamoson én látom ezt. Nem figyeltem az összes megállót, ez tény de a Könyves Kálmán körútnál biztosan kiírja. A metrók szintén. Busszal csak LCD monitorossal utazom és nem emlékszem, hogy a régi járműveken van-e jelzése az átszállási lehetőségeknek.

      Amiről én beszéltem, az más, nem a pillanatnyi átszállási lehetőségek, hanem a teljes vonal átszállási lehetőségei. Ez is megoltható lenne elektronikusan, csak plusz költség, plusz monitor.

      Igazad van abban, hogy lehet a FUTÁR belső monitorjain is előre jelezni -ha jól emlékszem 3 megálló -átszállási lehetőségeit, de kérdés ez nem lesz-e zavaró.

    • Közlekedés szerint:

      Mig8- Van itt egy próbálkozás, de nem az igazi

      200k

      (fapadosinfo.blog.hu)

      • Közlekedés szerint:

        Én jobban kiemelném a következő megállót a felsorolásból és nem engedném, hogy kifusson a látómezőből, valahogy így:

        200k

        Természetesen ez csak egy 2 perc alatt összecsapott példa

  3. mig8 szerint:

    @KÖZLEKEDÉS. A 28-as villamost nem ismerem, de a buszokról tudom, hogy nincs mindig. A fenti “próbálkozás”-t máshol nem láttam, de ez is több, mint a semmi. Viszont tényleg több kéne.

    • Közlekedés szerint:

      Mig8- ezen a kísérleti táblán is látszik, hogy van hely bőven a következő megálló átszállásainak megjelenítéséhez.
      Ismét csak a szándék, az akarat az amire szükség van.

      • mig8 szerint:

        @KÖZLEKEDÉS: Igen, ebben egyetértünk: hely lenne arra a kijelzőkön, hogy a következő megálló átszállási csatlakozásait kiírják.

Hagyj Üzenetet!

Jogszabály-módosítás és az alkotmánybíróság döntése miatt a facebook hozzászólás lehetősége átmenetileg szünetel. Anonim módon továbbra is hozzá tudsz szólni minden bejegyzésemhez. Nincs szükség regisztrációra, csak egy tetszőleges név és villámposta cím megadására. A hozzászólások csak engedélyezésük után jelennek meg. Harmadik felet sértő tartalom nem tehető közzé. Megértésedet köszönöm!