M4- A repülő táska esete

Érdekes történet hangzott el a KDSZ elnökének Gulyás Attilának a szájából egy interjúban, amelyet az Index készített vele. „Egy utasnak a felszállás után az összecsukódó ajtókon kívül maradt a laptop-válltáskája. Az ajtók végálláshelyzet-jelzője bezáródást jelzett, a vonat elindult, a laptoptáska egy megállón keresztül kint lobogott.”  Ha minden a tervek szerint halad, tavasszal a BKV kiszereli az M4 vezetőfülkéit és átáll a teljesen automata üzemre. Ezzel nem is lenne baj, ha a biztonsági rendszer tökéletesen működne és nem fordulna elő a szakszervezeti vezető által elmondott esemény. Pillanatnyilag, az átmeneti időszakban még van vonatfelügyelő minden vonaton és peronfelügyelők is vannak az állomásokon. Az ő feladatuk az automata rendszer helyes működésének figyelemmel követése és a vészhelyzetek elhárítása. A leírt történet, számomra azt bizonyítja, hogy sem az automata rendszer, sem a felügyelőszemélyzet nem volt képes megelőzni, hogy az ajtók közé szoruljon egy idegen tárgy, mint ahogy azt sem, hogy a vonat úgy induljon el az állomásról, hogy azon kívül idegen tárgy van !  A négyes metróvonal elindulásakor már jeleztem, hogy biztonsági réseket látok  a rendszerben. Már akkor feltételeztem, az állomáson tapasztaltak alapján, hogy az ilyen eset előfordulhat. Ahol egy nagyméretű laptop táska az ajtón kívül tud lebegni, ott egy például   a vonat síkjából kiálló ajtóba akadt utast is képes lehet a vonat magával rántani az alagútba, főként, ha teljesen automata üzemben közlekedik.

Mi a probléma?

  • A ajtók nem rendelkeznek mozgásérzékelőkkel. Előre meghatározott idő után automatikusan záródnak azok, függetlenül az utasszámtól. Minden új beszerzésű autóbuszon  ez alapfelszereltség.
  • Az ajtók durván, erővel záródnak és nem nyílnak vissza, ha akadályba ütköznek. Aki már szorult az M4 ajtajai közé az tudja, hogy horzsolódás nélkül nehéz megúszni egy ilyen találkozást. Az autóbuszok, villamosok ajtajai automatikusan visszanyílnak, ha akadályba ütköznek!
  • Az ajtók záródása  váratlanul, kiszámíthatatlan módon  indul.  A végállomáson sem jelzi semmi, hogy mennyi idő van az indulásig. Nem véletlenül használtuk évekig a ” Kérjük fejezzék be a beszállást!” és a ” Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak!” utastájékoztató hangokat. Mivel itt egy előre meghatározott indulásról van szó, a hangbemondás is éppen ennyire pontosan időzíthető!

Mi a megoldás?

  • Az ajtókat mozgásérzékelőkkel kell felszerelni, vagy a peron kamerarendszerét kell megtanítani arra, hogy figyelje az utascserét és amennyiben az ajtóknál az utascserére szánt idő leteltekor még tömeget lát, engedélyezzen többletidőt, az utascsere sürgetése mellett. Ez műszakilag megoldható. Ilyen kamerarendszerek léteznek.
  • Meg kell oldani az ajtók  „puha záródását” és automatikus visszanyitását.
  • Az ajtók záródására a régi bevált módon, szövegesen figyelmeztetni az utasokat.
  • A vonat indulásának jelzése a peronon elhelyezett kijelzőkön.
  • Intelligens kamerarendszer telepítése, amely azonnal megállítja a metrószerelvényt, ha annak felületén idegen tárgyat érzékel, vagy ha a metró sebességével azonos sebességgel haladó tárgyat érzékel a szerelvény mellett a peronon.
  • Teljesen zárt peronok kialakítása.

A vezető nélküli üzem bevezetése után a BKK saját felvétele alapján így fog kinézni a metró vezetőállásának a helye. Biztosan jó lesz ez így? A kilátás korlátozott lesz, mert a letakart pult túl magas. A vészkijárat nyitókarja túl könnyen hozzáférhető. A vezetőállás oldalsó ajtajai megtéveszthetik az utasokat. Én nem venném ki a ma még meglévő falat. Sokkal jobb megoldásnak tartanám egy ablak beépítését, amelyen keresztül be lehet látni az üres vezetőfülkébe. A villamosokon is be tudnak kukucskálni a gyerekek a villamos hátsó vezetőfülkéjébe az üvegfalon keresztül. Ugyanez működőképes lehetne a metró esetében is. A képen látható változatot én befejezetlen, kiforratlan megoldásnak találom. A nagyméretű vezetőfülke ablakok beszerelése akár azonnal is megkezdhető, mivel az nincs hatással a járművezetésre,  járműfelügyeletre.

forrás : index

Az index cikkének vonatkozó képmentése

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük