Megjelent:: 2013, Sze 4, szerda

A FUTÁR mindent lát

Oszd meg !
Címkék

oÉrdekes rádióbeszélgetésre ébredtem ma reggel. Horvát Csaba, Budapest főváros önkormányzatának MSZP-s frakcióvezetője tájékoztatta a hallgatókat az elektronikus jegyrendszer és a FUTÁR kapcsolatáról. Első hallásra nagyon kedvezőnek tűnik a fejlesztés, hiszen a járműkövetést a megállóban várakozók számához igazítani nagyon hasznos dolog. Érdekesség, hogy ő az első aki ki merte mondani azt amit én régóta feltételezek. A bliccelés visszaszorítása nem költséghatékony. Magyarul több ellenőrt foglalkoztatni drágább mint az ebből elvárható jegybevétel-növekmény.  Volt egy mondat ami nagyon megütötte a fülemet a FUTÁR és az elektronikus jegyrendszer kapcsán. Ezt a mondatot, a félreértések elkerülése végett szeretném  szó szerint idézni.

”  Az utas megáll  a kis kártyájával érintés nélkül  a buszmegállóban, akkor a buszmegálló ezt érzékelni fogja …”

Nem tudom, hogy a kijelentésnek-amelyet egy önkormányzati képviselő -tett van-e más lehetséges értelmezése mint az, hogy 2015-ben bevezetésre kerülő e-bérletek nem csak a több helyen használt olvasási módszerrel lesznek azonosíthatók, hanem a megállókban a FUTÁR projekt keretében elhelyezett távolvasó berendezésekkel is. Horváth Csaba, egyértelműen azt állítja- értelmezésem szerint- , hogy a a megállókban elhelyezett FUTÁR készülékek alkalmasak arra, hogy az utasok zsebében, táskájában lapuló e-bérletek adatait összegyűjtse és azokat továbbítsa a FUTÁR központ felé. Az ilyen módon összegyűjtött adatok alapján a rendszer önműködően sűrítheti a megálló felé haladó járműveket.

A leírtak nagyon hasznosak lehetnek a forgalomszervezés és irányítás szempontjából egészen addig amíg az e-bérletekhez nem kapcsolódnak személyes adatok. Több olvasói kérés kapcsán  sem adott a BKK választ , arra a kérdésre, hogy az e-bérlet megmarad-e anonim, vagy azt nevesíteni szeretnék a jövőben.  Attól a pillanattól kezdve, hogy az e-bérlet , vagy annak kiadása személyes adatok megadásához kötött lesz, komoly adatvédelmi és adatkezelési gondok merülhetnek fel.  A  személyes adatokat is tartalmazó e-bérlet nyomonkövetése révén már konkrét személyek mozgásának teljes útvonalának megrajzolását teszi lehetővé.

A BKK eddig használt bérletrendszere teljesen megfelel annak a jogszabályi követelménynek, hogy a csak és kizárólag a  minimálisan szükséges adat kezelhető. Ez a pillanatnyi, papír alapú  rendszerben azt jelenti, hogy a BKK csak a bérletigazolvány számát ismeri, annak adattartalmát, amely egy fénykép már nem. Magyarul a BKK pillanatnyilag egyetlen személyes adatot sem kezel annak megállapítása céljából, hogy az utas rendelkezik-e utazási jogosultsággal. A felnőtt  Budapest bérlet esetében az átruházhatóság kizárására az utas által elkészíttetett fényképet ragasztja az utas előtt a bérletigazolványra, de azt személyes adatként nem kezeli és nem tárolja. A pillanatnyilag használt bérletigazolvány adatvédelmi szempontból tökéletes.

Jelenleg opcionálisan  -ha az utas önkéntesen úgy dönt- használható a teljes árú bérletszelvény mellé, bérletigazolvány helyett személyazonosító igazolvány, de azt a törvény önkéntes adatszolgáltatásként kezeli, magyarul az ilyet használó utas lemond az őt törvényesen megillető védelemről. Nem szabad viszont elfelejteni, hogy ebben az esetben sem jogosult sem a beléptetőszemélyzet sem az ellenőr a fényképen és az igazolvány számán kívül megismerni az utas további adatait, például a nevét vagy születési idejét.

A fent leírtak  a rádióinterjú kapcsán felmerült elméleti kérdéseim és az azokra  -egyéb információk hiányában- adott válaszaim.  A BKK  megkeresésemre 2013 április 28.-án a FUTÁR projekttel kapcsolatban csak annyit válaszolt, hogy idézem : ” Részletes bemutató anyaggal egyelőre nem tudjuk segíteni munkájukat.”  Én továbbra is várom mint a FUTÁR-ral mint az E-bérlettel kapcsolatos részletes tájékoztatást.

Forrás: Klub rádió, Oyster

Hagyj Üzenetet!

Jogszabály-módosítás és az alkotmánybíróság döntése miatt a facebook hozzászólás lehetősége átmenetileg szünetel. Anonim módon továbbra is hozzá tudsz szólni minden bejegyzésemhez. Nincs szükség regisztrációra, csak egy tetszőleges név és villámposta cím megadására. A hozzászólások csak engedélyezésük után jelennek meg. Harmadik felet sértő tartalom nem tehető közzé. Megértésedet köszönöm!