Megjelent:: 2015, jan 19, hétfő

A 9-es buszon történtek kapcsán

9-es buszA mai napon több hírportál is közzé tette, hogy szombat este 23 óra környékén egy férfi hangosan éltette az Iszlám Államot. Ezt a hírt egy buszon készült hangfelvétellel is alátámasztották. Mivel én szinte minden nap  utazom az érintett vonalon, jól ismerem annak utazóközönségét. A cím láttán azonnal tudtam, hogy a történet valahol a Harminckettesek tere és az Orczy tér között történhetett, mivel a vonal ezen szakaszán laknak jelentősebb számban arab vagy arabnak vélt bevándorlók. A Baross utca egy valódi multikulturális közeg arabokkal, cigányokkal, afrikai bevándorlókkal és rengeteg külföldi diákkal- jelentős részben nyugat-európai- akik Budapesten tanulnak.  A 9-es busz vonaláról tudni kell hogy Kőbányáról indul, ahol jelentős a kínai és egyéb távol-keleti bevándorló, valamint az őshonos lengyel közösség. A vonal végighalad a Kőbányai úton érintve Közép-Európa legnagyobb piacát, majd ezután kanyarodik a már említett Baross utcára ahol felsorolhatatlan számú nemzet tagjaival lehet találkozni. A Kálvin tér és Astoria környéki egyetemek után a  jön a zsidó negyed majd a Nyugati pályaudvar  távol-keleti vállalkozói.  A Margit híd  után már a levegő is más hiszen már Budán vagyunk. A busz végállomása a Óbudán a Bogdáni út.  Már a leírtakból is látszik, hogy ez a vonal hány eltérő kultúrát köt össze. A buszon az eltérő bőrszínen kívül természetesen jól megkülönböztethetőek a vallási csoportok – lefátyolozott nők és kipát viselő férfiak. Március 15.-én mindig örömmel látom amikor a  rendezvényekről hazajövet egy kisgyerek lengyel zászlóval utazik Kőbányára, szüleivel lengyelül beszélgetve és megünnepelve nemzeti ünnepünket. Ők lengyelként büszkék szabadságharcunkra!

Térjünk vissza a szombat esti történéshez. Meghallgattam a felvételt, amelyből egyértelműen kiderül, hogy a 9-es buszon készült, amely Kőbánya felé haladt. A hangok alapján  egy Volvo 7700A csuklós autóbuszról van szó és  hangoskodó utas valahol a  csuklónál állhatott. Ezen a járművön kamera ugyan van, de úgy tudom, működő rögzítő nincs. A FUTÁR hangjából egyértelmű az is, hogy a Harminckettesek terétől a Kálvária térig utazott valaki, feltehetően a felvétel készítője. A felvételen valaki egy számomra idegen nyelven, tételezzük fel, hogy arabul és részben angolul beszélt, felemelt hangon. Az utastársai nem kapcsolódtak be a beszélgetésbe, mivel nem igazán értették azt. Kizárólag egy utas (P.D.L) tartotta fontosnak, hogy felvételt készítsen.

Az elérhető fordításból számomra az derül ki, hogy a magát muszlimnak nevező férfit előzőleg “learabozhatta” valaki a megállóban, amin kibukott és ezt hangosan kikérte magának, saját anyanyelvén. Így tett volna egy “lerománozott” Székely is, ezen nincs elítélni való.  A fordításban én nem találtam Magyarországra vagy a magyar nemzetre sértő részt. Külön kitér Jézusra, akit tiszteletben tart az Iszlám, mint prófétát. A keresztény Magyarországra nézve ez hízelgő. A fordítás végén az utas elítéli Amerikát és a képmutatást, amely származását tekintettbe véve nem meglepő.

Amit nem értek, hogy ki az aki a tömött buszon hangfelvételt készít egy olyan vitáról amelyet nem ért ?? A hangfelvételt vasárnap 0 óra13 perckor tette közzé P.D.L a facebookon, amelynek fordítása vasárnap 10:55 perckor jelent meg ugyanott.

Én továbbra  is ajánlom mindenkinek a 9-es buszt aki nem kedveli az unalmas utazást. Nem szeretem a szenzációhajhász terrorfenyegetéssel riogatókat. Ne hagyjuk hogy ránk erőltessék a rettegést és, hogy egymás ellen uszítsanak minket!  Teljes mértékben egyetértek Orbán Viktorral abban, hogy ne fogadjunk be idegen kultúrájú gazdasági menekülteket, de mi van azokkal akik már itt vannak? Nézzük meg, hogy legálisan tartózkodnak-e hazánkban, de minden ok nélkül ne nevezzünk senkit terroristának!

Épp két hete, este 22:30 környékén az Orczy téren, a 9-es buszon hozzám is odajött egy feltűnően zavartan viselkedő, arab kinézetű 25 év körüli srác aki az Orczy utat kereste. Mutogatta a térképet-arab feliratokkal- de látszott rajta, hogy nagyon izgul, mert egy idegen városban van, ahol őt nem értik és megszokta, hogy terroristának nézik. Annyira feszült volt, hogy pótcselekvésként egy a kabátja ujjából kilógó gumival, madzaggal játszadozott. Megnyomtam a leszállásjelzőt és megmutattam neki az Orczy utat. Közben megfordult a fejemben, hogy van ország ahol szó nélkül lelőtték volna csak azért mert arab, mert zavartan viselkedik, mert a kabátja ujjából kilóg valami amit erősen fog…

Bevallom őszintén, nem igazán értem, hogy miért lett ekkora szenzáció, ebből a történetből! Aki kíváncsi az esetre az elolvashatja a HVG , Hír24, BLIKK cikkét.

Látható 8 hozzászólás
Ezt írtad
  1. mig8 szerint:

    Abszolút nem a témába vág, de abban nagyon igazad van, hogy attól, hogy muszlim, még nem biztos, hogy arab. Az irániak perzsák és erre nagyon büszkék, de meg nem mondod, hogy nem arabul beszélnek. Pakisztánból főleg urduk járnak ide. Észak Afrikában sok a berber, akik bár az arab egyik dialektusát beszélik, de kikérik maguknak, hogy ők arabok lennének.Arról nem is beszélve, hogy a muszlim vallás jelen van Mongóliától kezdve Fekete Afrikáig 🙂

    • Közlekedés szerint:

      MIG8 Engem ez az állandó terrorizmussal fenyegetés zavar. A történethez mellékelt képekről nem is beszélve!

      • mig8 szerint:

        Jogos, az tényleg zavaró. A baj az vele, hogy sosem fogod tudni, hogy a “terrorfenyegetettség” mennyire megalapozott.

        • Közlekedés szerint:

          MIG8 Szerintem soha sem megalapozott. A fenyegetettség fenntartása régi politikai trükk. Ha elhiszed, hogy veszélyben vagy és valaki azt mondja, hogy megvéd téged, akkor ÖNKÉNT lemondasz mindenről amit addig fontosnak tartottál. Így működik pl.: USA.

          • mig8 szerint:

            Nem értek teljesen egyet veled. Szerintem van a valós terrorfenyegetettség, amire időnként van példa. Meg van az, amikor tényleg csak bullshit, bedobják a köztudatba figyelemelterelés végett, vagy azért, amiért mondtad.

            Szerintem a valós terrorfenyegetettségnek azért vannak látható jelei, vannak költségei. Épp ezért igyekeznek a kormányok elkerülni. A bullshit terrorfenyegetésnél nincsenek kiadások, épp arról ismerni fel, hogy kb minden megy uúgy, mint azelőtt. Csak az a baj, hogy ezt eldönteni mindig csak utólag lehet…

            • Közlekedés szerint:

              Mig8 Ne légy naiv. Ha egy hatalom valamit el akar érni azt minden eszközzel el is fogja érni! Aki fél valamitől az a legbefolyásolhatóbb és a legjobban irányítható. Lásd 911 és az utána bevezetett intézkedések az USA-ban.

  2. Egy Debreceni szerint:

    Ez szerintem mindig is probléma lesz. Származástól függetlenül mindig lesznek hülye utasok. Bécsben már láttam olyant, hogy két részeg magyar 8 ülőhelyet elfoglalva üvöltözik a metrón. Az osztrákok ott is azt szűrhették le, hogy itt vannak a hülye magyarok. (Én más meg sem mertem szólalni magyarul)

    Itt meg ugyan az van. Valamelyik nemzetiség őrültje elkezd üvöltözni és a sajtó kijelenti, hogy az a nemzetiség hülyékből áll. Szerintem sem kéne ezzel foglalkozni.

  3. mig8 szerint:

    KÖZLEKEDÉS Azt hiszem, egy kicsit elkanyarodtunk a tárgytól… Ez a téma nem érdemel többet, mint ami eddig elhangzott.

Hagyj Üzenetet!

Jogszabály-módosítás és az alkotmánybíróság döntése miatt a facebook hozzászólás lehetősége átmenetileg szünetel. Anonim módon továbbra is hozzá tudsz szólni minden bejegyzésemhez. Nincs szükség regisztrációra, csak egy tetszőleges név és villámposta cím megadására. A hozzászólások csak engedélyezésük után jelennek meg. Harmadik felet sértő tartalom nem tehető közzé. Megértésedet köszönöm!